Szombaton megrendezték az első főzőversenyt hajléktalanoknak, ahol a nyertes egy hálózsákkal lehetett gazdagabb. A hajléktalan emberek egy része már évek vagy évtizedek óta nem főzött magára, pedig sokuk leghőbb vágya egy saját készítésű lecsó, és még az ételosztásra is fűszerekkel járnak. Mások szerencsésebbek, a réten vagy a kunyhójuk mellett bográcsoznak, van, hogy még a szociális munkásokat is meghívják egy pörköltre.
- Nekem sose volt lakásom, és sose lesz.
- Ne add fel a reményt!
- Aha, elől megy a bohóchal, a remény-hal meg utoljára.
Az előbbi párbeszéd egy évek óta hajléktalanként élő férfi és egy újdonsült ismerőse között zajlott a Vasas-pályán, ahol szombaton rendhagyó főzőversenyt rendeztek: hajléktalanok főztek hajléktalanoknak. Az Éhezők Viadalára keresztelt főzőversenyt először rendezték meg, a szervezők azonban hagyományteremtő rendezvénnyel számolnak.
“A főzés nem része a hajléktalanok életének. Az ételhez való hozzájutás, a harc az ő életük része” – mondta az Abcúgnak Tóth Kata, a verseny főszervezője. Ő és a kollégái osztják az ételt a rászorulóknak a Köztársaság téren, és most úgy gondolták, megrendezik a főzőversenyt is, ahol a hajléktalanokat támogató szervezetek összeismerkedhetnek egymással, a hajléktalanok pedig elkészíthetik a sepcialitásukat. Csirkecombpörkölt juhtúrós sztrapacskával, bakonyi sertéspörkölt galuskával és gulyásleves is készült, de volt olyan is, aki palacsintát csinált.
A versenyre több száz ember volt kíváncsi, és több szervezet is indult, ők azonban nem is lehettek volna különbözőbbek: a Város Mindenkié érdekvédelmi szervezettől kezdve a Nem adom a Hazámat nevű bankellenes csoporton át a jurtával és árpádsávos zászlóval megjelenő kőbányaiakig sokan kipakolták a bográcsokat, és minden csapatban volt legalább egy hajléktalan. Még Miskolcról is érkeztek fedél nélküliek, a legjobb szakács-csapat pedig hálózsákokat és plédeket nyerhetett.
Imádnak bográcsozni
“Tudok magamnak főzni, csak néha nincs mit” – mondta Czuczu János, az egyik csapat szakácsa. János 2004 óta hajléktalan, de igazából sohasem volt saját lakása, állami gondozottként nőtt fel, jelenleg pedig egy hajléktalanszállón lakik. Jobban szeret az ottani konyhában főzni, mint ételosztásokra járni.
“Az egy egész napos program” – mondta az ételosztásról. Oda kell jutni, majd kivárni míg sorra kerül, ráadásul az adagok is kicsik. “Több kalóriát égetek el, mint amennyit beviszek az étellel” – mondta. Helyette inkább zöldséget főz, és minden olyat, amiben kellő energia van. A főzőversenyen például bakonyi sertéspörköltet csinált, aminek hatalmas sikere volt: még a zsűrizés előtt megették a felét. “Ha tudtuk volna, hogy ennyien lesznek, többet csinálunk” mondta egy csapattársa.
A versenyt meghirdették a budapesti hajléktalan-ellátó intézményekben is, a megfőzött ételt pedig délután szétosztották a megjelent hajléktalanok között. Jánosék bográcsa még csak nem is tartozott a legnépszerűbbek közé, a Város Mindenkié csoport pörköltje negyedóra alatt elfogyott.
“Mi nyáron rendszeresen bográcsozunk” – mondta Jutka, a csapat egyik tagja. Ő 25 éve él a férjével egy kunyhóban Budapest egyik külső kerületében, nem számít arra, hogy valaha is meg fog változni az élete, annak azonban örül, hogy nem él létbizonytalanságban: a kunyhója magánterületen áll, amelynek a tulajdonosa megengedte, hogy ott lakjanak. Ők pedig szeretik, hogy nyaranta a zöldben tudnak főzni.
“Mindennek más íze van a bográcsban, a levegő, a természet miatt” – mondta. Hús ugyan ritkán kerül az asztalra, de a paprikáskrumplival is elégedettek, régen még az őket segítő szociális munkásokat is meghívták ebédre.
Mari szintén a bográcsra esküszik. Miskolcon él, szintén hajléktalanként, de ha teheti, ő is kijár a közeli rétre a szállón megismert lakótársaival, ahol felálllítják a bográcsukat, és töltött káposztát vagy pörköltet készítenek. “A hazai ízek finomabbak” mondta. Főleg hétvégeken főznek, akkor ugyanis nincs étel a szállón.
Fűszerekkel járnak ki az ételosztásra is
“20 éve főztem utoljára” – mondta Mihály, miközben keresztülballagott a gyepen az ételosztó felé, kezében egy kartonlapokból összeeszkábált kis ülőkével. Bejáratott szerkezet ez már neki, széknek hozta, mert 85 évesen nem bírja már úgy az álldogálást, mint régen.
Mihály az utcán él, csak a nappali melegedőre szokott bejárni, ezért nincs is lehetősége arra, hogy magának főzzön. “Pedig hiányzik, a lecsó volt a kedvencem” – mondta. Jobb híján azzal pótolja, hogy évente lejár Békéscsabára a kolbászfesztiválra. Az utazás nyugdíjasként ingyen van, és egészen idénig belépőt sem kellett fizetni. Szerette a tömény kolbászillatot és a jó hangulatot. “Jöttek a lányok, és hozták a kostolót, pár forintból megúsztam” – mondta.
Idén azonban már belépőt kellett fizetni, így Mihály nem utazott. “Nem fér bele, semmi sem fér bele” – mondta.
Gábor hasonló cipőben jár, ő is évek óta nem főzött magára. Egy átmeneti szállón él Budapesten, ahol lehetőség ugyan lenne a főzésre, de fél attól, hogy a társai egyszerűen kilopják az ételét a hűtőből. “De ha lenne is valami, amit megfőzhetnék, olyan kevés, hogy nem éri meg” – mondta szomorúan. “Hiányzik, szerettem főzőcskézni. Mindig az a legjobb, amit magamnak főzök, akkor lesz olyan erős, ahogy szeretem” – tette hozzá.
Gábor barátja, Misi viszont épphogy gyakran főz. Ő másik szobában van, és a szobatársakkal össze szoktak állni, együtt megveszik az alapanyagokat és megfőzik.”Zuzát, májat csinálunk, vagy pörköltet, mert azt mindenki szereti” – mondta. Náluk nem történt még lopás, bíznak egymásban. De még így is el szokott járni ételosztásra, és van egy közös szokásuk Gáborral: mindig visznek magukkal fűszert.
“ A szájunk ízéhez igazítjuk az ételt” – mondta Misi. Ha valami nem elég sós, vagy fűszeres, akkor bors, vagy erős paprika kerül rá, Misi még a főzőversenyre is egy darab parpikával érkezett. Nem voltak egyedül, a főzés utáni ételosztáson megjelent még vagy száz ember, a szervezők pedig ennél többre is felkészültek, többszáz adagnyi étellel várták őket. A maradék sem megy kárba, eljuttatják a rászorulóknak, akár vidékre is.
Megosztás