Keresés

Egymás mellett élnek itt a kemény csávók és a kifinomultak

Józsefváros mindig is sokszínű volt, de az utóbbi évek lakosságcseréjével ez csak fokozódik. Sokfelé drága lakások és bevásárlótáskás fiatalok váltották fel a nyomort, máshol közös lépcsőházban élnek a fiatal értelmiségiek és a szegény, népes családok. Bemutatunk néhány arcot a nyolcadik kerületből, akikről elsőre nem mondaná meg, hogy mindössze pár saroknyira laknak egymástól.

Ha érdekli Józsefváros megújulásának története is, kattintson erre a cikkünkre: Vasalt ingesek és alternatívok feledtetik a nyolcker gettóját

_HD57637

“Fifit most már nem lehet ölbe venni, megmérgesedett!” – nevetett a 80 éves, fehér kockás inget viselő Luczás Miklós, aki reggelente szívesen üldögél a Rákóczi téren ismerőseivel és a kutyájával. Fifi nem tűnik 13 évesnek, pedig tényleg annyi. “A gazdájára hasonlít, én sem tűnök 80-nak”. Régóta így megy ez. Amikor fél 9 körül megérkezik, gyakran már ott találja tíz évvel idősebb, szintén Miklós nevű barátját. Egyikük sem budapesti születésű, mégis szinte tősgyökeres józsefvárosiaknak tűnnek. Luczás Miklós 25 éve költözött Szatmárnémetiből a Bérkocsis utcába, ismerősökön keresztül sikerült lakást szereznie, majd a környékbeli lépcsőházak takarítását vállalta el. “Nem ismertem a terepet, hiába jártunk régebben is Pesten”. Nemes Miklós cipész volt Győrben, aztán Szegedre került katonának, majd Budapestre költözött. Sokfelé lakott, de már 50 éve a Bródy Sándor utcában, a Palotanegyedben él, ami mindig is Józsefváros patinásabb részének számított. “Nem tudom megmondani, miért, de minden vágyam Pest volt. És bejött”. A két Miklós szívesen pihenget a szépen felújított tereken. Szeretik, hogy az utóbbi években sokat fejlődött a kerület, de a négy éve átadott metrómegállóval szemben üldögélve elmondták, annak kevésbé örülnek, hogy a hajléktalan emberek rendetlenséget hagynak maguk után.

_HD57716

“Mindenki azt mondja, hogy errefelé nem biztonságos. Állandóan kérdezgetnek, hogy bírom ezt”. Grace a Magdolna negyed közepén, egy új építésű házban él. Bár valaha hírhedt környéknek számított, nem érti a sopánkodókat, szerinte semmi baj nincs a Mátyás térrel, neki legalábbis soha senki nem szólt még be. Térfigyelő kamerák és fegyelmező táblák próbálják rendszabályozni a lakosságot, a tér közepén álló parkban pedig még ingyen wifi is van. “Néha csak lejövök a lakásból, és itt netezek”. Az ugandai Grace hazájában ismerkedett meg magyar férjével, aki turizmussal foglalkozott az afrikai országban, egy éve költöztek Budapestre. Grace-nek azért meggyűlik a baja a beilleszkedéssel, és nem mondaná, hogy sikerült mindent megszoknia. Elképzelni sem tudja, mennyi időbe fog telni, míg rendesen megtanul magyarul, az angollal pedig nehezen boldogul Magyarországon. A munkahelyén szerencsére nincs gond ezzel, mert egy nemzetközi, emberi jogokkal foglalkozó szervezetnek dolgozik.
_HD57733
“Most kaptam SZÉP-kártyát, megyek be, megmondom nekik, hogy aktiválják”. Mohácsi Károllyal Grace-ék házával szemközt, a Mátyás téren találkoztunk. Ő is itt lakik, de éppen munka közben kaptuk el, az önkormányzatnak dolgozik havi 80 ezer forintért. Szociális bérlakásban él, mióta 2011-ben bekerült a hajléktalanná vált emberek rehabilitációját célzó LÉLEK-programba. “Télen 50 ezerbe is kerül a lakás rezsivel, akkor azért nehezebb”. A párja halála óta egyedül él. “Magamra főzök, mosok. Sokkal nehezebb, mint amikor minden készen várt otthon”. Károly lánya a keresztszülőknél nevelkedik Diósdon. “Hajnalban indulok otthonról dolgozni, nem hagyhatok magára egy 11 éves gyereket. Tudom, hogy bánhatnak a kislányokkal. Ha bárki hozzáérne, letörném a kezét”. Károly szerint sokat fejlődött a környék, a Mátyás tér sem olyan balhés már, mint régen. “Rendezettlebb lett, nincs annyi hajléktalan, nem jönnek úgy oda”.

_HD57783

“Tudod, én nem az a fajta vagyok, aki elrakja a pénzt a szekrénybe. Én elköltöm”. Dombi László és párja, Andrea a Magdolna utcában élnek. A 15 éves Magdolna-projekt során jó pár környékbeli házat felújítottak, a néhány, ma is romos kapualj mellett fényesre csiszolt homlokzatok díszelegnek. Lászlóék háza épp a kivételek közé tartozik. Azt állítják, az önkormányzat bontásra jelölte ki az épületet, ezért előbb-utóbb el kell majd hagyniuk az önkormányzati bérlakást, ahol élnek. Nem is bánják, amúgy is túl kicsi és sötét, “olyan ez, mint egy alagút”. Remélik, valami jobbat és nagyobbat kapnak cserébe, de egyelőre nem dőlt el, ők vajon a felújítások és a lassú lakosságcsere nyertesei vagy vesztesei lesznek. A kérdéseink elől gyorsan elmenekülő szomszédjukkal ellentétben ők semmi pénzért nem hagynák el a kerületet, hiszen egy köpésre van a belváros, közel a Teleki piac, és imádnak a Corvin negyed közelében ebédelni, vagy csak élvezni egy korsó sört.

_HD57816

“Eleinte féltem elindulni a Baross utcán, de rájöttem, hogy nem ijesztő, csak annak tűnik”. Balázst gurulós bőrönddel a kezében, nagymamájával az oldalán találtuk egy József utcai építkezés mellett. Éppen azt a hatalmas, üresen álló telket figyelték, amely nemrég még parkolóként szolgált, de a kerítésre kifeszített plakát szerint hamarosan új lakásoknak ad majd helyet. Balázs innen egy saroknyira lakik édesanyjával, ahová három éve költöztek a 16. kerületből. Ahogy mondja, ma már valószínűleg háromszoros áron tudnák továbbadni a lakást. Mióta itt él, közelről figyeli, hogyan szivárognak a jómódúak a nyolcadik kerület közepére. “Látom, ahogy fiatal értelmiségiek veszik sorra a lakásokat, és viszonylag olcsón, patentul felújítják őket. Most épp egy kurátor lett az új szomszédunk”. Balázs is ebben a közegben mozog, építésznek tanul a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, szabadidejét pedig a közeli underground szórakozóhelyeken, a Gólyában, a Kék Lóban és az Aurórában tölti, utóbbiban pultozik és önkéntes munkát is vállal. “Semmilyen komoly atrocitásom nem volt az utcán. Csak egyszer szóltak be, hogy zsidó orrom van, de nem foglalkoztam vele”.
_HD57790
“Te igazi kemény gyereknek látszol”. Roland csak mosolygott, amikor így próbáltuk rávenni, hogy engedje magát fotózni. Egész életében a Józsefvárosban élt, törzshelye a Teleki téri piac, ahol olyan jól ismerik egymást az emberek, hogy a büfékben még hitelezés is van. Roland központi figurának tűnik a társaságban, akinek elkiáltja a nevét, az hamar ott terem. Roland szerint errefelé is sokat változott a helyzet, “sok magyar”, vagyis nem cigány ember költözött be, “de nincs ebből semmi konfliktus”. A nyugalomhoz persze a térfigyelő kamerák is kellenek, amelyek lenyugtatják a forrófejűeket. “Örülök, hogy kirakták ezeket”. A 45 éves Roland ma már nem a Teleki téren, hanem a legdrágább józsefvárosi környéken, a Corvin negyedben lakik. Ez azért is jó, mert a barátnője nem szívesen mozdul ki éjszaka, de ott még ő is szívesen beül valahová egy italra. Roland jó néhány, egykori józsefvárosit ismer, akik a felszökő albérletárak miatt álltak tovább, de szerinte csak magukat okolhatják. “Akinek negyven éves korára nem sikerült megalapoznia az életét, annak úgy is kell”.
_HD55095
Éva szívesen vált pár szót a szomszédba költöző fiatal értelmiségiekkel, de a cigányokkal is jóban van. Egy fiatal anyukának néha még azt is megengedi, hogy nála aludjon, egyszerűen azért, mert szociálisan érzékeny embernek tartja magát. Zsidó családban, egy 160 négyzetméteres Baross utcai házban nőtt fel, de egyedül már túlságosan terhesnek érezte az óriási lakás örökségét. Nézett lakást a hatodik és hetedik kerületben is, de inkább egy Kálvária utcai kis lakás mellett döntött, ahol külföldön élő fiának is megvan a saját szobája. A több ezer darabos könyvtártól nehezen vett búcsút, de ahol szabad falfelületet talált, azt itt is polcokkal borította be. Egy ideig még a Villányi úton is lakott, mégsem szerette, túl hangos volt a villamos. Itt minden csendes, de ha éjfél után érne haza, inkább taxit hív. Biztonságosabbnak érzi.
_HD55076
“Volna itt miről beszélgetni” – sóhajtott Ida, amikor a nyolcadik kerület átalakulásáról kérdeztük. Nemrég még egy Tömő utcai önkormányzati lakásban élt a családjával, de akkora adósságot halmoztak fel, hogy menniük kellett. Meg sem várták, míg rendőrök mentek értük, a felszólításra fogták magukat, és továbbálltak. Azóta Dunavarsányba mentek, a rokonok közelébe, ahol 70 ezerért bérelnek egy albérletet. A férje segédmunkásként dolgozik, abból telik a lakásra, és mindenre, ami kell. “Jobb kint. Csendesebb, nyugodtabb az élet”, ráadásul 17 éves fia is jobban szem előtt van. “Pincérnek tanul, van egy barátnője is. Nem drogozik, nincs vele baj”.
iran_HD58031
Biztonság, biztonság, biztonság. Ez a fő szempont, ami alapján a Budapestre érkező iráni egyetemisták lakóhelyet választanak maguknak. Az őket segítő ügynökségek pedig arra biztatják őket, béreljenek lakást a nyolcadik kerületben, persze nem akárhol, hanem a Corvin-negyedben. Az orvosnak készülő Mohammad havi 700 eurót, nagyjából 230 ezer forintot fizet egy egyszobás lakásért. Mehetne olcsóbb helyre, de nem szívesen teszi, mert itt nemzetközi közegben élhet. “Minden szomszédom külföldi, és nagyjából hetven százalékuk iráni”. Tudja, hogy Józsefváros nemcsak a szépen leburkolt, bevásárlótáskás fiataloktól hemzsegő Corvin negyedből áll. Be is nézett már a környező utcákba, de hiába, mert nem nagyon talált senkit, aki beszélt volna angolul. Barátja, Sana százezer forinttal többet fizet egy kétszobás lakásért a Parlament közelében. A szülők inkább vállalták a magas bérleti díjat, cserébe, hogy a lányuk a város egyik legbiztonságosabb részén éljen. “A két szoba azért kell, hogy ha néha meglátogatnak, legyen nekik is hol aludni”.
_HD54986
“Ezt is le fogják bontani, nem is bánom” – mondta Szandi, aki tíz éve lakik a Karácsony Sándor utcában. A ház többi része már teljesen üres, bőven van hely annak a sok zsák krumplinak, amit eladásra vettek. Kell is a bevétel, fűtéssel együtt 80 ezerbe kerül a bérlakásuk. “Rossz a szigetelés, alul meg pince van”. Magdolna negyed ide vagy oda, Szandi szerint már rég nem olyan durva a Karácsony Sándor utca, ellentétben az egy saroknyira levő Dankóval. Sok ismerősük elment innen Pesterzsébetre, ott találtak maguknak piaci alapú albérletet.
_HD57839
Valaha egymásnak adták a kilincset, mára alaposan megcsappant a Futó utcai fodrászat vendégköre. “Velem együtt öregedtek”. Éva a 90-es években nyitotta az üzletet, amelyen egy pedikűr-manikűrössel és egy kozmetikussal osztozott. Kényszerből jött ide, korábban negyvenen dolgoztak a keze alatt a Corvin Áruház mellett, míg egyszer csak közölték velük, hogy menniük kell. “Akkoriban ez nagyon nem így nézett ki, a rossz lányok is itt mászkáltak” – utalt Éva a prostituáltakra, akik még a villanyszereléssel bajlódó rokonát sem szégyellték leszólítani. A Horváth Mihály tér környékét azóta rehabilitálták, új társasházak sorakoznak a színes térkővel lerakott utcában, amely egészen a Corvin negyedig húzódik. Rossz lányoknak nyoma sincs, a fodrásznő szerint azért, mert manapság már csak lakásban fogadhatják a kuncsaftjaikat, annyira sem szabadok, mint régen. A nyugdíjas Éva ma Kőbányán él, de 1956-ban még a Vas utcában lakott, onnan csatlakozott a forradalmi tömeghez. Az erről szóló emlékeit tavaly írta le a kórházban, ahol agydaganattal kezelték. “Istennek köszönhetem, hogy felépültem”. Éva heti két napot jár be az üzletbe, és épp azon fáradozik, hogy valahogy eladja a helyiség felét. “Mit kezdjek én már vele?”
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!