Gyerekrajzok és művészi átértelmezésük képpárjaival keres támogatókat az Élmény Tár Tanoda. A mélyszegénységben élő gyerekek fejleszstésével foglalkozó pécsi tanodának márciustól nincs fedezete a 25 gyerek oktatására.
Nincs otthon filcük, ceruzájuk, papírjuk, sportfelszerelésük a pécsi Gyárvárosban mélyszegénységben élő gyerekeknek, mégis minden héten ott vannak az Élmény Tár Tanodában. A tanoda 25 gyereknek biztosít lehetőséget arra, hogy játékosan, élményeket szerezve fejlődhessenek és tanuljanak rajzzal, társasjátékkal, focival, tánccal, élménypedagógiával, zenével. A műhely nem csak az együttműködő készséget, a mozgást, az ábrázolást, a kézügyességet fejleszti, hanem a koncentrációt is, ami az iskolai tanulásban segíti a gyerekeket.
Az itteni gyerekcsapat sikerét jelzi, hogy léptek már fel családi napokon, a POSZTon, idősek otthonában, de részt vesznek focibajnokságban, sőt alkotásaikat ki is állították.
A tanodának azonban márciustól már nincs fedezete a fejlesztő műhelyek megtartására, és támogatásra szorul. Ezért adománygyűjtő kampányt indítottak, hogy előteremtsék a működéshez szükséges összeget: 1400 forintból egy heti, 5600 forintból pedig egy havi foglalkozását tudják megoldani egy gyereknek – írják közleményükben.
Aki közvetlenül szeretné támogatni a tanodát, az az adjukössze.hu oldalon teheti ezt meg, de más mód is van a támogatásra. Az AlkoTárs néven indított kampány során a tanoda gyerekeinek rajzait művészek értelmezik újra, a képpárokat kiállítják, és aukció keretében értékesítik április 2-án. A február végén indult kampányban újabb és újabb képeket mutatnak be, az eddigieket itt nézheti meg.