Szerdán este 7 órakor véget ért a Hősök terén az a tízezres tüntetés, amelyet a Civilizáció nevű Facebook-csoport szervezett a kormány civil szervezeteket megbélyegző törvényjavaslata ellen. A tüntetők nagy része azonban nem ment haza, hanem a fél városon átvonulva, a Kossuth teret is érintve végül az Oktogonon kötött ki, hogy ott, ameddig csak tudják, blokkolják a forgalmat. „Elegünk van!” – skandálta a spontán lezárt utakon vonuló, szemmel láthatóan fiatal tömeg.
Szerdán volt sorban a negyedik napja, hogy tömegek tüntettek a kormány CEU-t ellehetetlenítő, valamint a külföldi támogatást felhasználó civil szervezeteket megbélyegző törvényjavaslatai ellen Budapesten és több vidéki helyszínen.
Szerdára éppen a Civilizáció nevű Facebook-csoport szervezett a civilek mellett kiálló tüntetést a Hősök terére, amihez száznál is több hazai civil szervezet csatlakozott, magára az eseményre pedig közel tízezer ember ment el. A tüntetésen felszólalt többek között Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), és L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója, akik arról biztosították a tüntetőket, a támadások ellenére továbbra is folytatják munkájukat, és nem tágítanak, amíg szükség van rájuk. „Előbb voltunk itt, mint a mostani kormány, és tovább is maradunk!” – mondta Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője.
Az eseményen résztvevő tömeg a szervezők élőkép-ötletének köszönhetően így nézett ki madártávlatból:

A szervezett tüntetés vége után azonban nem kezdett látványosan oszlani a tömeg, az emberek két nagyobb csoportra szakadva, de az utcákon maradtak. Egy körülbelül ezer fős csoport a Hősök tere közelében lévő Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment, de már az utca torkolatánál rohamrendőrökkel találták szemben magukat, ezért némi dulakodás után ők is a lezárt Andrássy úton az Oktogon irányába vonultak.

Ők is, ugyanis erre ment a Hősök teréről elinduló tömeg másik része, akik az Oktogonról rövid tanakodás után a Nyugati pályaudvar irányába a nagykörúton indultak el. Pár százan viszont így is az Oktogonon maradtak, ahová egyébként is a közlekedési csomópont blokkolását célzó demonstrációt szervezett egy magánszemély. Miután a tömeg elvonult, itt piknikhangulat alakult ki: kockás pokrócon társasjátékozó, beszélgető tüntetőkkel.
A tüntetők másik csoportja viszont ekkor kezdett órákig tartó vonulásba, közben spontán lezárva olyan forgalmas utakat, mint a Nagykörút, a Bajcsy-Zsilinszky út vagy a Rákóczi út. „Gyertek velünk!” – hívták az útjukba eső járókelőket, az utakon ragadt autósoknak pedig azt skandálták: „Aki dudál, velünk van!”. A többezres tömeg ekkor már szervezetlen volt, egy-egy fontosabb kereszteződésnél mindig a hangosabban kiabálók döntöttek a haladási irányról.

Egy ilyen, hangos csoport felvetésére csatlakoztak a korábban a Kossuth térre ment néhány száz fős csoporthoz a fél belvárost bejáró, skandálva vonuló tüntetők. A Váci utcán, a Széchenyi téren és az Alkotmány utcán át fél 10 körül értek a Kossuth térre, ahol hamar állóháború alakult ki a tüntetők és a bejárat lépcsőjén álló rohamrendőrök között. A tüntető tömeg első soraiban főként nagyon fiatalok, középiskolások vagy fiatal egyetemisták álltak, és vissza-visszatérően azt kiabálták: „Elegünk van!”, és hogy „Ez a kormány megbukott!”

Amikor az állóháború nyilvánvalóvá vált, több megafonos tüntetők buzdítására mindenki az Oktogon felé indult, mint egyikük mondta, azért, hogy segítsenek az ott táborozóknak blokkolni a forgalmat. „Eredetileg is ez volt a terv” – mondta.
A még mindig több ezres tömeg fél 11 körül érte el az Oktogont, ahol aztán ők is megállapodtak, éjszakába nyúló piknik kezdődött. Pedig eleinte még a rendőrség sem biztosította a helyszínt: a tüntetőknek kellett visszafordítani a körúton feléjük érkező autókat.

A belvárost végül szakaszosan megbénító tüntetést kiváltó, ominózus törvénytervezet, amely miatt a kora esti esemény is szerveződött, azt szeretné elérni, hogy
- az egyesületek és alapítványok jelentsék be a bíróságon, amint a közvetlen vagy közvetett külföldi forrásból kapott támogatásuk eléri az évi 7,2 millió forintot,
- ez az információ jelenjen meg az állami irányítású Civil Információs Portálon,
- a szervezetek tegyék közzé a honlapjukon, az általuk kiadott sajtótermékekben és más kiadványaikban, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek,
- aki ezt elmulasztja, az kapjon bírságot, és ha ezután sem pótolja, az ügyész kezdeményezhesse a szervezet törlését,
- csak az kerülhessen le a külföldről támogatottak listájáról, aki három egymást követő évben a 7,2 milliós határ alatt marad.