Keresés

Egy kutatás megmutatja: hónapról hónapra élnek a 250 ezer alatt keresők

250 ezer forintos nettó fizetésnél kevesebből képtelenség félretenni vagy a kötelező kiadásokon kívül bármi extrára költeni – derül ki a Jófogás és a Gazdaságkutató Intézet (GKI) közös felméréséből, amelyet az Index szemlézett.

A 10 ezer internetező bevonásával készült felmérés szerint a magyar lakosság pénzköltési szokásait leginkább a hitelek befolyásolják, és 65 százalékunk elégedetlen aktuális anyagi helyzetével. Négy emberből pedig minden harmadiknak legalább 50 ezer forintos fizetésemelés oldaná meg a pénzügyi problémáit.

A felmérésben résztvevők átlagos havi jövedelme nettó 145 000 forint, jövedelmük javát pedig a kötelező kiadások viszik el. Mindössze a válaszadók 14 százaléka nyilatkozta azt, hogy az alapvető és kötelező kiadások után jövedelméből még egyéb vásárlásokra is futja, sőt spórolni is képes. Ők jellemzően 250 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkeznek – írja az Index.

A kutatás a lap szerint azt is megmutatja, hogy a válaszadók átlagosan heti 16 ezer forintot költenek el szabadon, ennyi pénzük marad a kötelező kiadások után. A keresetükből nehezen kijövők 50 százalékánál hónapról-hónapra jelentkeznek a megélhetési nehézségek. A pénzügyi elégedetlenség még azon 27 százalék esetében is fennáll, akik a kötelező kiadásokon felül ugyan még tudnak költekezni, de félretenni már nem.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!