2013 ősze óta szinte havi rendszerességel kopogtattak amerikai diplomaták a NAV-nál, illetve több minisztériumnál is, és azt próbálták elérni, hogy a kormány vizsgálja ki az olyan korrupciógyanús ügyeket, mint a trafikbotrány, vagy az áfacsalások. Az amerikaiak szerint a kormány a füle botját sem mozdította, Orbán fecninek nevezte az amerikai aggályokat, a NAV pedig az egyre nagyobb adóbehajtásokkal példálózik.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozta azt a dokumentumot, amelyet november 6-án adott át az amerikai nagykövetség egy diplomatája a kormánynak. Az átadás apropója a magyar kormányzati tisztviselők, köztük a NAV elnökének kitiltása. Az amerikai diplomácia ezt korrupciógyanűval indokolta, az amerikai törvényekre hivatkozva viszont részletesebb információkat eddig nem hoztak nyilvánosságra a kitiltással kapcsolatban.
A dokumentum szerint az amerikai nagyövetség 2012 óta több esetben is felkereste a magyar kormány különféle szerveit, hogy felhívja a figyelmüket különböző, korrupciógyanús ügyekre. Leggyakrabban a NAV bűnügyi illetekéseit értesítették. A követség a dokumentumban azt állítja, hogy a felvetéseikre hivatalos választ sohasem kaptak, és nem tapasztalták, hogy bármiféle eredménye is lett volna a figyelmeztetéseknek.
Kifogásolták trafikbotrányt
Az amerikaiak először 2013. októberében keresték fel a NAV-ot, és jelezték, hogy aggódnak a mezőgazdasági áfacsalások, és a trafikok létrehozása miatt. Utóbbit részletezték is, szerintük a trafiktender nem volt átlátható, a trafikkoncessziókat pedig Fidesz közeli emberek és cégek nyerték. Agódtak amiatt is, hogy a tarfikok miatt újra fellendül a cigarettacsempészet.
A trafiktörvény értelmében a kormány 2013-ban kezdte szétosztani a trafikkoncessziókat. Azóta több olyan eset is nyilvánosságra került, amikor fideszes politikusok hozzátartozói vagy ismerősei nyerték a koncessziókat. Orbán Viktor barátja, a felcsúti polgármester Mészáros Lőrinc is nyert trafikokat egy érdekeltségén keresztül. Hadházy Ákos, volt szekszárdi fideszes képviselő pedig azt nyilatkozta, hogy a későbbi trafiknyertesek névsorára a helyi fideszes polgármester tett javaslatot.
Egy amerikai cég is panaszkodott
A következő találkozóra decemberben került sor, ekkor az amerikaiak két ügyről is beszéltek a NAV képviselőivel. Egyrészt közvetítették egy amerikai mezőgazdasági cég panaszait, amely áfacsalásokra figyelt fel a saját területén. A dokumentum szerint a cég évente dollármilliókat veszít az áfacsalásban érintett, tiszteségtelenül árazott termékek miatt. A dokumentumben ugyan nincs megnevezve, de az Index korábban azt írta, hogy ez a cég az étolajakat gyártó Bunge mulitvállalat lehet, amelynek komoly gondokat okoz, hogy a boltok polcian az áfacsalásokban érintett konkurensek jóval áron alul kínálják a termékeiket, így versenyelőnyhöz jutnak.
Horváth András ügye is előkerült
Az amerikaiak decemberben egy másik ügyet is felemlegettek a NAV-nál: a Horváth András volt adóhatósági alkalmazott által feltárt áfacsalások ügyét. Horváth tavaly ősszel lépett a nyilvánosság elé, és azt állította, hogy a költségvetés többmilliárd forintos adótól esik el amiatt, mert egyes kiemelt adózó cégek csalnak az áfával. Horváth szerint a NAV-nak tudnia kell a csalásokról, mégsem tett ellene semmit. Horváth nem a nyilvánossághoz fordult először, az áfacsalásokról szóló hírekkel először vezető kormánypárti politikusokat keresett fel, később azonban úgy látta, hogy ezzel nem ért célt.
Miután Horváth a nyilvánosság elé lépett, a NAV egyetlen hétvége alatt állítólag átvilágította a kétséges ügyeket, és mindent rendben talált. Később pedig feljelentést tettek Horváth András ellen. Az amerikaiak ezt szóvá tették a NAV-nak, ők ugyanis úgy látták, hogy a NAV motiváltabb volt a Horváth elleni vizsgálat megindításában, minthogy az általa nyilvánosságra hozott ügyekben vizsgálódjon. Itt az amerikaiak megjegyezték a dokumentumban, hogy a kormány most azt állítja, indult vizsgálat a Horváth által emlegetett ügyekben, de erre nézve a nagykövetség nem látott bizonyítékot.
Minisztériumokhoz is elmentek
2014-ben az amerikai diplomácia már nem konkrét ügyekkel, inkább általánosérvényű aggodalmaival lépett kapcsolatba a kormánnyal. A NAV-ot ekkor már kevésébé keresték, inkább közvetlenül a minisztériumokhoz mentek. Elsőre az akkori Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztériumhoz. Itt felmlegették a mezőgazdaásgi áfacsalásokat, az intézményesült korrupciót és Horváth András vegzálását. A dokumentum szerint a minisztrium egyrészt visszaküldte őket a NAV-hoz, illetve a Belügyminisztriumhoz, másrészt azonban az amerikaiak megjegyezik, hogy a KIM belekezdett egy antikorrupciós tréningbe a kormányon belül, az azt felügyülő csoport azonban a kormányváltást követő átalakulások során feloszlott.
Februrában az amerikaiak ismét a NAV-hoz mentek, és újra felvetették az amerikai cég áfacsalásokkal kapcsolatos aggodalmát. A NAV erre azt reagálta, hogy ők nem tudnak róla, hogy bárki panaszt tett volna, annak hiányában pedig nem indíthatnak eljárást. Az amerikaiak megjegyzék, hogy a NAV áfacsalásokkal foglalkozó különleges akciócsoportját 2013-ban feloszlatták.
Az úgynevezett Kiemelt Ügyek Igazgatóságáról egy Horváth Andráshoz hasonló volt adóhatósági dolgozó, Vancsura István beszélt. Ő azt állította, hogy a különleges igazgatóságot, amelynek a feladata az országhatárokon átnyúló, láncolatos, hálózatos áfacsalások vizsgálata volt, tudatosan sorvasztották el. Vancsura állítását az amerikai dokumentum is megemlíti.
Az amerikai nagykövetség képviselői a kormámyváltás után, júniusban találkoztak utoljára a kormány képiselőivel. Ekkor a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz mentek és újra felhívták a figyelmüket az áfacsalásokra. “Az ügy komoly, hiszen korrupciós gyanú merült fel, intézkedni kellene” – írták. A dokumentum szerint a külügy ezt az információt szétküldte a kormányzat belső csatornáin, de mást nem tettek. Pár hónappal később az amerikai nagykövetség értesítette a külügyet a kititásokról.
Orbán Viktor fecninek nevezte az amerikai figyelmeztetéseket
Semmilyen érdemi információ sincs abban a dokumentumban, amelyet az amerikai nagykövetség egyik munkatársa adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak – mondta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján, mielőtt a minisztirum nyilvánosságra hozta volna a dokumentumot. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel fecninek nevezte az amerikai diplomata által a kormánynak átadott iratot, megjegyezve, hogy azon még pecsét sincs.
Az adóhatóság pénteken közleményt adott ki, amelyben hiteltelennek nevezte az amerikai dokumentumot. Szerintük:
- A dohány és cigaretta kiskereskedelmét érintő koncessziós pályázatok elbírálása nem a NAV feladata. A NAV idén csaknem 4 milliárd értékű illegális dohánytermék piacra kerülését akadályozta meg.
- A láncolatos áfacsalásokat illetően az amerikai cégek bejelentései alapján a 2011-ben megkezdett nyomozás eredményeként a NAV pénzügyi nyomozói lebuktatták azt a bűnszervezetet, amely több mint 2 milliárd forint áfát csalt el, az ügyben jelenleg 14 gyanúsított van.
- Horváth András állításai alapján hónapok óta nyomoz a rendőrség. (Az ORFK pénteken közölte, hogy a Horváth András feljelentése nyomán hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárásnak már gyanúsítottja is van.)
- A NAV bevételi adatai évről évre emelkednek. A szervezet 2013-ban 10 billió 723 milliárd forintot biztosított a költségvetésnek és az idei bevétel már most 8,3 százalékkal több a tavalyinál.
- Az adóhivatal átszervezésének szakmai indokai voltak. A Kiemelt Ügyek Igazgatóságának megszűnése után a NAV-nál többszörösére nőtt a láncolatos ügyletek körében feltárt nettó adókülönbözet.
Elveszett a kitiltási botrányban? Idővonalon szedtük össze a legfontosabb történéseket: