Pillanatok alatt szétkapkodták a miskolci rászorulók azokat az élelmiszercsomagokat, amiket civilek osztottak kedden a városháza előtt. Az ételosztást dacból szervezték, mert korábban a helyi polgármester visszautasított egy hasonló akciót.
“Mindenki lépjen három lépésel hátrébb! Jöjjenek előre azok, akik gyerekkel vannak” – Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) vezetője hiába próbálta instruálni a tömeget a miskolci Szent István téren kedd délután, a több száz ételosztásra váró majdnem elsodorta.
A hevenyészve kifeszített szalagokat gyorsan letaposták, és nagyon szorosan körbeállták az ételt osztókat, akik hasztalan próbálták három csoportba terelni a várakozókat. Kaotikus helyzet alakult ki, a tömeg közepe szinte forrt, az élelmesebbek több szatyornyi élelmiszerrel távoztak, volt, aki egész banánosládányi csokitojással sietett el, de volt, akinek csak egy szatyor, vagy annyi sem jutott.
Nagy volt a tumultus | Fotó: Magócsi Márton
“Hadd vigye! Az a baj, ha eljön de nem jut neki semmi” – monta Király Gábor az Abcúgnak kissé később, amikorra már mérséklődött a lökdösődés. Szerinte teljesen természetes reakció ez egy tömegtől. Normális esetben nem is úgy szerveznek ételosztást, ahogy az kedden délután történt. Király Gábor azt mondta, ilyenkor a civil szervezők és az illetékes önkormányzat általában összefog, és kuponokat osztanak ki előre a rászorulóknak, amivel elkerülhető a keddihez hasonló tömegjelenet.
A miskolci élemiszerosztás azonban rendhagyó alkalom volt. Nem is a GYEA kezdte szervezni, hanem a Miskolcnak Hangja Van nevű helyi civil csoport, tiltakozásként Kriza Ákos miskolci polgármester korábban kiszivárgott, ételosztást elutasító levelére. Az ügy előzménye, hogy a GYEA melegételosztó akcióval keresett meg több magyarországi nagyvárost. Király Gábor szerint két helyről kaptak elfogadó választ, többen nem reagáltak, de csak Miskolc volt egyértelműen elutasító. A polgármester azt írta nekik, hogy a városnak nincs szüksége ilyen akcióra, és inkább mással, Miskolc fejlődésével akar bekerülni a hírekbe, az alapítvány meg osszon ételt máshol.
Háttérben a városháza | Fotó: Magócsi Márton
Kriza Ákos levele sokakat felháborított, így a városi civileket is, akik erre válaszul szervezték meg az ételosztást. Polgári engedetlenségi akcióként jelentettük be a rendőrségen – mondta az Abcúgnak Tretyák Zoltán, a Miskolcnak Hangja Van egyik tagja.
A civilek felhívásához sokan csatlakoztak. Egy helyi vállalkozó 2o kilogramm kenyeret ajánlott fel, egy multinacionális kereskedelmi lánc zsírt és hagymát, illetve szatyrot adott – sorolta Tretyák Zoltán még az ételosztás előtt, miközben egy nagy késsel uborkát szeletelt egy tábori asztalnál. Közben egy 7o év körüli nő saját maga készített sonkakrémet adományozott főtt tojással, takarosan, szalvétával letakart kis műanyag edényekben. Egy tanár pedig házizsírt, kenyeret, ásványvizet vitt, és több tucatnyian szorgoskodtak az ételek előkészítésével.
Az akciót szándékosan szervezték a főtérre, ami bár messzebb van a szegénység által igazán sújtott miskolci városrészektől, mint a számozott utcák vagy a Lyukóvölgy, viszont könnyebb szembesíteni a polgármestert azzal, hogy vannak rászorulók Miskolcon, akiknek elkél a segítség.
| Fotó: Magócsi Márton
A szembesítés sikerült is, legalábbis miközben a miskolci virágóra melletti virágágyásokban zajlott a tülekedés az ételért, a városháza tetőteraszáról valaki teleobjektívvel fényképezte vagy filmezte, ahogy a tömeg szétkapkodja az összekészített csomagokat és a készételeket. A három óra körül kezdődött ételosztás nem sokkal fél négy után véget is ért. A szervezők szerint körülbelül 6oo-7oo adag élelmiszert osztottak ki. A szatyrokba konzervétel, húskonzervek, egy-egy kilogramm bab, rizs, liszt, olaj került, és a GYEA tízezer csokitojást is vitt.
A szervezők a káosz ellenére elégedettek voltak, mindent sikerült kiosztani, és nem sérült meg senki, bár egy idős nőt úgy kellett kihúzni még az elején a meginduló emberek lábai alól.
“Legalább csináltunk valamit” – összegezte Oláh Benjámin, a Miskolcnak Hangja Van vezetője.
Komoly volt a sajtóérdeklődés | Fotó: Magócsi Márton
Nem mindeki volt azonban elégedett. “Van, aki piacra valót visz, van, akinek semmi sem jutott” – morogta egy idős nő nem sokkal fél négy után, amikor már csak néhány tucat ember lézengett a téren az aktivistákon kívül.
A maradók sem feltétlenül távoztak azonban üres kézzel. Az akcióhoz ugyanis csatlakozott egy másik jótékonysági szervezet is. Az Remény Kora nevű alapítvány önkéntes diákmunkásokkal, Budapestről hozott több mázsa burgonyát és sok ezer tojást, amit szatyronként osztottak szét, miután csillapodott a káosz. Ekkor már szervezettebben zajlott az osztás, a várakozókat mikrobuszuktól távolabb állították meg, és hármasával engedték oda a csomagokért.
Kriza Ákos kedden közleményben reagált az ételosztással kapcsolatos hírekre. Azt írta, nem az ételosztást kifogásolta, hanem azt, hogy szerinte a Gyermekétkeztetési Alapítvány “médiaheccet” akart szervezni, aminek ráadásul a szervezését is rájuk akarta bízni. Azt is írta, hogy a gyermekétkeztetés kérdése nem egy rendezvényen múlik, és hogy a városban sokat dolgoztak a rászorulók ellátásán, évente majdnem négyszázmillió forintot költenek az éhező gyermekek étkeztetésére.