Keresés

Csak zsírt esznek, meg vakarót

Bár freskóktól színesek Bódvalenke házai, a folyóvíz még mindig luxusnak számít a faluban. Terveztek vendégházat, tanösvényeket, kempinget a Freskófaluba, de abból a néhány turistából, aki nyáron idetévedt, se fürdőszobára, se tűzifára nem telik.

BódvalenkeBódvalenke | Fotó: Magócsi Márton

“Várjanak, várjanak. Hozok mindjárt több kosárkát, van itt fűzfavesszőből, frissen fonott, ez ezer forint, meg tikkadt is, az is ezer. Pont olyan, ahogy apám fonta” – egy borostás férfi csúszkál Bódvalenke szélén, a sáros udvaron keresztül a szedett-vedett kerítéséhez. Csak egy melegítő nadrágot és egy atlétát visel, pedig már a lehelete is látszik a csípős, csereháti esős hidegben.

A falubeliek Tosunak hívják őt, azt mondják, ő használja ki a legjobban a bódvalenkei freskófalu adottságait: minden arra járótól igyekszik egy kis pénzt szerezni, ami segíthet neki és tizennégy gyerekének átvészelni a nehéz téli időszakot. Ha a család meggazdagodni nem is tud a turistáktól szerzett pénzből, egy hozománya már biztos volt a nagy médiafigyelmet kapott projektnek:

“Tosu egyik gyereke, Peti még 17 éves korában is a hatodik osztállyal küszködött. Egyszer megjelent egy újságcikk a faluról, azt megmutattuk neki, a nagy betűs címet szépen elolvasta – a cikk többi részével viszont meggyűlt a baja. Mi jöttünk rá, hogy nem azért nem tud teljesíteni az iskolában, mert nincs esze, hanem tíz éven keresztül egyszerűen senki nem vette észre, hogy nem jó a szeme” – meséli Pásztor Eszter, a Freskófalu projekt ötletgazdája, amelyet a Magyar Református Szeretetszolgálattal öt évvel ezelőtt indított az ország egyik legszegényebb, és egyben legfiatalabb falujában.

Bódvalenke | Fotó:A 2o9 itt lakóból 1o9 gyerek, és mindössze 22-en nem cigány származású, az egy főre eső nettó átlag jövedelem (hála a közmunka után igénybe vehető családi kedvezményeknek) idén már talán eléri a havi 16 ezer forintot – ez már körülbelül a duplája a 2o12-es jövedelmi adatoknak. A projekt keretében cigány festőművészek festettek a házak falára: egyrészt a művészet erejével igyekeztek küzdeni az előítéletek ellen, másrészt abban bíztak, hogy a kortárs roma festészet annyi látogatót vonz majd a faluba, hogy a turizmus fellendülése segíthet a mélyszegénység leküzdésében. Terveztek ide kempinget, vendégházat, tanösvényeket, egyelőre viszont ezekre nem sikerült elegenedő pénzt szerezni.

Csurran-cseppen valami

A festmények viszont elkészültek. A szürke ködben is messziről látszik, hogy 33 ház falát színes freskók borítják. Legtöbb előtt nincs kerítés sem, bárki szabadon bemehetne a házak udvarára is – télen viszont az újságírókon kívül szinte senki sem érkezik a Miskolctól másfél órányira lévő, eldugott településre. Busz naponta csak négyszer közlekedik, de még térerő is csak akkor van, ha véletlenül egy szlovák szolgáltatót sikerül befognia a telefonnak. Nyaranta többen látogatják a freskófalut, néhányszor turistacsoportok is megszállnak itt – jól jön az Aggteleki Nemzeti Park közelsége. “Járogatnak ide néhányan, de a szegénységen ez nem segít. Se tűzifa, se fürdőszoba nem lesz belőle” – mondja elkeseredetten egy papucsban csoszogó, nagy szatyrot cipelő asszony. Azt azért elismeri hogy az a néhány ember, aki jön, mindig feldobja egy kicsit a falut: a gyerekek az ablakból integetnek, és néha a szülőknek is csurran-cseppen valami, amivel kiegészíthetik a havi bevételüket.

BódvalenkeBódvalenke | Fotó: Magócsi Márton

“A helyi asszonyoknál például ebédet lehet rendelni, nekik nagyon sokat jelent egy-egy alkalommal az 1ooo-15oo forintos plusz jövedelem. Aki idejön, azt leginkább az itteni emberek kedvessége, vendégszeretete fogja meg. Vannak, akik életükben először beszélgetnek cigányokkal, szeretik hallgatni a tájszólást – mondja Pásztor Eszter.

A falu központjában lakó Zsuzsa például bódvalenkei specialitással, káposztás lecsóval és vakaróval (a vízből, lisztből és szódabikarbónából sütött “szegények kenyerével”) várja a vendégeit. Az ő családja az egyik leggazdagabb a faluban. Nemrég festették a falakat (a nappalit zöldre, a hálószobát sötét lilára) arra viszont már nem jutott, hogy a lakást díszítő tíz éves művirágokat újakra cseréljék. “Nehéz volt az ősz, a férjem fizikai munkásként dolgozik, de gerincsérvvel kórházba került egy hónapra. El kellett adnunk a konyhabútort 8o ezer forintért, hogy a gyógyszereit fizetni tudjuk. Talán tavaszra össze tudunk spórolni annyit, hogy legyen fürdőszobánk” – mondja Zsuzsa.

Segít a babaház, de nem tudni, meddig

Bódvalenkén a fürdőszoba igazi luxusnak számít, Pásztor Eszter egy kezén meg tudja számolni, hány családnál van vezetékes víz a faluban: “Mióta szigorodtak a szabályok, és már nem lehet saját kezűleg még vízóra aknát sem ásni, 35o-4oo ezer forint a víz bevezetése. Ezt gyakorlatilag lehetetlen összekuporgatni. A Mikiék például négy évig spóroltak rá, aztán saját kezűleg építették meg a fürdőszobát. A Lolókáéknál volt fürdőkád, de amikor kiderült, hogy milyen magas a hónap végi számla, inkább ők köttették el a vizet.” A faluban, a házak között van egy artézi kút, az viszont a mínusz húsz fokos hidegekben rendszeresen befagy – a helyiek rongyokat kötnek rá, azt gyújtják meg, hogy felolvadjon a víz.

Június óta nagy segítség, hogy egy Biztos Kezdet Gyerekház nyílt a faluban. Itt lehet zuhanyozni, gyereket fürdetni. Van mosógép is, rendszeresen hívnak gyerekpszichológust, logopédust, nőgyógyászt, amire csak szükség van. A babáikkal érkező anyukák a játék közben megtanulják azt is, hogyan kell a gyerekeket gondozni. “Olyan egyszerű dolgokat tanítunk nekik, hogy mossanak kezet evés előtt, üljenek a megterített asztalhoz – igaz, sokaknál otthon asztal sincsen. Sokszor a kulturális különbségekből adódik, hogy nem fejlődnek rendesen a babák. Például a cigányoknál addig lóg a gyerek az anyján, amíg az bele nem gebed. Ha leteszi, az azt jelenti, hogy nem szereti. Így nem csoda, hogy két évesen még nem tud járni” – mondta Zsolt, a babaház egy új munkatársa. Nagy nevetgélések között tanulják meg azt is, hogyan kell a tepsit vajazni, egészséges ételeket, például sütőtök krémlevest, rakott karfiolt főzni.

“Itt Bódvalenkén kétféle ember van: a nagyon kövér és a nagyon sovány. Csak idén négy kisbaba halt meg amiatt a faluban, mert az anyjuk alultápálált volt. Aki pedig nagyon kövér, az sem a jólét miatt van, hanem mert csak zsírt eszik meg vakarót. A kiskori nélkülözés során az rögzült a szervezetükbe, hogy amikor éppen van mit enni, akkor mindent el kell raktározni” – magyarázza Pásztor Eszter, aki nagyon aggódik, hogy mi lesz jövőre a babaház sorsa. Jelenleg egy TÁMOP projekt keretében üzemel a ház, és arra kaptak ígéretet, hogy költségvetési forrásból jövőre is tovább működhetnek. “A szeptemberre ígért rendelet a támogatásokról viszont azóta is várat magára. Úgy tudjuk, nem Bódvalenke az egyetlen, ahol üresen maradhat a ház: az országban jelenleg működő 168 gyerekházból csak 54-re van fedezet a jövő évi költségvetésben”.

Csak gond a karácsony 

A falubeliek nemcsak a babaház miatt izgulhatnak: a karácsonyi időszak Bódvalenkén a nyugodt ünneplés helyett inkább csak problémákat okoz. “Nem elég, hogy hónap végén van az ünnep, de ráadásul még a gyerekeknek is szünet van az iskolában. Ők örülnek, nekem meg az jár a fejemben, hogy azokon a napokon nem kapnak iskolai meleg ételt” – mondja Zsuzsa. Ráadásul minden család csak egy köbméternyi tűzifát kap az önkormányzattól – körülbelül tízszer ennyire lenne szükség egy családban, és még azzal is csak egyetlen helyiséget lehetne befűteni egész télen.

Az is kérdéses, hogy lesz-e elvégezhető közmunka télen. “A felnőtt lakosság egyik fele munkanélküli, a másik közmunkán van. Az nagyon jó, hogy nyáron kibetonozták a vízelvezető árkokat, de ha erre a munkára tényleg szükség volt, akkor miért nem fizették meg rendesen az embereket? A közmunkás bér pont arra elég, hogy ne halj éhen, de nem is motivál arra, hogy ezt az állapotot a munkaerőpiacon próbáld megváltoztatni’ – mondja Pásztor Eszter, aki szerint a közunkaprogram teljesen eltorzítja a vidék amúgy is rossz gazdasági struktúráját, megöli a vállalkozó szellemet.

A projektvezető szerint Bódvalenkén mindössze két embernek lesz viszonylag nyugodt a karácsonya, a két módosabb gazdának: az egyik a jelenlegi, a másik az előző polgármester. “Országos viszonylatban szegények, de itt milliárdosaknak számítanak. Az a legnagyobb rákfenéje ennek a vidéknek, hogy aki értelmes, az rögtön húz el innen. Akik itt maradnak, azok a lúzerek. A faluban mindenkinek maximum nyolc általánosa van, a polgármestert is beleértve – nem mernek innen elmenni, mert félnek, máshol rosszabb lenne”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!