Keresés

Elindult Habony Árpád online lapja

888.hu lett a neve, ami szerintük az erővel egyenlő. A fiatalokat szeretnék megszólítani vele.

Pénteken elindult Habony Árpád nemrég alapított médiacégének, a Modern Media Groupnak az online hírportála, a 888. hu. A már létező portáloktól lényegében mindenben különbözni kíván az új honlap – mondta a portált működtető Modern Media Group Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

A főszerkesztő a Századvég stratégiai igazgatója, G. Fodor Gábor lett. Az új portál neve igencsak hasonló a két éve elindult 444.hu portáléhoz, az újság külön posztban is foglalkozik azzal, miért a 888-at választották, ebben azonban csak felsorolják, hogy mit jelenthet még egyébként a három nyolcas: Kínában a sikert, amúgy meg ilyen hosszú a Kurejka folyó. Sőt, azt is íjrák, hogy 888.hu= erő.

Keresztesi Péter azt mondta, a portál hangneme sok esetben inkább áll közel egyfajta frivol, underground-vonulathoz, mint a Magyarországon megszokott hírportálok stílusához. Hozzátette, hogy a rovatok szerkezete, szerkesztési elve és tartalma is jelentősen eltér a Magyarországon megszokottól. Erre Keresztesi Péter példaként említette a 8)8)8) című rovatot, amelyben nyolc pontban, nyolc különböző aspektusból olvashatnak elemzést egy-egy érdekes hírről az érdeklődők.

Azért született döntés az új hírportál elindításáról, mert köztudott, hogy az online-piac hosszú évek óta a médiapiac legdinamikusabban fejlődő területe, “amelyben remek üzleti lehetőségek rejlenek” – mondta. A szóban forgó terület véleménye szerint olyan különleges szegmens, amelyben viszonylag dinamikusan lehet fejlődni, ha megfelelően definiálják azt, hogy kihez szeretnénk szólni, és ehhez megtalálják a megfelelő stílust és hangnemet. A 888.hu elindítói piaci rést láttak ezen a területen, amit szeretnének betölteni.

Szerinte a portálnak a 40-, vagyis inkább a fiatalabb, az újdonságokra legnyitottabb korosztály lesz a célközönsége. De – mint mondta – örömmel fogadják a 40 éven felüli látogatókat is. Keresztesi Péter jelezte: a Lokál című ingyenes hetilap és a 888.hu mellett számos projekt intenzív előkészítése zajlik, de ezekről még nem kívánt részleteket elárulni.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!