A kvótaellenes népszavazáson a részvételi arány az előzetes várakozásokhoz képest is rendkívül alacsony volt, az érvénytelen szavazatok száma meghaladta a 6 százalékot, igaz, azok között, akik viszont érvényes szavazatot adtak le, többségben voltak a nemet választók. Hiába lett a népszavazás érvénytelen, Orbán Viktor mégis ünnepel és alkotmánymódosítást jelentett be. Boldogok az ellenzéki pártok is, és Orbán lemondását követelik.
Közel három és félmillióan mentek el vasárnap a menekültek betelepítése elleni, uniós népszavazásra. Az eredmények röviden a következők:
- A részvételi arány 43,3 százalékos volt.
- Az érvényes szavazatok száma azonban mindössze a választásra jogosultak 39,86 százaléka.
- Ennek az oka, hogy rekordmennyiségű, közel 233 ezer darab érvénytelen szavazat érkezett.
- Az érvényes szavaztok túlnyomó többsége, 98,3 százaléka nemet mondott a kvótára
- Az igen szavaztok aránya mindössze 1,7 százalék lett.
A népszavazást Orbán Viktor kezdeményezte, aki este 10 órakor tartott beszédében sikerként beszélt a népszavazásról. Összehasonlította a Európai Unióhoz való csatlakozás előtt tartott népszavazás eredményét a mostanival, majd azt a következtetést vonta le, hogy most többen szavaztak nemmel, mint akkor igennel. Azt mondta, “elég erős lesz a fegyver Brüsszelben”, a magyarok elutasították a kvótát, és bejelentette, hogy alaptörvény-módosítást fog kezdeményezni, hogy az alkotmányban rögzítsék a nép akaratát. Utóbbit azonban nem részletezte.
Fidesz: elsöprő győzelem
Orbán Viktor és vezető kormánypárti politikusok vasárnap este mind “elsöprő győzelemként” beszéltek a népszavazásról pedig valójában egyáltalán nem jöttek ki belőle jól. Az utóbbi hónapokban a kormánypárti politikusok mind arról beszéltek, hogy fontos, hogy érvényes legyen a népszavazás. Orbán maga azt mondta, hogy nem lenne teljes a nemzeti ügy, ha nem lenne érvényes a szavazás, sőt, satnyább részvételnek más következményei lennének, mint egy meggyőző erejűnek.

A kormánypárti nyilatkozatok csupán az utóbbi pár napban finomodtak, egészen odáig, hogy Orbán a szavazatának leadása után már arról beszélt, hogy mindenképpen lesznek a szavazásnak következményei, érvénytelenség esetén is. A népszavazás utáni sajtótájékoztatóján pedig – ahol újságírók nem kérdezhettek tőle – egy szóval sem utalt rá, hogy a szavazás érvénytelen lett.
Mindez nem is csoda, a 39,9 százaléknyi érvényes szavazat ugyanis azt jelzi, hogy a szavazás tulajdonképpen érdektelenségbe fulladt, hiába kampányolt a Fidesz és a kormány hónapokon keresztül. A legutóbbi, szintén Orbán Viktor által kezdeményezett 2008-as szociális népszavazáson a választópolgárok több mint ötven százaléka adott le érvényes szavazatot.
Szintén kudarc a Fidesznek az érvénytelen szavazatok nagy aránya. Több mint 233 ezren szavaztak érvénytelenül, ráadásul közel 65 ezren elmentek ugyan szavazni, viszont aztán mégsem adtak le szavazólapot. Az igen szavazatok száma pedig 55 ezer volt. Ez azt jelenti, hogy közel 350 ezer szavazó szót fogadott annak az ellenzéki felhívásnak, hogy menjen el, de érvénytelenül szavazzon. A távol maradók nagy száma is az ellenzéknek kedvez, az MSZP és a DK például bojkottra szólított fel korábban.
Ez az oka annak, hogy a szavazás utána a legtöbb ellenzéki párt arról beszélt, hogy Orbán tulajdonképpen elbukta a népszavazást.
Orbán Viktor mondjon le
„A népszavazás érvénytelen volt. Nem hozott eredményt. Erre hivatkozva tenni bármit, alkotmányellenes” – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke. Hozzátette: nem lehet politikailag érvényes népszavazásról beszélni, az ilyet úgy hívnák, hogy nagyon drága közvélemény-kutatás. Szerinte az emberek tudatos döntést hoztak: nem hittek Orbánnak, nem egy nemzeti ügyet, hanem csak és kizárólag hataloméhséget láttak. Magyarországon pedig az elmúlt hónapokban nem zajlott kormányzás, csak migránsozás.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke Orbán Viktor személyes kudarcaként értékelte, hogy érvénytelen lett a vasárnapi kvótareferendum. Ezt a játékot gólra játsszák, és hiába volt mezőnyfölényben a miniszterelnök és a Fidesz, Orbán Viktor egy hatalmas öngólt rúgott – mondta, majd lemondásra szólította fel Orbánt. Eközben azonban azt is hozzátette, hogy az elmúlt 26 évben nem volt egy olyan kérdés, mint a migráció, amely mögött ekkora társadalmi egyetértés lett volna, és Orbánhoz hasonlóan ő is alkotmány-módosítást kezdeményezett.
A bojkott sikeres volt, a távol maradók megállították Orbán Viktort – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki győzelemnek nevezte az eredményt. Gyurcsány szerint a baloldal számára az a feladat, hogy „a mai győzelemből kormányváltó erőt kovácsoljon 2018-ra”. A DK ezért már jövő héten elkezdené a felkészülést a következő választásra.

És íme pár érdekesség a szavazásról:
- A legtöbben Vas megyében szavaztak (49,59%), a legkevesebben Budapesten (34,72%).
- A legtöbb érvénytelen szavazatot Budapesten adták le,11,77 százalékot, és ezen belül az ellenzéki vezetésű XIII. kerületben.
- A budapesti részvétel a VIII. kerületben volt a legalacsonyabb (32,45 százalék), ami azért is meglepő, mert itt polgármester a Fidesz kommunikációs vezetője, Kocsis Máté.
- A határ mentén fekvő Ásotthalmon, ahol a jobbikos Toroczkai László a polgármester, és ahol valóban rendszeresen fordulnak meg menekültek, átlagon felüli volt a részvétel, de még itt sem érte el az érvényességi küszöbnek számító 50 százalékot, csupán 47-et.
- Felcsúton, Orbán Viktor szülőfalujában kimagasló, 64 százalékos volt a részvétel, és a nemek aránya is elsöprő volt.
- Tiszabőn, az ország legszegényebb falujában nagyon magas volt a részvételi arány (75 százalék), és mindenki, közel 900 ember nemre szavazott. Sem igen szavazat, sem érvénytelen szavazat nem volt.
- Tiszabő a legnagyobb csak nem szavazatot adó település, de összesen 269 olyan település volt a vasárnapi népszavazáson, ahol az érvényes voksokból száz százalék volt a “nem” szavazatok aránya. A többségük azonban törpefalu.
- Az igenek száma sehol sem előzte meg a nemekét, de arányaiban a legtöbb igen szavazat (21,74 százalék) a Baranya megyei Pettenden volt. 10 igen, 36 nem és egy érvénytelen szavazat volt Pettendben.
- Egyetlen településen volt 100 százalékos a részvétel, a Zala megyei Iborfián, itt mind a tíz választásra jogosult lakos elment szavazni.
A népszavazás amúgy nagyrészt eseménytelenül zajlott, összesen két dolog késleltette az urnazárásokat:
A 13. kerületben három szavazókörben bombariadó volt. Ekkor felfüggesztették a szavazást, a tűzszerészek körbenéztek, de nem találtak semmit. Óbudán pedig egy részeg embert nem bírtak kizavarni a szavazókörből.