Keresés

Éjféltől zárva a horvát-magyar határ

A kormány egy hónap buszoztatás után lezárja a horvát-magyar zöldhatárt is, a menekülteknek tranzitzónákat létesítenek. A horvátok csalódottak.

Éjféltől Magyarország lezárja a magyar-horvát zöldhatárt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján pénteken, a nemzetbiztonsági kabinet ülése után az MTI szerint. A határátkelőhelyek – szigorított ellenőrzéssel – továbbra is működnek a magyar-horvát határon.

Szijjártó Péter azt mondta, a magyar-horvát zöldhatár lezárásától hasonló eredményt várnak, mint a szerb határszakaszon már bevezetett ugyanilyen intézkedéstől. A miniszter szerint a zöldhatár zárásáról tájékoztatták a budapesti horvát nagykövetet – aki csalódottságának adott hangot -, valamint a térségbeli külügyminisztereket is.

A 444 szerint Szijjártó emlékeztetett, hogy az EU elvárja a schengeni határok védelmét, így Magyarországnak lépnie kell. „Ez csak a második legjobb megoldás, a legjobb a görög határ közös határ védelme lett volna” – értékelte Szijjártó a pénteki döntést.

Két tranzitzónában lehet majd menekültkérelmet benyújtani. A szerb határon is vannak ilyen zónák. Az ottani tapasztalatok szerint szinte senki sem kap menekültjogot az így kérelmezők közül, előbb-utóbb mindnekit visszaküldenek a határ túloldalára a magyar hatóságok. „Technikai szempontból minden úgy fog kinézni mint a szerb határon. Hasonló eredményeket is várunk el” – mondta Szijjártó.

„A terheknek Görögország vállain kellene nyugodniuk, de ismét egyedül maradtunk. Szerencsére három visegrádi partnerünk eszközökkel és rendőri erőkkel segít” – elemezte a helyzetet. A cseh, lengyel és szlovák segítők a szerb határnál vigyáznak, és az így felszabaduló magyar erőket lehet a horvát határra küldeni.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!