Keresés

8 milliárd forintos pályázatot ír ki Biztos Kezdet Gyerekházakra az Emmi

8 milliárd forintból bővül a hátrányos helyzetű gyerekek korai fejlesztését és a szülői kompetenciák fejlesztését célzó Biztos Kezdet program. Országszerte 50 új Biztos Kezdet Gyerekház létesülhet, az ezernél kevesebb lakosú településeken komplex kistelepülési gyerekprogram indul.

Bővül a kormány hátrányos helyzetű családok felzárkóztatását célzó Biztos Kezdet programja: országosan 50 új Biztos Kezdet Gyerekház, a kisebb hátrányos helyzetű településeken pedig 80 úgynevezett „Jó kis hely” ház létesítésére írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma – jelentette be hétfő délelőtt a Budapest 8. kerületi Józsefvárosi Biztos Kezdet Gyermekházban tartott sajtótájékoztatóján Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.

A Biztos Kezdet Gyerekházak hátrányos helyzetű gyerekek korai (0-3 éves kor közötti) képességfejlesztésére alakultak még 2010-ben, jelenleg 112 működik belőlük országszerte, és 2015 végéig összesen 14 ezer gyerek fordult meg a szolgáltató helyeken. A gyerekeknek szóló fejlesztő foglalkozások biztosítása mellett a szülők támogatása: szülői kompetenciák fejlesztése vagy a szülő álláskeresésének segítése is a Biztos Kezdet házak feladatköréhez tartozik.

Czibere elmondta: összesen 8 milliárd forintból bővítené mostani pályázatával az Emmi a Biztos Kezdet házak hálózatát, amelyből 2 milliárd forintot az új szolgáltató egységek létrehozására, 3,5 milliárdot a BK házak „kistestvérei”:  a “Jó kis hely” házak létesítésére, 2,5 milliárdot pedig a már meglévő intézmények infrastruktúra-fejlesztésére különít el a minisztérium.

„Hosszú távon fenntarthatóvá kell tenni a Biztos Kezdet Házak munkáját, a stabilitást pedig EU-s források helyett hazai forrásból lehet biztosítani” – mondta Czibere, aki a kormány bővítésről szóló döntését azzal magyarázta, hogy a program első 5 éve után végzett eredményfelmérés sikeresnek ítélte a programot.

Az eltelt 5 év során a Biztos Kezdet Gyerekházak működtetéséről felhalmozódott módszertani tudás megőrzésére és továbbadására mentorprogramot dolgoz ki az államtitkárság.

A sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló Józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekházba az esemény ideje alatt láthatóan inkább jómódú szülők érkeztek épp kisgyerekeikkel, ezért rákérdeztünk: gondoskodik-e valahogy a pályázat útján a Biztos Kezdet  Gyerekházak működését finanszírozó államtitkárság arról, hogy a szolgáltatásokat tényleg a leginkább rászoruló szülők és gyerekek vegyék igénybe.

A Biztos Kezdet Gyerekház törvényben szabályozott szolgáltatási forma, a kormányhivatalok által végzett ellenőrzéseken protokolloknak, jogszabályoknak kell megfelelniük. Az Biztos Kezdet Gyerekházakat üzemeltetőknek feladata, hogy felvegyék a kapcsolatot a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek szüleivel vagy a még várandós anyákkal, és nem arra várni, hogy a rászorulók maguktól megtalálják a gyerekházakat.

– válaszolta az Abcúgnak Czibere Károly.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!