Keresés

Érkezik a cigány diák, vigyük gyorsan a gyereket!

Kaposváron épp most próbálnak meg felszámolni egy gettóiskolát, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte őket erre. Húsz elsőst szórtak szét a város több iskolájába, de egyelőre sem a gyerekek, sem a szüleik, sem a befogadó intézmények nem kaptak komolyabb segítséget az átálláshoz. Nincs még ingyenes buszbérlet, és az őket segítő szakember sem állt még munkába. Holott sok odafigyelés és erőforrás kell ahhoz, hogy senkinek az érdekei ne sérüljenek egy ilyen váltáskor. Kérdés, hogy ha nem a civilek vállalják magukra ezt a munkát, akkor mégis ki?

Hosszú évek óta működik Kaposváron egy általános iskola, ahol a roma tanulókat jogellenesen elkülönítik, és hátrányosan megkülönböztetik. Olyan oktatást kapnak, ami magas bukási arányhoz vezet, de más iskolákhoz képest sokkal gyakoribb a kiesés és a hiányzás is. Az országos kompetenciaméréseken elért eredmény és a továbbtanulók aránya alacsonyabb, mint a többi iskolában. Az idejáró gyerekek nagy része a közeli szegregált telepen él.

A fenti okok miatt indított pert már tíz éve az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) az iskola akkori fenntartója ellen, de az ügyben csak idén októberben mondta ki a végső szót a Kúria. A szegregációt meg kell szüntetni az intézmény bezárásával, a gyerekek áthelyezésével a város más iskoláiba, és végre kell hajtani egy úgynevezett deszegregációs tervet is. Az iskolát nem egyik napról a másikra csukják be: idén szeptembertől már nem indítottak első osztályt, így felmenő rendszerben, fokozatosan szűnik majd meg az intézmény. A tapasztalat azonban az, hogy az ilyen iskolák 1-2 éven belül maguktól is szétesnek, mert a szülők nem várják meg a bezárást, maguktól átviszik a gyereküket máshova.

Hogy mit jelent ez az egész a gyakorlatban Kaposváron? A helyi tankerületet kérdeztük, milyen konkrét lépések történtek eddig. Megkerestük a pert elindító alapítványt is, hátha ők többet tudnak, de a gyakorlatilag már csak papíron létező civil szervezetnek se pénze, se erőforrása nincs arra, hogy helyben próbálja meg nyomonkövetni, mi történik majd a Pécsi Utcai Általános Iskolából kikerülő gyerekekkel.

A Pécsi Úti Általános Iskola Kaposváron | Forrás: Google Street View
A Pécsi Úti Általános Iskola Kaposváron | Forrás: Google Street View

A tankerület válaszából az derül ki, hogy az idei tanévtől húsz elsős gyerek kezdte meg az iskolát a város más intézményeiben. Volt olyan iskola, ahová nyolc diák került, de a többségbe csak egyen-ketten. A telepen élő családok joggal tartanak tőle, hogy a városi iskolába járás pluszköltségekkel is jár majd, bérletet kell venni, osztálypénzt fizetni. A gyerekek egyelőre nem buszoznak ingyen Kaposváron, a tankerület keresi a megoldást arra, hogy anyagi segítséget kapjanak azok a családok, akiknek nehézséget okozott az iskolaváltás. A szegregáló iskola két tanítónőjét átvették az új iskolák, és az is tervben van, hogy felvesznek egy pedagógiai asszisztenst, akinek elsősorban a személyes segítés lesz a feladata, tanórán és tanórán kívül is.

Ha a társadalom, a gyerekek és szüleik hosszútávú érdekeit nézzük, egyértelműen kívánatosnak tűnik a gettóiskolák bezárása. Ezek az érdekek azonban sokszor eltörpülnek az iskolabezárás okozta nehézségek mellett. Annak, hogy mit is takar pontosan egy ilyen terv, és miért ellenzi gyakorlatilag minden érintett a szegregáló iskola bezárását, Szűcs Norbert, esélyegyenlőségi szakértő, főiskolai docens, és a többek között általa írt tanulmányok segítségével jártunk utána. Szűcs több iskolabezárást végigkísért már, és több deszegregációs tervet is készített, többek között a kaposvári iskola bezárását kísérő folyamatokra is van egy kidolgozott programja. Az általa bemutatott szegedi példa megmutatja, milyen is ideális esetben egy ilyen átmenet, és azt is, hogy mennyire gyerekcipőben jár az, ami jelenleg Kaposváron történik.

A szegedi gettóiskola

A történet még 2007-re nyúlik vissza, de az iskola bezárását kísérő reakciók nagyon hasonlóak a kaposvárihoz. A szegedi Cserepes sori telepeken lakó gyerekeket szinte kivétel nélkül a lakóhelyükhöz közeli, mindössze ötperces gyalogútra levő Móra Ferenc Általános Iskolába íratták a szüleik. A Móra tanulóinak 73 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű volt, az intézmény maga pedig szegregált gettóiskola. Ez a mértékű szegregáció több hatályos jogszabályt megsértett, így a fenntartó 2007 tavaszán az iskola bezárása mellett döntött.

Szegeden, túlzás nélkül mindenki ellenezte, hogy bezárjon az iskola. Lássuk, hogy ki miért:

A telepen élő szülők

Bár ők is látták, hogy az iskola nem nyújt megfelelő szintű oktatást, a gyerekeik pedig jó eséllyel nem tanulnak majd tovább, mégis inkább tartották volna ott őket. Hogy miért? Egyrészt tartottak tőle, hogy a család nehezen vagy egyáltalán nem bírja majd el a városi iskolával járó magasabb költségeket. Oda ugyanis be kell buszozni, szebben fel kell öltözni, várhatóan magasabb lesz az osztálypénz és sűrűbbek a színházlátogatások, kirándulások. De a szülők tartottak attól is, hogy gyereküket kiközösítik majd a jobb iskolában, és, hogy nem tudnak megfelelni a magasabb tanulmányi elvárásoknak.

A mórás tanárok

A legtöbb mórás tanáron egyértelműen felismerhetőek voltak a kiégés jelei: beletörődtek a diákok és önmaguk sikertelenségébe. A tanárok döntő többsége az iskola fennmaradásának, és így a szegregált oktatásnak volt a híve. Egy részük a cigány gyerekek érdeke miatt tartotta fontosnak az elkülönítést, érveik között előkerült az alacsony osztálylétszám és a “képességeiknek megfelelő oktatási színvonal”. De voltak olyan tanárok, akik azt mondták: „ezekkel úgysem lehet mit kezdeni”, a befogadó iskolában tanuló gyerekeknek viszont kárt okoznának ezek a tanulók. 

A helyi pedagógustársadalom

Egyértelműen ellenezte a deszegregációt. Sokan hónapokon keresztül irreálisnak tartották az iskola megszüntetésének lehetőségét: olyannyira hibás és értelmetlen lépésnek tekintették, hogy bíztak a „józan ész” győzelmében, a szegregáció fenntartásában. Az iskola bezárását követően sem változott többségük véleménye.

A befogadó iskola tanárai

A befogadó iskolák pedagógusainak jelentős része szorongással és fenntartásokkal várta az új tanulók és tanáraik érkezését. Kimondva, kimondatlanul, de őket vádolták azért, hogy az iskolájukba cigány gyerekek kerültek. Ez elkerülhető lett volna, ha megfelelő színvonalon oktatják őket. A befogadó tanárok nem mindig látták a rendszer hiányosságait, egyénileg okolták mórás kollégáikat.

A befogadó iskolában tanuló diákok szülei

Az érkező tanulók eltérő tudásszintjére, tanulási motivációjára és magatartására hivatkoztak, de olykor nyíltan is a cigánysággal szembeni előítéleteiket fogalmazták meg. A bezárt iskolához legközelebb található befogadó iskolába végül 23 mórás, zömében cigány származású, halmozottan hátrányos helyzetű tanuló iratkozott át, osztályonként mindössze 1–3 diák. Érkezésük azonban annyira elriasztotta a szülőket, hogy mire szeptember lett, a korábbi tanulók közül közel 45 gyereket írattak át szüleik másik iskolába, esélyt sem adva a bizonyításra az érkező tanulóknak és a pedagógusoknak.

Még a helyi uzsorás is rémhíreket terjesztett, mert veszélyben érezte a megélhetését. Azt próbálta elhitetni a szülőkkel, hogy az  iskola megszüntetése a Cserepes sori telep felszámolásával jár együtt.

Mindenre figyeltek

Ilyen mértékű ellenállás leküzdéséhez rengeteg beszélgetés és mentorálás kell. Szűcs Norberték egy akciókutatás keretében próbálták segíteni a deszegregációs program előkészítését. A csoport önkéntesei gyakorlatilag minden érintettel foglalkoztak. Szociológia, pedagógia és pszichológia szakos egyetemi hallgatók készítettek interjúkat, beszélgettek a helyiekkel, pedagógusokkal, tanulókkal, szüleikkel, bemutatták nekik a rájuk váró folyamatot, mentálisan támogatták az iskolabezárásban érintett szülőket és tanulókat, ha szükség volt rá, konfliktust kezeltek. Az iskola bezárását követően a kutatócsoport Hallgatói Mentorprogram néven újjászerveződve folytatta tevékenységét. Egyetemi hallgatók mentorként segítették a gettóiskolából kikerülő tanulók beilleszkedését, tanulmányi előmenetelét.

A Móra 129 tanulóját végül tizenegy szegedi általános iskolába irányították át. A legtöbb tanulót befogadó iskolába 23 tanuló került, a legkevesebbet fogadó intézménybe 5. Az önkormányzat szakemberei az átirányítások megtervezésekor figyelembe vették a szülők kéréseit, a gyerekek lakóhelyét, a testvérek, barátok közös elhelyezését, még arra is tekintettel voltak, hogy az egymással konfliktushelyzetben lévő családok gyerekeit ne tegyék egy iskolába. A szegedi önkormányzat ingyenes bérletet biztosított a gyerekeknek, ezen kívül egy roma civil szervezet segítségével összesen ötmillió forintért vásároltak be a szülőkkel együtt az iskolakezdésre.

Egy jól működő deszegregációs terv fontos részét adja, hogy a befogadó iskolákba felvesznek roma pedagógiai asszisztenst, hogy a bezárt iskola tanárait továbbfoglalkoztatják a befogadó iskolákban, mert így nem veszítik el állásukat, és segíthetik korábbi tanítványaik beilleszkedését is.  “Pedagógusok szájából hallottam, hogy újra megtanultak pedagógusok lenni, kijöttek a kiégés szituációjából” – meséli Szűcs Norbert milyen hatással volt egyes tanárokra, hogy kikerültek a szegregált iskolából.

Kinek a dolga?

“A szegregált oktatás rossz, és az nagy örömet okoz, ha rá lehet vezetni másokat is arra, hogy ez rossz. És, ha csak évekkel később is, de ez a felismerés általában végül el szokott jönni” – mondta Ujlaky András, a CFCF kuratóriumának elnöke. A Kúria döntése jogilag egy nagyon fontos pillanat volt, de mi jön azután? Ki és hogyan biztosítja majd a minden érintett érdekét szem előtt tartó átmenetet?

Ujlaky szeretné, ha az alapítvány részt tudna venni helyben is a munkában, de egyelőre nem látja ennek a módját. Ha helyben esetleg találnának valakit, akkor vele együttműködve elképzelhető. De pénzük nekik maguknak nincs, pályázni nem tudnak, mert nincs emberük, aki megírná a pályázati anyagot. “Nem szabadna az ítélethirdetés után kivonnunk magunkat a történetből, de egyedül ehhez én már kevés vagyok” – mondta Ujlaky. Arra a kérdésre, hogy erre nem gondoltak-e korábban, azt mondja, de, gondoltak. “Viszont van Magyarországon jogszabály, és van bírósági gyakorlat. Nem a mi kötelességünk lenne, hogy az ítélet végrehajtását biztosítsuk, hanem például az illetékes minisztériumnak. A minisztériumnak kötelessége lenne ellenőrizni, hogy betartják-e az egyenlő bánásmód elvét az iskolákban. Nem egy civil szervezet dolga ezt biztosítani” – tette hozzá.

Megkerestük az Emmit, és megkérdeztük, hogy szerintük kinek kéne felügyelnie és ellenőriznie, hogy a deszegregációs program hogyan valósul meg, és valóban megkapják-e az érintett gyerekek és családjaik azokat a pénzbeli és humán hozzájárulásokat, amik nagyban enyhítenének az ilyen átmenetekkel járó nehézségeken. Amint megkapjuk a választ, frissítjük cikkünket.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!