Keresés

A főszerkesztő is távozik a Vs.hu-tól

Lemond posztjáról a Vs.hu főszerkesztője, Lebhardt Olivér. Hétfőn legalább tizenegy  újságíró felmondott a lapnál, miután kiderült, hogy a Vs.hu kiadójánál több mint félmilliárd adófizetői forint landolt az MNB alapítványain keresztül. Az  újságírók szakmai elvekkel indokolták a lépést.

Lemondott Lebhardt Olivér, a Vs.hu főszerkesztője is, miután kiderült, legalább nyolc újságíró felmondott az MNB-től kapott támogatások miatt. A Századvég-iratokat kiperelő Joó Hajnalkával kezdődött, majd Rovó Attilával, Joób Sándorral, Munkácsy Mártonnal, Kovács Áronnal Dzindzisz Sztefannal, Kósa Andrással, Bátorfy Attilával, Szedlák Ádám Zoltánnal, Puskár Krisztiánnal és Szabó Andrással folytatódott azoknak a sora, akik felmondtak, miután kiderült, hogy kiadójuk több mint félmilliárdos támogatást kapott tudtuk nélkül a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól.

“Hibáztam, amikor hagytam, hogy a támogatott tartalmak a támogató feltüntetése nélkül jelenjenek meg, noha ebbe beleszólásom nem volt, de az is igaz, ez elegendő ok lehetett volna akkori felmondásomra – írta Lebhart Olivér a Facebookon, aki szerint a lapnál független újságírói munka folyt.

Az újságírók – többük  Facebookon közzétett nyilatkozata szerint –  szakmai elveik miatt mondtak fel.

“A szerkesztőség független (aki mást mond, hazudik), de az MNB lopott (pardon, elkülönített) pénze – amiről amúgy fogalmam nem volt – se az ízlésemmel, se a szakmai elveimmel nem fér össze” – írta Joó Hajlnalka. Joób Sándor, pedig arról írt, hogy minden, a Vs.hu-tól kapott fizetését olyan alapítványnak fogja átutalni, ami átláthatóan gazdálkodik vele, hogy a pénz visszanyerje közpénz jellegét.

A lap újságírói előzőleg szombat éjjel egy közleményt is kiadtak, amiben azt írták, meglepte őket a támogatás mértéke, mert nem tudtak erről, de nem befolyásolta őket a munkájukban.

A távozók közül többen az Origo.hu munkatársai voltak, ahonnan 2014-ben távoztak, amikor –  feltehetően politikai nyomásra, amit az Origo Zrt, és az akkori tulajdonos Telekom tagadtak – leváltották Sáling Gergő főszerkesztőt.

Az MNB adóforintokkal gazdálkodó alapítványai közel 600 millió forinttal támogatták a Vs.hu-t kiadó New Wave Productiont. A médiacég a jegybankelnök unokatestvéréé. A támogatásra – több más sokat kritizált tranzakció mellett – azt követően derült fény, hogy az MNB alapítványai múlt pénteken nyilvánosságra hozták, milyen szervzeteket támogattak. (Erről bővebben itt olvashat.)

Ezek azok a pénzköltések, amiket az MNB korábban el akart titkolni a nyilvánosság elől, a kormánypártok pedig egy olyan törvény elfogadásával támogatták, amely szerint ezek a pénzek “elveszítették közpénz jellegűket”. Áder János köztársasági elnök azonban előzetes normakontrollra visszaküldte az Alktománybíróságra, ami elkaszálta a törvényt.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!