Kormánypárti kezdeményezésre elhalasztották a köznevelési törvény keddre tervezett módosítását. Állítólag nem számítottak rá, hogy az alternatív iskolákról szóló rész ilyen felháborodást vált majd ki, ezért a kormány alaposabb javaslatot készítene.
Kedden váratlanul elhalasztották a köznevelési törvény módosítását. Az erről szóló kormányzati indítványt 180 igen és 4 nem szavazattal fogadta el a parlament, így a nagy port kavart javaslat egyelőre lekerült a napirendről. Az Index úgy tudja, ez nem azt jelenti, hogy a kormány végleg kihátrált volna a módosítás mögül, inkább az a céljuk, hogy beadjanak egy alaposabb, egységes javaslatot. A lap szerint főleg az alternatív iskolákra vonatkozó részt akarják átírni, miután a kormányt meglepte az ezzel kapcsolatos felháborodás.
A kormány eredeti javaslata szűkítette volna az alternatív iskolák mozgásterét, és előírta volna, hogy a kerettantervük tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el a központi tantervétől. Az érintett intézmények, főleg a Waldorf-iskolák attól tartottak, ez akár a működésüket is veszélybe sodorhatja, hiszen sok alternatív iskolában egyáltalán nincsenek hagyományos értelemben vett tantárgyak.
A módosítócsomag más vitatott elemeket is tartalmazott: a tervek szerint átalakítanák a magántanulói rendszert, és módosítanák a két éve Taigetosz-törvényként elhíresült szabályozást is, ami a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket érinti. Erről itt olvashat bővebben.