Keresés

Felfüggesztették a gödi speciális otthon igazgatóját

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a gödi speciális otthonban szörnyű körülmények közt tartanak fogyatékos embereket, ezért felfüggesztették az intézmény igazgatóját és rendkívüli vizsgálatot indítottak. 

Rendkívüli vizsgálatot indít a kormány a gödi speciális otthon ügyében, és felfüggesztették az intézmény igazgatóját is, miután egy nemzetközi civil szervezet jelentéséből kiderült, hogy szörnyű körülmények közt tartanak fogyatékos embereket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint a kormány megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja a történteket.

Ezen kívül említik a tömegintézetek kiváltási programját is, amelynek célja, hogy „megszüntesse a nagy intézményeket, az ott lakó, fogyatékos és pszichiátriai beteg embereket pedig családiasabb környezetben helyezze el. A kiváltási program keretében a gödi TOPhÁZ Speciális Otthon is bezárásra kerül a közeljövőben” – írták.

„A kormány még az év elején döntött arról, hogy öt évvel lerövidíti, azaz felgyorsítja a kiváltási folyamatot, nagyobb hangsúlyt kap a helybeli közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a foglalkoztathatóság biztosítása. A kiváltási program első körében mintegy 2500 fogyatékos ember költözhet ki a jövő év végéig a nagy létszámú szociális ellátó intézményekből, a célra a kormány 21,8 milliárd forintot fordít. A kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékos emberek számára minél nagyobb mértékben biztosítsa az önálló életvitel és a közösségi élet lehetőségét”.

A kitagolásról szóló reformról ebben a cikkben írtunk. Ha bővebben érdekli, miért rosszak a tömegintézetek akkor is, ha senkit sem bántanak, ezt a cikkünket olvassa el.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!