Keresés

Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek

Mint kés a vajon, olyan könnyen megy át a szülőkön az iskola akarata, ha egy kezelhetetlennek mondott, problémás tanuló magántanulósításáról van szó. Az iskola azért kezdeményezi, hogy a többi diákot és a tanárokat mentse, a szülő pedig azért egyezik bele, mert úgy érzi, nincs más választása. Az egészet a gyerek szívja meg a leginkább, akinek segítség nélkül esélye sem lesz felkészülni az osztályozó vizsgákra, és egyről a kettőre jutni az oktatásban. A kötelező iskolai konzultáció fikarcnyit sem ér, egyedül a tanodák és a nem-formális oktatási programok vihetnek némi rendszert az életükbe. Sok magántanulónak azonban még ez sem jut: marad a munka a szülőkkel, vagy a flangálás és a neten lógás.

Zoli és Laci testvérek, egészen két évvel ezelőttig egy Baranya megyei hátrányos helyzetű kis faluban, Gilvánfán éltek családjukkal.

A fiúk átlagos tanulók voltak egy szomszédos, nagyobb község iskolájában, nem tartoztak a problémás gyerekek közé. 2016-ban azonban változások történtek a családban: a fiúk apja börtönbe került, anyjuk pedig úgy döntött, elhagyja őt és új kapcsolatba kezd. Zoli és Laci nem viselte jól a családi élet teljes felfordulását, és ez az iskolai viselkedésükön is meglátszott: feszültebbek lettek, indulatosabban viselkedtek.

Az eset, ami aztán a fiúk iskolából kizárásával végződött, az iskola egy idősebb tanárával szemben történt. A fiúk, válaszul a tanár fenyegetésére, hogy a rossz viselkedésüknek családlátogatás és a szülőkkel elbeszélgetés lesz a vége, ezt válaszolták: “na, majd akkor ha a tanárnő kijön, gondoskodunk róla, hogy ráuszítsuk a kutyákat”. Az ügyből fegyelmi eljárás lett, a két fiút pedig 2016. november elején elbocsájtották az iskolából.

Zolinak és Lacinak a szabályok értelmében a szülők feladata volt új iskolát keresni, de a környéken egy iskola sem volt hajlandó fogadni az ekkor már problémásként elkönyvelt negyedik és hatodik osztályos gyerekeket.

Miután minden környező intézmény elutasította őket, Zoli és Laci majdnem két hónapig nem jártak semmilyen iskolába. Hogy mégse maradjanak bármiféle tanulási lehetőség és közösség nélkül, a falujukban működő tanodába jártak el az addiginál is gyakrabban. Ennek a tanodának a vezetője Heindl Péter, aki elmesélte az Abcúgnak a fiúk történetét.

“A gyerekek nagyon rosszul élték meg, hogy nem járhattak iskolába. Azzal próbáltak kompenzálni, hogy szinte minden nap bejöttek a tanodába”

– magyarázza a tanodavezető, aki nem értette, hogyan fordulhat elő, hogy két általános iskolás gyerek egyszerűen iskola nélkül maradjon, mikor jogszabály van rá,  “hogy ha az iskolából kizárt gyerekének a szülő nem talál új iskolát, az illetékes Kormányhivatal köteles kijelölni neki egy intézményt, ahol tanulhat” – mondta.

A Kormányhivatal csak akkor lépett, amikor Heindlék erre a szabályra hivatkozva megkeresték őket. Egy olyan iskolát jelöltek ki Zolinak és Lacinak, ahol korábban már sikertelenül kopogtattak. 

Ezzel vége is lehetne a történetnek, a fiúk édesanyja azonban közvetlenül az átiratkozás előtt megtudta, hogy a kijelölt iskola azt szeretné elérni, hogy a gyerekei ténylegesen ne járjanak oda, hanem magántanulók legyenek.

Erről először a régi iskola egyik tanárától és a családsegítő munkatársától hallott, de az új iskolába érkezve a az iskola vezetése is szembesítette a helyzettel:

“Az iskolába érve az igazgató úr kész tényként közölte, hogy a gyermekek magántanulók lesznek, mert máshogy nem tudják őket fölvenni. Ezt kellett aláírnom, mivel annak lehetőségét, hogy a gyerekek naponta járhassanak iskolába, eleve kizárták”

– írja a történtek után, a Kormányhivatalnak fogalmazott panaszlevelében az anya, amiben azt is elmeséli, hogy hiába volt előre feltett szándéka, hogy a fiai rendesen, naponta járhassanak az iskolába, a beiratkozáskor úgy érezte, nincs választása. A levélben kéri, a kormányhivatal és az iskola vegye figyelembe, hogy nyomás alatt írta alá a beleegyező nyilatkozatot, és tegyék lehetővé, hogy a fiúk az ő eredeti szándéka szerint látogathassák az iskolát.

“Én a gyerekek magántanulóvá nyilvánítását nem fogadom el. Nekem csak öt osztályról van bizonyítványom, a gyerekeknek otthon sem tudom biztosítani a tanulási lehetőséget, amit az iskola nyújt. Saját tapasztalatból is tudom, hogy magántanulóként lehetetlen otthon megtanulni azt, amit az iskolában tanítanak, nem tudok arról, hogy ez a falunkban valaha valakinek sikerült volna. Itt ugyan működik tanoda, de az nem iskola, ott nem tudják a gyerekek napi tanulását biztosítani.”

– szól az indoklás, és a fiúk anyja még azt is hozzáteszi: a gyerekekkel a családi zűrök előtt semmilyen súlyos magatartási probléma nem volt. “Nem gonosztevők, magatartási nehézségük nem kóros. Most, hogy belátták, milyen súlyos következménye van a magatartásuknak, biztos vagyok benne, hogy rendesen fognak viselkedni az iskolában.” Végül hozzáteszi: ők is és a gyerekek is hajlandók pszichológus segítségét igénybe venni, ha szükséges.

A panaszlevél és a tanodavezető “odalépése” végül hatott: a fiúkat normál tanrendben járhattak iskolába az év végétől, de a történetnek végül nem lett happy end a vége.

Az elhúzódó családi problémák és konfliktusok miatt a két fiút állami gondozásba vette a gyámhivatal, és egy megyei gyermekotthonban helyezte el őket.

“Egy darabig még az itteni iskolába jártak, de aztán kivették őket, mert a gyermekotthon lakói egy, az intézményhez közelebbi iskolába járnak, oda kerültek át ők is. Oda viszont már nem voltak hajlandók bejárni. Reggel elmentek iskolába, de helyette hazaszöktek a családjukhoz busszal, délután meg szépen hazamentek.” – magyarázza Heindl Péter, aki szerint a gyermekotthonban annyira nincs kapacitás arra, hogy a gyerekekre figyeljenek, hogy inkább szemet hunynak az iskolai hiányzások felett.

“A tanodába viszont bejártak, még tanultak is valamicskét. Megkértem az otthon vezetőjét, hogy ennek a két gyereknek engedje meg, hogy iskola helyett a tanodába járjanak, és amikor kell, osztályozó vizsgát tegyenek.” Az otthonvezető viszont elutasította a kezdeményezést: “azt mondta, ha hivatalosan kiadna egy ilyen engedélyt, az összes fiú azonnal magántanulónak kérné magát, mert utálnak iskolába járni”.

Zoli és Laci a történtek óta tehát csak kallódnak az iskolában, és nincs reális esélye, hogy a közeljövőben rendeződik a sorsuk. Ebben sok minden szerepet játszik, de mi most a történetük egy bizonyos szeletével foglalkozunk:

Hogy a problémás gyerekeknek bélyegzett fiúkat új iskolájuk csak magántanulóként akarta felvenni, és az ezt ellenző szülő úgy érezte, nincs más választása, mint ebbe beleegyezni.

Gyakorlat lett belőle

 

Országszerte elterjedt gyakorlat, hogy iskolák a gyerekek magatartási problémáira hivatkozva arra kérik a szülőket, engedélyezzék a tanuló magántanulóvá nyilvánítását.

Hogy mindez összesen hány diákot érint, arról nincs friss információ. A legutóbbi számok 2014-ből származnak, ekkor készített utoljára a magántanulósításról statisztikai jelentést az Oktatási Hivatal. Akkor a magántanulói státuszban talált összesen 8217 diák nagyjából 10 százaléka kifejezetten magatartási okokból került ki az iskolából, de a jelentés szerint a “családi okok” között is lehetnek még ilyen esetek. Ha csak a hátrányos helyzetű magántanuló diákokat nézzük, ott már magasabb, 18 százalék ez az arány. 

A magatartási okokból történő magántanulósítás leggyakrabban nehéz szociális hátterű gyerekeket érint. Ezt bizonyítja, hogy az említett statisztika alapján a hátrányos helyzetű magántanuló diákoknál a magatartási okokból magántanulósított gyerekek aránya már magasabb, 18 százalék.

Bár hivatalos adatok egyelőre nincsenek, oktatási területen dolgozó szakemberek: tanodák pedagógusai, informális oktatási projektek vezetői, akikkel az elmúlt hetekben beszélgettünk, környezetükben egyre többször találkoznak a magántanulósítás jelenségével. Szerintük ez lett az egyik legelterjedtebb módszer arra, hogy az iskolák megszabaduljanak a valamilyen okból kezelhetetlennek tartott gyerekektől. Pedig a magántanulói státuszt egyáltalán nem erre találták ki: eredeti elgondolás szerint azoknak a gyerekeknek jelenthet megoldást, akik valamilyen ok, mondjuk súlyos betegség vagy élsportolói karrier miatt nem tudnak rendszeresen iskolába járni.

Kényszerpályán

“A döntés, hogy legyen magántanuló a gyerek, kényszermegoldás az iskola és a szülő számára is”

– vélekedik Bacsó Gábor, aki Budapest 8. kerületében 5 éve tanít a környékbeli iskolákban magántanulóvá nyilvánított gyerekeket. A Kesztyűgyár nevű nonprofit közösségi térben működő mentorprogram szakmai vezetője, ahová egy tanévben nagyjából húsz magántanuló diák járhat naponta reggel kilenc és délután egy óra között tanulni. Egyéni vagy kiscsoportos órákon készülhetnek fel az összes tantárgyból az osztályozó vizsgára.

Bacsó szerint az iskolák azért kényszerülnek a kezelhetetlen gyerekek magántanulósítására, mert félő, hogy egy-egy ilyen kezelhetetlen diák miatt más szülők elviszik a gyerekeiket az iskolából. Olyan szegregálódó iskoláknál, amilyenekre a nyolcadik kerületben ő is rálát, ez az iskola megszűnésével fenyegetne. Ha pedig a tanárok hagynák ott az iskolát egy-egy ilyen gyerek miatt, lehetetlen lenne helyettük újakat találni. “Az iskola nem kiszúrni akar az adott gyerekkel, hanem a többit menti azzal, hogy elküldi” – magyarázta.

A szülő sem nagyon tehet mást, mint hogy elfogadja az iskola javaslatát. Egyrészt, mert nem akarja, hogy a gyereke annyi igazolatlan hiányzást gyűjtsön be, hogy a családra vonja a gyámhivatal figyelmét. Másrészt pedig tart attól, ha a “problémás” gyereke továbbra is bejár, könnyen fegyelmit kaphat. Ha pedig emiatt kicsapják, lehetetlen lesz neki új iskolát találni. Arról, hogy az oktatási hatóságok nem hagyhatják, hogy egy tanköteles korú gyerek iskola nélkül maradjon, a legtöbben nem tudnak.

Nincs helyette más

 

Pedig az iskolák és a magántanulósításba belemenő szülők tulajdonképpen ezzel a közös döntéssel kaszálják el a gyerekek jövőjét.

A magántanulósított diákok ugyanis a napi iskolai rutinból kihullva előbb-utóbb teljesen elkallódnak, és legtöbbjüknek a fél évi és év végi osztályozó vizsgákra sem nagyon segít felkészülni senki. Bár az iskoláknak kötelességük ehhez segítséget biztosítania, a gyakorlatban ez nem több heti egy-két “konzultációnál”, ami az egyébként is tanulási problémákkal küszködő gyerekeknél legtöbbször édes kevés.

A gyöngyöspatai Gábor egy éve lett magántanuló. Az ő esetében ez nem az iskola, hanem a szülők ötlete volt. Az Abcúgnak azt mondták, két okból kezdeményezték Gábor magántanulósítását. Az egyik, hogy szerintük úgy, hogy csak az osztályozó vizsgákon kell teljesítenie, könnyebben végzi majd el a nyolc osztályt. A másik pedig, hogy ezzel szerették volna megakadályozni Gábor belekeveredését az iskolában gyorsan terjedő kábítószerezésbe. Az iskola nem tiltakozott: a 17 éves srác tavaly nyáron már magántanulóként vizsgázott, hogy a nyolcadik osztályba léphessen. Ez sikerült is neki, de hogy épphogy csak átengedték, azt a szülei sem tagadják.

Azon a heti egyszeri két órás konzultáción kívül, amire Gábornak az iskolába kellett járnia, ugyanis senki nem tanult a fiúval. “Ha itthon van, a számítógép előtt lóg, de ha van munka, elmegy az apjával napszámba” – magyarázta az Abcúgnak Gábor édesanyja, Anikó.

VL20190227_3111
A gyöngyöspatai magántanuló Gábor szülei. / Fotó : Végh László

Gábor szülei annak is örülnének, ha fiúk legalább a nyolc osztályt elvégezné – hisz akkor legalább lenne esélye betanított munkásnak elállni egy gyárba -, de állítják: hogy nem lehet több belőle, azért az iskola is vastagon felelős. Erről papírjuk is van, Gábor ugyanis egyike azoknak a gyöngyöspatai diákoknak, akiknek az elkülönítéséért, és a többségi tanulókhoz képest alacsonyabb színvonalú oktatásáért felelősségre vonta a helyi általános iskolát a bíróság. Jogerős ítéletben kártérítés megfizetésére is kötelezték az intézmény fenntartóját. A tanulónként eltérő összegű kártérítésre Gábor is jogosult, de a család még nem kapta meg a pénzt.

Gáborhoz hasonlóan szinte senki nem foglalkozik az iskola helyett a tízéves Ricsivel sem, aki szüleivel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perén él. Ricsi a születésekor fellépő oxigénhiány miatt középsúlyos értelmi sérült, de az iskolát – igaz később, mint a kortársai – ő is elkezdte. A második tanév elején azonban visszatérő, ismeretlen eredetű lábgörcse miatt hónapokat kellett kihagynia a kisfiúnak. A sok hiányzás miatt aztán az iskolában azt javasolták a szüleinek: Andrásnak és Verának, hogy Ricsi legyen inkább magántanuló.

Ők pedig beleegyeztek ebbe, mert attól tartottak, másik iskolát nehezen találnának Ricsinek. A környékben Abaújkéren működik speciális iskola, itt azonban kollégiumban kéne élnie Ricsinek. Szülei viszont el sem tudják képzelni, hogy fiuk ne velük éljen. “Tudjuk, hogy egész életében a segítségünkre szorul majd, nekünk kell majd gondoskodnunk róla, és mi ezt vállaljuk” – mondta az édesapa, András, mikor otthonukban beszélgettünk Ricsi jövőjéről. A szülők rendszeresen hordják őt a magántanuló státuszhoz előírt heti kétszeri konzultációra, ahol az iskola tanárai 2-3 órát foglalkoznak a fiúval.

“4-5 másik magántanuló gyerekkel jár együtt, és tanítják számolni, rajzolni, színezni” – magyarázta András, de hozzátette: “Mi boldogok leszünk már azzal is, ha megtanul számolni és le tudja írni a nevét”.

András és Vera szegényes körülmények között nevelik három gyereküket, a két szülő közül ráadásul most csak András keres. Felváltva dolgozik közmunkában és vállal építőipari munkákat, de a családnak koránt sincs akkora jövedelme, hogy rendszeresen gyógypedagógiai fejlesztésre hordhassák Ricsit. A kisfiú egyetlen lehetősége a fejlődésre, hogy hétvégente testvéréhez hasonlóan ő is jár a Pere melletti Hernádszentandráson működő tanodába.

VL20190227_3128
Ricsit tíz éves, Perén él szüleivel. Ricsi a születésekor fellépő oxigénhiány miatt középsúlyos értelmi sérült, de az iskolát ő is elkezdte. A második tanév elején azonban visszatérő, ismeretlen eredetű lábgörcse miatt hónapokat kellett kihagynia az iskolában. A sok hiányzás miatt azt javasolták, hogy Ricsi legyen inkább magántanuló. / Fotó : Végh László

A szerencsésebbek legalább a tanodába járhatnak

 

A cikkhez készült interjúkból kiderül: az országszerte működő tanodáknak kéretlenül is nagy szerep jut a magántanulósítás problémájában. Sokszor ugyanis ők az egyetlenek, akik az iskolából kihullásuk után érdemben foglalkoznak a magántanuló diákokkal. De tanoda sincs mindenhol, és ha van is: amit ők nyújtanak, az semmiképpen nem helyettesítheti az iskolát – vélekednek maguk a tanodás szakemberek, akiknek sokszor komoly szakmai dilemmát jelent, hogy mit kezdjenek ezzel a kéretlen szerepkörrel.

A gyöngyösi Hatáspont Tanodát például két és fél éve kifejezetten arra kérte fel egy környékbeli iskola, hogy vállalják egy magántanulósított diákjuk felkészítését az iskolai osztályozó vizsgákra. A tanoda vezetője, Nagy Melinda mesélt az Abcúgnak a történtekről.

A diák, egy 12 éves, ötödik osztályos fiú, magatartási problémákkal. A tanodavezető a szülőktől megtudta: roma származása, és édesapja testi fogyatékossága miatt piszkálták a fiút az osztálytársai, ezek miatt nem tudott beilleszkedni a közösségbe, egy idő után pedig már be sem járt az iskolába.

“Az iskola azért keresett meg minket, mert kerestek valakit, aki az intézmény helyett vállalja a gyerek fejlesztését, felkészítését az osztályozó vizsgákra. Nekik ugyanis nem volt kapacitásuk erre” – magyarázta a tanodavezető, majd hozzátette: sok más iskolához hasonlóan ez az intézmény is szakemberhiánnyal küszködik.

Csakhogy egy tanoda nem vállalhatja át azt, ami az iskola feladata lenne, nem is dolga, hogy az iskolai követelmények teljesítését közvetlenül segítse – hangsúlyozta Nagy Melinda. Végül azonban a fiú érdekeit szem előtt tartva, és a szülők kérésére, a gyöngyösi tanoda vállalta, hogy a délutáni foglalkozásaikon szaktanárokkal felkészíti őt az osztályozó vizsgára.

“A családlátogatás és az első interjú után nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy máshonnan nem fog segítséget kapni, a szülei ugyanis 7 illetve 5 osztályt végeztek, biztosan nem tudnának tanulni vele. Ráadásul a fiúnak valószínűleg még a pénzkeresésbe is be kell szállnia. Anyja beteg apját ápolja, ápolási díjat kap, nagyobb testvérük középiskolában tanul, a legkisebb gyerek pedig még óvodás. Nagy szegénységben élnek, és a vasazás jelent nekik egy kis plusz jövedelmet. Azt gondoltuk, ha napközben besegít otthon, délután pedig eljár a tanodába, sikeresen fel tudjuk készíteni a vizsgákra.”

A fiú rendszeresen járt is a tanodába, hetente legalább egyszer mindig megjelent – a kistelepülésről Gyöngyösre bejárás költségeit a tanodát működtető egyesület finanszírozta. Arról azonban, hogy mikor lesznek a vizsgái, és azokra mi a tananyag, hónapokon keresztül semmi hírt nem kapott a tanoda.

“Amikor többszöri kérdésre a fiú sem tudta ezt megmondani, felhívtam az iskolát, akik májusban közölték, hogy a vizsgák júniusban lesznek, és hogy ők az erről szóló levelet már rég kiküldték a fiú szüleinek. Csakhogy ők kvázi analfabéták, nem tudtak mit kezdeni vele”

A tanodavezető furcsának találta, hogy bár a fenntartó maga kérte fel a tanodát a fiú felkészítésére, az iskola velük egyáltalán nem közölt ilyen fontos részleteket. A felkészülési idő rövidsége miatt ráadásul így már esély sem volt a fiú rendes felkészítésére. A vizsgán végül egyedül két tárgyból ment át, ami nem volt elég ahhoz, hogy felsőbb osztályba léphessen. Kiderült, évet kell ismételnie.

Hogy azóta mi van vele, a tanodában nem tudják, a fiú ugyanis a sikertelen vizsga után soha nem ment be többet. Egy alkalom kivételével, amikor közölte, hogy a szülei azt mondták neki, már nem kell járnia a tanodába.

“Nagyon bíztak benne, hogy az osztályozó vizsgán a mi segítségünkkel jól teljesít majd a fiúk, és amikor ez nem teljesült, mintha csalódtak volna bennünk, és feladták a dolgot” – magyarázta Nagy Melinda, majd hozzátette: kétszeresen is rosszul jöttek ki a helyzetből, mert a család bizalomvesztése mellett az iskola is őket hibáztatta a sikertelen felkészítésért.

“Azt mondták, hogy nekünk kellett volna gondoskodni róla, hogy a fiú rendszeresen bejárjon a tanodába. De a szabályok szerint, amiket a családdal kötött szerződésünkben is rögzítettünk és az iskola is jóváhagyott, csak az szerepelt, hogy ha 30 napig nem látjuk a fiút, családlátogatást tartunk, és jelzünk a gyermekjóléti szolgálatnak. A fiú heti egyszer minimum megjelent, és persze mondtuk neki, hogy ennyi nem lesz elég felkészülni, de nem kötelezhetjük, hogy jöjjön többször.”

Sikertelenségre ítélve

 

A 8. kerületi Kesztyűgyárban már kialakult rendszer működik. Az iskolától minden évben megkapják az adott tanulóra vonatkozó vizsgakövetelményeket, ez alapján foglalkoznak a gyerekekkel. De csak azokkal tudnak mit kezdeni, akik be is járnak az órákra, amit pedig nem tehetnek kötelezővé.

Még azokkal a diákokkal is nehéz haladni, akik bejárnak – tette hozzá az egyébként angol szakos tanár végzettségű Bacsó Gábor -, mert olyan alapvető elmaradásokkal érkeznek a programba, hogy szinte lehetetlen az adott évfolyam vizsgakövetelményeiből sikeresen felkészíteni őket, “lényegében egy helyben járnak.” A legtöbb diákjuk 5-6. osztályban, 12 és 16 éves kora között lesz magántanuló, és a mentorprogram vezetője szerint az eddig közel száz diákjukból jó, ha néhánynak sikerült elvégeznie a nyolcadik osztályt.

“Aki hozzánk kerül, annak ott fejeződik be az iskolai pályafutása” – fogalmazott, majd hozzátette: nagyon ritka, hogy valaki, aki egyszer így, magatartási okokból lett magántanuló, visszakerüljön a nappali oktatásba.

A cikkünkben elsőként szereplő testvérpár személyazonossága védelme érdekében nevüket megváltoztattuk.

Címlapi kép : A perei magántanuló Ricsi / Fotó : Végh László
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!