Keresés

Feloszlott az ELTE jogi karának hallgatói önkormányzata

A gólyatábori erőszak miatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE ÁJK) a hallgatói önkormányzat teljes küldöttgyűlése és elnöksége úgy döntött, hogy lemond pozíciójáról.

A kar hallgatói önkormányzata hétfőn közölte az MTI-vel, hogy az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzatának küldöttgyűlése és elnöksége az október 4-ig írásban nyilatkozó tisztségviselők lemondó nyilatkozata alapján feloszlott.

A mindenkori ELTE ÁJK Hök nevében sajnálatukat fejezik ki, és támogatásukról biztosítják azokat, akiket a napokban nyilvánosságra került események kapcsán sérelem ért. Bíznak abban, hogy a hallgatói önkormányzatok működése és a hallgatói rendezvények szervezése kapcsán, valamennyi érintettel együttműködve, sikerül olyan feltételeket kialakítani, hogy ilyen eset ne ismétlődhessen meg – írták a közleményben.

A szervezet lemondott tagjai reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a megindult vizsgálatok megnyugtatóan tisztázni fogják a történteket, és ha megállapítható bárki tényleges felelőssége, akkor megfelelő szankciókat alkalmaznak. Ennek érdekében maguk is együttműködnek a szükséges vizsgálatokban – jelezték.

Augusztus végén megerőszakoltak egy lányt az ELTE fonyódligeti gólyatáborában. Az elkövetőt a rendőrség letartóztatta. Az eset után az egyetem jogi karának egyik hallgatója is kitálalt, és nyilvánosságra hozta egy ellene egy korábban elkövetett erőszakos cselekmény részleteit.

Az ELTE rektora szeptember közepén kari szinten fegyelmi eljárásokat indított az intézmény két idei gólyatáborában történtek miatt. Több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt. Ezek az eljárások jelenleg is tartanak.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája pénteken azonnali hatállyal lemondásra szólította fel az ELTE gólyatáboraiban történt erőszakos cselekményekben érintett kar hallgatói vezetőit. Az aznap tartott hallgatói önkormányzati ülések után az intézmény tanító- és óvóképző karának hök-elnöke lemondott, és „visszahívta elnökségének tagjait”, az állam- és jogtudományi kar hallgatói önkormányzatának elnöksége pedig benyújtotta lemondását. Az egyetem jogi karának dékánja eközben feljelentést tett, és nem járul hozzá a jövőben kari gólyatáborok szervezéséhez.

Az oktatási jogok biztosa pénteken arról nyilatkozott az MTI-nek, hogy várhatóan három hét múlva lesznek eredményei az országos átfogó vizsgálatnak. Aáry-Tamás Lajos azt mondta: több évre visszamenőleg kért információkat az egyetemi vezetőktől és a hallgatói szervezetektől.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!