Elmaradt ösztöndíjakra, és egy beígért táblagépre várnak egy hátrányos helyzetű általános iskolásokat segítő, uniós forrásból megvalósított TÁMOP programban részt vevő gyerekek. Az „Út a szakmaválasztáshoz” projektben, amelyben konzorciumi partnerként részt vesz az Országos Roma Önkormányzat is, még lezárulta után is ragadtak bent kifizetetlen járandóságok.
Másfél hónapja lezárult az uniós finanszírozású, „Út a szakmaválasztáshoz” elnevezásű, hátrányos helyzetű általános iskolásokat támogató TÁMOP projekt, amelynek utolsó felvonásaként 3500 darab táblagépet és tanszereket osztott volna szét az Országos Roma Önkormányzat, a helyi önkormányzatok közreműködésével a programban résztvevő gyerekeknek. A táblagépek azonban egyelőre nem érkeztek meg, és több gyerek ösztöndíjára, valamint sok mentortanár járandóságára is várni kell – adta hírül a Roma Sajtóközpont.
A hátrányos helyzetű gyerekeknek az „Út a szakmaválasztáshoz” programot záró családi, szakmai napokon kellett volna megkapniuk a beígért tanszereket és egy-egy táblagépet, azonban a Roma Sajtóközpontot több településről arról tájékoztatták, hogy ezeken a rendezvényeken a beígért jutalmakat nem, csak egy hátitáskát és két könyvet kaptak a diákok. Ezek mellé pedig egy szóbeli ígéretet, hogy hamarosan postán érkeznek majd a táblagépek.
A Roma Sajtközpontnak a rendezvényről kiküldött meghívón talált elérhetőségen azt mondták: a táblagépek elakadtak egy vámellenőrzésen, és még nincsenek Magyarországon – ezért nem kapták még meg őket a gyerekek, az RSK szerint például Balassagyarmaton, Miskolcon és Szegeden.
Nem ez az egyetlen probléma a projekt körül – derül ki az RSK cikkéből. Az ösztöndíjasok túlnyomó részének a mai napig csak részben, vagy egyáltalán nem fizették ki a szerződés szerint havonta járó 10-18 000 forintot, és az őket segítő mentortanárok közül is sokan még mindig várnak a bérükre – írják. Egy szocialista európai parlamenti képviselő, Újhelyi István írásbeli kérdése már az Európai Bizottság előtt van, ebből kiderül: a hatmilliárd forint uniós forrásból megvalósuló projektnek van olyan kedvezményezettje, aki két év alatt csak egyszer kapta meg a neki járó havi ösztöndíjat.
A programban az Országos Roma Önkormányzat konzorciumi partnerként vett részt.