Keresés

Élethosszig tartó titoktartásra köteleznék a tanárokat

Korlátlan ideig tartó titoktartási nyilatkozatot kell áláírniuk azoknak a pedagógusoknak, akik be szeretnének kerülni az innovatív tanár kategóriába.

A pedagógus-életpályamodellben a tanárok a gyakornoki státuszból a szakma krémjéig, a kutató pedagógus kategóriáig juthatnak el. Elvileg a kategóriák ugrása többletmunkával jár, de a fizetések is magasabbak. A központosítás után minden pedagógus az I-es kategóriába került, s az léphetett a II-esbe, aki a portfóliófeltöltős procedúrában részt vett. Tavaly lehetővé tette a kormány, hogy akik szaktanácsadói munkát vagy minősítést végző szakértői munkát vállalnak, a II-ből a III-as kategóriába kerülhetnek. Az ősszel azonban új felhívás jelent meg: a pedagógus III-as besorolással párhuzamosan megnyílt az innovatív pedagógus kategória is. Ide azokat várták, akiknek a nevéhez pedagógiai fejlesztés fűződik. Mint kiderült, ez a pályázat egy a TÁMOP alatt futó, tehát uniós forrásból finanszírozott projekt – írja a nol.hu.

“Decemberben, egy péntek éjjel jött az e-mail, hogy hétfő éjfélig töltsem fel az összes dokumentumot, ami bizonyítja, hogy egész életemben innovatív tanár voltam” – mondta a lapnak egy tanár. Annyira szervezetlen volt a pályáztatás, hogy a határidőket hosszabbítgatni kellett. A pályázók semmit nem tudtak a kiválasztás szempontjairól, a minősítést az Oktatási Hivatal végezte, de annak utolsó szakaszát átadta egy szegedi cégnek, a Qualitas Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-nek. Az kérdéseket vet fel: mi köze egy cégnek a pedagógusok minősítéséhez?

A cégnek átadhatták a kiválasztott 1100 ember adatait, s az értesítette őket arról, hogy számukra megnyílt a lehetősége annak, hogy innovatív tanárok legyenek. Csakhogy a Qualitas úgy értesítette ki őket, hogy valamennyiük címe láthatóvá vált a levelekben. Ám ez csak egy újabb furcsaság a történetben, aminek nem volt itt vége, hiszen újabb meglepő fordulat történt: érkezett még egy e-mail. Ebből kiderül: a kiválasztással csak a lehetőséget nyerték el az érintettek, pluszpénzt nem kapnak,

Korlátlan ideig tartó titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk azoknak a pedagógusoknak, akik be szeretnének kerülni az innovatív tanár kategóriába, és azért, hogy az innovatív pedagógus kategóriába kerülhessenek, még mást is kell tenniük. Ilyen feladatok: véleményezések, eszközök kipróbálása. Aki vállalta a minősítés érdekében az ingyenmunkát, alá is kell írnia egy titoktartási nyilatkozatot. Ebben az aláíró kötelezettséget vállal minden, a Qualitastól érkező dokumentum, cím, tény, információ bizalmas kezelésére.

A legérdekesebb része a nyilatkozatnak: „Tudomásul veszem, hogy a jelen Titoktartási Nyilatkozat a Qualitas T&G Kft. között és köztem létrejött együttműködés megszűnése esetén is korlátlan ideig hatályban marad a bizalmas információk körében. Tudomásul veszem és vállalom, hogy a jelen titoktartási nyilatkozat megszegésével a Qualitas T&G Kft-nek okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felelek”. Korlátlan ideig, azaz életfogytig. A Népszabadság által megkérdezett jogász azt mondja: a nyilatkozat törvényellenes, nem szabad aláírni.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!