A társadalmi fejlesztési célokra fordítható 145 milliárd forint EU-s pénzből 104 milliárdnak már most megtalálta a gazdáját a kormány. A maradék egyharmadért lehet csak versenyezni, ami az Autonómia Alapítvány szerint sérti az átláthatóság és a versenyegyenlőség elvét.
2014 és 2020 közt 145 milliárd forint EU-s pénz jut társadalmi fejlesztési célokra, de ennek csak egyharmadára pályázhatnak majd a szociális területen működő szervezetek, 104,4 milliárd forintnak már most megtalálta a helyét a kormány.
Az Autonómia Alapítvány közleménye szerint a társadalmi kérdésekkel foglalkozó szervezetek több mint egy éve várják, hogy kiderüljön, milyen EU-s programok indulnak a következő időszakban, hiszen „a szektor több száz szervezete gyakorlatilag 2013 óta források nélkül vegetál”. Most viszont több konstrukciónál is azt látják, hogy a kormány már megjelölte a „támogatást igénylő szervezetet, vagyis ezeknek már megvan a gazdája”, ami „sérti az átláthatóság és a versenyegyenlőség elveit”.
Az Autonómia Alapítvány szerint az, hogy mindössze a teljes összeg egyharmada pályázható, elzárja a helyben beágyazott szervezeteket a valódi lehetőségektől. „A forrásfelhasználás ilyen mértékű centralizálása nem hagy teret a helyi szervezetek sokféle, helyi igényekre reagáló társadalmi innovációs projektjeinek”, márpedig az alapítvány szerint a legelmaradottabb térségekben így lehetne hatékonyan felhasználni a pénzt. Ezért azt javasolják, a források odahelyezése előtt független szakemberek ellenőrizzék a programokat és az ezeket megvalósító szervezeteket.
A már lekötött programok közt van a kétmilliárdos „Roma mentorhálózat” fejlesztése, amit a Türr István Képző és Kutató Intézet és az Országos Roma Önkormányzat kapott meg, valamint az„Egyes egyházi oktatási infrastrukturális fejlesztések” is, amire a Don Bosco Sportközpont, a Győri Egyházmegye és a Győri Evangélikus Egyházközség kap 4,95 milliárd forintot.
Az egyik nagy nyertes, az Országos Roma Önkormányzat „Híd a munka világába” programjával kapcsolatban felmerült korrupciógyanúval mi is foglalkoztunk, de a gyanús pénzköltések alapjául szolgáló tanulmányokat az ORÖ lázadozó képviselői sem tudták megszerezni, ahogy a szervezet az Abcúg többszöri közérdekű adatigénylésére sem reagált.