Egy nap alatt két olyan civil szervezettel is felszámolta együttműködését a magyarországi börtönök működtetéséért felelős Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), amelyek különböző formában a fogvatartottak börtönbeli életkörülményei javításán dolgoztak. A Magyar Helsinki Bizottság 18 éve monitorozhatta a börtönökben a rabok jogainak érvényesülését, az Adj Hangot Egyesületet pedig önkéntes újságírók, pszichológusok, jogászok, technikusok segítségével Börtönrádiót működtettek több hazai börtönben.
1999 óta, a BVOP-val kötött folyamatosan megújított megállapodásuk alapján szabadon látogathatta a Magyar Helsinki Bizottság a magyarországi börtönöket, hogy a civil kontroll hatására jobban érvényesüljenek a zárt büntetés-végrehajtási intézetekben a rabok jogai. Egyéni jogi segítségnyújtás mellett ők hívták fel a figyelmet olyan visszásságokra, mint a börtönök túlzsúfoltsága, vagy az előzetes fogvatartás körüli jogsérelmek.
Ezt a megállapodást bontotta fel most a BVOP, arra hivatkozva, hogy a Magyar Helsinki Bizottság munkája nélkül is biztosíthatók a fogvatartottak jogai.
A minden külső, társadalmi kontroll nélkül maradó intézmények hajlamosak az önkényre, különösen igaz ez a börtönök zárt világában. Bár működik nálunk a nemzeti megelőző mechanizmus, az ombudsman munkatársai csak elvétve tudnak eljutni börtönökbe, mivel az összes zárt intézet monitorozása a feladatuk.
Magyarázta a Helsinki Bizottság péntek este kiadott közleményében, miért problémás, ha megszűnik a civil kontroll a büntetés-végrehajtási intézmények működése fölött. Azt is írták, a két évtizede tartó „példamutatóan korrekt” együttműködés miatt váratlanul érte őket a megállapodás hirtelen felbontása. „Semmi jel nem mutatott arra, hogy a megállapodást felmondhatják” – írták.
Elhallgattak a börtönrádiók
Nehéz puszta egybeesésnek tekinteni, hogy rögtön a Helsinki közleménye után arról érkezett hír, hogy egy másik civil szervezettel, az Adj Hangot Egyesülettel is szakított a BVOP. Az egyesület 2014 szeptembere óta működtetett börtönrádiókat önkéntes újságírók, rádiósok, pszichológusok, jogászok, technikusok segítségével. A megállapodások értelmében az egyesület mentorai rádiós képzést nyújtottak a fogvatartottaknak, akik – a mentorok folyamatos segítségével – saját műsort szerkesztettek társaiknak. Három börtönben működött ilyen, a rabok társadalmi integrációját segítő börtönrádió: a győri, a váci és a budapesti Gyorskocsi utcai börtönökben. A váci Rács Fm fogvatartott műsorvezetőivel készült riportunkat itt olvashatja.
Az Adj Hangot Egyesület Facebook-oldalukon közzétett közleménye szerint az együttműködés felbontását azzal indoka a BVOP, hogy az Egyesület egy pályázatra szánt hanganyagot nem a bíráló bizottságnak történő benyújtás előtt engedélyeztetett, hanem csak akkor, mielőtt nagyközönséggel megosztotta volna.