Keresés

Elindult a pénzükre hónapok óta váró tanodák kifizetése

Hamarosan hozzájuthatnak a működésükhöz alapvetően szükséges, pályázaton megnyert állami támogatáshoz a kifizetés csúszása miatt nehéz helyzetbe került tanodák. 

Egy hete írtunk arról, hogy a működésképtelenség szélére került több hazai tanoda, mivel az első állami tanodapályázaton elnyert támogatásukat még mindig nem utalták át nekik. A pályázat, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) írt ki, hivatalosan 2019 januárjától egy évig finanszírozza 196 tanoda működését, az Abcúg azonban több olyan régóta működő tanodáról is tudomást szerzett, amelyik június elején még egy forintot sem látott ebből a pénzből. Az is kiderült, valószínűleg minisztériumi átszervezések okozhatják a csúszást, konkrétan a társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkárság átkerülése a Belügyminisztérium fennhatósága alá.

Kedden azonban az érintett tanodák közül a Csobánkai Tanoda, és Szűcs Norbert, a Tanoda Platform egyik vezetője és a Csongrád megyében két tanodát is üzemeltető Motiváció Műhely vezetője is jelezték az Abcúgnak, hogy elindult a kifizetés megkezdéséhez szükséges finanszírozási szerződések aláírása.

A Csobánkai Tanodát működtető Csodaműhely Egyesületnek a pályázatot lebonyolító Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ügyintézője megerősítette, hogy a minisztériumi átszervezések miatt alakult ki a csúszás a pályázat nyerteseinek kifizetésében.

 

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!