Keresés

Egy napra a menekültek álmává vált a magyar határ

Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton

Soha olyan zökkenőmentesen nem juthatott még el menekült a szerb táborokból az osztrák határra, mint hétfőn. A magyar határon egy napon keresztül úgy jöhettek át, mint kés a vajon. A szerb taxisok ugyan lehúzták ugyan őket, Magyarországon azonban vizet, élelmet és ingyen buszt kaptak Ausztriába.

Mustafa harminc napja indult útnak a barátaival Törökországból. Az iraki fiú és társai rohamléptekben keltek át Görögországon, Makedónián és Szerbián. Alig aludtak, szinte nem is pihentek. A céljuk az volt, hogy szeptember 15-ig elérjék a magyar határt, mert azt hallották, hogy “utána senki nem fog átjutni”.

A kormány új, menekültügyi törvénycsomagja kedd éjjel, nulla óra 1 perckor lép hatályba. Ezután a kormány kihirdetheti a válsághelyzetet, a zöldhatáron át érkező menekülteket bíróság elé állíthatják, majd gyorsított eljárással kitoloncolhatják az országból, valamint ekkora már állni fog a szerb-magyar határra tervezett kerítés is.

Mustafáék ebből mit sem értettek, Németországban élő barátaik nekik csak annyit mondtak, hogy kedd éjszakától a magyar határ zárva lesz. Ez azonban bőven elég volt ahhoz, hogy az iraki fiúk keresztül rohanjanak három országon.

Üdvözöllek, most már biztonságban vagy!

A hétfőn a szerb-magyar határra érkező menekültek mindegyike tisztában volt azzal, hogy sietnie kell, a határzár előtti nap azonban szinte idillikusan alakult számukra. A Röszke mellett álló gyűjtőpont még soha nem volt ennyire szervezett: egy hete még csak egy sátortábor volt a puszta közepén, ahol maroknyi rendőr próbált feltartani több száz menekültet.

Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton

Most viszont egymás mellett sorjáztak a nagy magyar segélyszervezetek sátrai: a Máltai Szeretetszolgálattól kezdve a Katolikus Karitászon át egészen a Greenpeacig rengeteg kisebb nagyobb szervezet képviseltette magát. Volt, aki csak ásványvizet osztott, más mobiltelefontöltő lehetőséget biztosított, vagy tábori kórházat üzemeltetett.

“Üdvözöllek, most már biztonságban vagy!” – köszöntötte az egyik segélyszervezet munkatársa az országba érkező menekülteket, akik hálás mosollyal viszonozták ezt. “Mi csak békében szeretnénk élni” – mondta egy gyerekeit cipelő apa.

A menekültek vizet és ételt kaptak, ellátást igényelhettek, azután pedig felrakták őket a röszkei úton várakozó buszokra, amelyek közvetlenül az osztrák határhoz vitték őket. A magyar kormánynak egy nappal a határzár bevezetése előtt rendkívül fontossá vált, hogy a határ menti állomásokon várakozó menekülteket eltüntesse.

Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton

A kormány több száz buszt  – köztük BKV és volánbuszokat is – rendelt ki a határra, amelyek hajnal óta szinte az összes menekültet elszállították. Kiürült a Röszke melletti ideiglenes tábor és a hangár is. A rendőrök teljes nyugalomban terelték fel a buszra a menekülteket, akik – miután megtudták – hogy hová viszik őket, fel is szálltak. A szállítás olyan zökkenőmentesen zajlott, hogy a rendőrök inkább sokszor egymással poénkodtak. Két egészségügyi maszkot viselő rendőr például így ugratta egymást:

  • Te ennek a maszknak van értelme?
  • Arra jó, hogy ne kapják el tőled az influenzádat!
Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton

A taxisok nagy üzletet csinálnak, mégsem szeretik

A határ szerb oldalán lévők eközben nem kis hasznot húztak abból, hogy hétfőn több ezren akartak átkelni a szerb-magyar határon. A Magyarkanizsán lévő szerb menekülttáborból buszokkal és taxikkal szállítottak a menekülteket a határ menti Horgosra, a szerb rendőrség felügyelete mellett. A buszútért öt eurót kértek el, taxival ugyanaz viszont már ötven euróba került.

A magyarkanizsai taxisok mégsem örültek teljes szívből a pluszpénznek.  “Én a Juliska nénit vittem eddig, most meg ezeket, de ez nem ugyanaz a fuvar” – mondta egyikük. “Próbáld meg elmagyarázni nekik, hogy csak négyen férnek el egy kocsiban” – tette hozzá. Volt, hogy a csomagtartóból kellett egyeseket kiszedni, mások a kocsi szélére kapaszkodtak fel.

Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton

Egy másik taxis azt mondta, érthető, hogy nem akarják elhagyni egymást, hiszen nagy családok utaznak együtt, legutóbb egy nagymama hagyta el az unokáját. Úgy kellett utána vinni. Az ottlétükre így is ráépült a helyi gazdaság: a menekülttábor előtt már büfé állt, Belgrádból pedig  kétszáz euróért fuvarozták őket Magyarkanizsáig. Sokan ott már csak autót váltottak, és irány a magyar határ.

Hétfő délutánra szinte teljesen kiürült a magyarkanizsai tábor. A buszok és a taxisok Horgasra hordták a menekülteket, és közvetlenül azon a  vonatsínen tették ki őket, amelyen egyenesen Magyarországra tudtak gyalogolni.

Szíriában nincs már szükség építészre

“Mi sem tudjuk mi van itt, napról napra alakulnak a dolgok” – mondta a határ szerb oldalán ételt osztó önkéntesek egyike, Tibor. Hozzátette, hogy borzasztóan sokan jöttek a buszokkal.

“Orbán le fogja zárni a határokat” – ezt rebesgették a buszon a menekültek egész Szerbián át. Ali Szíriából indult útnak a feleségével és négy gyerekével. “Ott nem maradt semmim, ennyi van” – mutatott végig magán. A mellén a kislánya, hátán egy zsák, a kezében egy szatyor, benne egy kis keksz és WC-papír.

Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton

“Én Szíriában építészmérnök voltam, de ott már nem építenek semmit, csak rombolnak” – mondta Ali. Őt letartóztatták, de sikerült elmenekülnie, és most Németországba tart. Nagy ország, sok munkahellyel, és szívesen fogadnak  – magyarázta, Magyarországról más a véleménye.

Húsz évvel ezelőtt a szíriaiak a magyarokat a barátjuknak tartották. Ali szerint sok magyar fordult meg az országukban, “De most…” – mondta, és a tenyerével mutatta, hogy Magyarország legszívesebben kitaszítaná őket. “Nem tehetek mást, megyek Németországba” – mondta.

Ha lezárják a határt, akkor itt baj lesz

A horgasi vasútpályaudvaron hétfő este még egy nagy kartonmolinón hirdették, hogy a határ éjfélig nyitva áll. A  magyar hatóságok azonban kora este lezárták az addig nyitott vasútvonalat, és mindenkit az egykori röszkei határátkelőhöz tereltek, ahol idővel menekültek százai torlódtak fel. Ali és Mustafa még délután átjuthattak, a többieket viszont este már kőröző helikopter és rendőrsorfal várta, beengedni pedig már csak azt engedik be, aki azonnal menedékkérelmet nyújt be. Őket is csak csigalassúsággal, ezért estére hatalmas sor torlódott fel.

Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton

“Nézze, ha lezárják a határt, akkor itt baj lesz” – mondta egy horgasi magyar férfi. A menekültek nem fognak tudni hová menni, és a végén a kertjébe kötnek majd ki, gyümölcsöt dézsmálva, vagy az ajtaján fognak dörömbölni, hogy feltölthessék a telefonjukat. Pont úgy, mint akkor, amikor még nem fedezték fel, hogy a vasútvonalon Magyarországra vezet az út, és nem voltak önkéntesek, akik étellel látták volna el őket.

Menekülthelyzet Röszke térségében
Fotó: Magócsi Márton
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!