Keresés

Elkezdett a kormány kedvében járni az Alkotmánybíróság

Két éve még a kormány minden döntését ellenezte az Alkotmánybíróság, azóta azonban többségbe kerültek a Fidesz által megválasztott tagok, és az AB elkezdte támogatni a kormánypárti döntéseket. Két olyan bíró is van, aki sohase mondott ellent a kormánynak.

“Az Alkotmánybíróság az utóbbi idöben nem az alkotmányosságot tartja szem előtt, hanem a kormányzati érdekeknek megfelelő döntéseket hoz” – hangzott el annak a kutatásnak a bemutatóján, amelyet a TASZ, a Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet készített. Azt vizsgálták, hogyan szavazott 2011 és 2014 között az a nyolc alkotmánybíró, akit már a kormányváltás után választottak be a testületbe.

Jogvédők kutatása az AlkotmánybíróságrólSzabó Máté Dániel, TASZ | Fotó: Magócsi Márton

2010 júniusában a kormány megváltoztatta az alkotmánybírók jelölési folyamatát. Korábban a parlamenti pártok egy-egy képviselőjéből álló bizottság jelölte a bírókat, akiket atán a parlament kétharmados többséggel fogadott el, a változtatás után azonban a jelölőbizottságot a frakciók létszámarányának megfelelően töltik fel tagokkal, így a kormánypártoknak ott is kétharmados többségük alakult ki.

Ez azt eredményezte, hogy 2010 óta csak a kormánypártok által választott jelölteket választottak meg alkotmánybíróknak A testület létszámát 2011-ben 11-ről 15 főre emelték, 2012-ben pedig kilencről 12 évre növelték a hivatali idejüket.

Van, aki mindenben támogatta a kormányt

A kutatás során 23 Ab-döntést vizsgáltak, olyanokat, amelyek témájának köze volt a kormány politikájhoz, “így azok a kormányzat politikjára adott alkotmányos válasznak tekinthetők”. Ilyen volt például a bíróságokról vagy a választári rendszerről szóló döntés.

Szabó Máté Dániel, a TASZ munkatársa szerint az Ab döntési gyakorlatában töréspontot jelentett az, amikor 2013 áprilisában többsége kerültek a testületben az új szabályok szerint választott bírók. A kutatás szerint az ez előtt az időszak előtt hozott tíz vonatkozó határozatban az AB minden esetben a kormány érdekével ellentétes döntést hozott.

Jogvédők kutatása az AlkotmánybíróságrólKutatás az AB-ről | Fotó: Magócsi Márton

Ezzel szemben 2013 áprilisa után a döntések 77 százaléka a kormány érdekeiel megegyező volt, és csak 23 százaléka ment szembe a kormány álláspontjával. A kutatás szerint kimutatható, hogy az új alkotmánybírák jellemzően együtt fűztek különvéleményt a kormány álláspontjával ellentétes döntésekez, és együtt szavazták meg az azt támogató döntéseket.

Íme a TASZ vonatkozó infografikája:

Kivételt csak két újonnan választott alkotmánybíró képez: Stumpf István és Szalay Péter. Előbbi 32 százalékban, míg utóbbi csak a döntések 57 százalékában támogatta a kormány álláspontját. A többi újonnan megválasztott alkotmánybíró esetében ez az arány a kutatás szerint magasabb, mint nyolcvan százalék. Két alkotmánybíró, Balsai István és Juhász Imre pedig minden határozatnál a kormány álláspontjának megfelelően érveltek (Balsai fideszes országgyűlési képviselőből lett alkotmánybíró).

A kétharmad vége sem változtat a jelölésen

A három szervezet szerint ezek a változások oda vezettek, hogy “ az Alkotmánybíróság többé nem képes betölteni alapfunkcióját, azt, hogy a kormányzást alkotmányoan korlátozza”. Az Ab-ben jelenleg egy poszt betöltetlen, miután Paczolay Péter alkotmánybíró nyugdíjba vonult. Szabó Máté Dániel újságírói kérdésre azt mondta, hogy a Fidesz kétharmadának elvesztése nem fogja a kormánypártokat befolyásolni abban, hogy a saját jelöltüket delegálják Paczolay helyére is, a jelölőbizottságban ugyanis még mindig többsége van a Fidesz-KDNP-nek, így a parlament csak azon jelöltek közül választhat, akiket a kormánypártok jelölnek.

Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság munkatársa azt mondta, a korábbi kormányok alatt működő Alkotmánybíróságokra nem volt jellemző az, hogy ennyire egyetértesen a aktuális kormányzati állásponttal. A Bokros-csomag egyes részei és a 2008-as szocális népszavazás esetében is szembement az Ab a kormányzati állásponttal.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!