Alpolgármesteri és KDNP-elnöki tisztségéről lemondott, de képviselői mandátumát azért nem adta vissza a kereszténydemokrata Szabó Ferenc – pedig egy középiskolás lánnyal folytatott viszony miatt indult ellene eljárás.
Alpolgármesteri és helyi KDNP-elnöki tisztségéről lemondott, képviselői posztját azonban megtartotta Szabó Ferenc, az 56 éves körmendi keresztény-demokrata politikus, aki híresztelések szerint egy gimnazista lánnyal jött össze évekkel ezelőtt – írja az Index.
Ha a híresztelések igazak, és a lány kiskorú volt, amikor a képviselő-pedagógussal összejött, annak akár büntetőjogi következményei lehetnek. Szabó ellen feljelentést is tettek az Index cikke szerint a lány szülei vagy ismerőseik, a rendőrség viszont egyelőre nem nyilatkozott ennek részleteiről.
Január 27-én emiatt az ügy miatt mondhatott le az egyébként házas Szabó az alpolgármesteri és a körmendi KDNP-elnöki tisztségeiről, körmendi ellenzéki politikusok viszont azt kifogásolják, miért nem adta vissza képviselői mandátumát is. Annak visszavonása ugyanis nem lehetséges, az egyéni képviselőként mandátumhoz jutott Szabónak kell döntenie arról, mit lép.
Az általános iskola, ahol Szabó tanít, és ahol állítólag a lányt is megismerte, mielőtt az gimnáziumban tanult tovább, nem nyilatkozott az Indexnek, a fenntartó Klik azonban azt válaszolta, a rendőrség válaszára várnak, van-e alapja a Szabót ért vádaknak
„A tankerület a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos tájékoztatását kéri, amelynek ismeretében a munkáltató döntést hozhat a pedagógus jogviszonyáról. Hogy az ügynek esetleg vannak-e más jogi (büntetőjogi) vonatkozásai, a rendőrség hatásköre kideríteni, ezért várjuk a tájékoztatásukat” – írták az Indexnek.
A vizsgálat lezártáig a KDNP sem kívánja kommentálni az esetet, viszont azt is hozzátették, hogy „semmilyen formában nem elfogadható, ha egy felnőtt ember kiskorúval tart fenn intim kapcsolatot”.
Szabó Ferenc nem nyilatkozik semmilyen médiumnak.