Keresés

Cikkcakkos utat járt be Bokros a budapesti főpolgármester-jelöltségig

Volt már bal- és jobboldali politikus, sokáig ő volt a legnépszerűtlenebb magyar miniszter, 2010-ben egy teljes párt esett szét a háta mögött, pár hónappal ezelőtt pedig képtelen volt összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlásokat az országgyűlési választásokon. Most mégis ő a legesélyesebb ellenzéki főpolgármester-jelölt. Itt vannak Bokros Lajos pályájának cikkcakkjai.

Van esélye a győzelemre? – kérdeztük Bokros Lajostól, a Modern Magyarországért Mozgalom budapesti főpolgármester-jelöltjétől, miután Falus Ferenc és Magyar György jelöltek is visszaléptek a javára. “Most már igen” – felelte Bokros. Az egykori pénzügyminiszter kacskaringós pályán ment végig, míg végül elindult Budapest főpolgármesteréségéért. Sokáig ő volt a legnépszerűtlenebb magyar politikus, 2009-2010-ben egy teljes párt esett szét a háta mögött, pár hónappal ezelőtt pedig képtelen volt összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlásokat az országgyűlési választásokon.

Most mégis beállt mögé az Együtt, és a Demokratikus Koalíció is. Az MSZP  és a PM azonban valószínűleg nem támogatja Bokrost. Viszont még nélkülük is van rá esélye, hogy megszorongassa a toronymagas esélyesnek számító Tarlós Istvánt. De honnan is indult Bokros Lajos?

Bal- és jobboldali politikusnak is mondta már magát

Bokros politikai szerepvállalása 1990-ben kezdődött, amikor rövid időre képviselő lett az MSZP színeiben, de pár hónap után lemondott, egy év múlva pedig a párttagságától is megvált. Pár évre rá mégis kormányzati szerepet vállalt a szocialista Horn Gyula kormányában „Sosem tagadtam, hogy baloldali vagyok” – mondta ekkor.

Bokros Lajos és az MDF

Az Origo 2009-ben írt portréja szerint ugyanakkor Bokros nem áll távol a keresztény-konzervatív világnézettől sem. Bár ateistának mondja magát, református családban nevelkedett, ahol állítása szerint beléivódott a protestáns etika és a hívő emberek megbecsülése, feltétlen tisztelete. Hétfő délben tartott sajtótájékoztatóján például már arról beszélt, hogy bár baloldali pártok támogatják, magát jobboldali politiusnak gondolja.

Bár 1995-ben a szocialista kormány pénzügyminisztere volt, a róla elnevezett kiigazító csomagot máig az egyik legjelentősebb költségvetési kiigazításként tartják számon, amely olyan elemeket tartalmazott, mint a felsőoktatás és a fogászati ellátás ingyenességének megszüntetése. Bokros Lajos népszerűlensége akkor rekordmagas volt, az őt ismerők mindössze 9 százaléka látta volna szívesen fontosabb politikai szerepkörben.

A diákokkal nem jött ki

Az akkori közhangulatot és Bokros viselkedésmódját jól példázza az, amikor személyesen próbálta megmagyarázni a kiigazítás szükségességét a tüntető egyetemistáknak. „Az Astoriánál odajött hozzám a rendőrparancsnok, és azt mondta, a Bokros ki akar jönni hozzánk” – mondta korábban az Origónak az akkori diáktüntetések egyik vezetője, Szabó László. Először megpróbálták lebeszélni róla, de a pénzügyminiszter ragaszkodott hozzá, és végül tényleg kiment.

Bokros Lajos és az MDF

Azt mondta, nagyon szeretné, ha mindenki, így a diákok is hozzájárulnának az államcsőd elkerüléséhez. A gondolatmenetét azonban nem tudta végigmondani, bekiabálásokkal, füttyszóval zavarták meg, így végül inkább a bekiabált kérdésekre próbált válaszolni, majd visszament. „Rossz stílusban beszélt, arrogáns volt” – mondta Szabó László. Bokros letegezte a diákokat, és olyanokat mondott, hogy többet költenek cigire, mint amennyit tandíjra kellene, idézte fel az egykori vezér.

A horvát kormánynak is besegített

Bokros végül egy éves pénzügyminiszterség után távozott a kormányból. Állítólag egy papírdarabra írta fel a lemondási nyilatkozatát az egyik kormányülésen. A Bokros-csomag megítélése sokat változott az idők múltával, főleg azért, mert nagyban hozzájárulhatott a magyar gazdaság kilencvenes évek végén tapasztalt fellendüléséhez.

A lemondása után Bokros külföldön kezdett dolgozni, a Világbank regionális igazgatója volt, illetve tanácsokkal segítette a horvát kormányt is. 2004 óta tanít a Közép-Európai Egyetemen, az intézmény gazdasági igazgatója is volt.

Az MDF szétszakadt miatta

A politikába 2009-ben tért vissza, amikor az MDF elnöke, Dávid Ibolya felkérte, hogy vezesse a párt EP-listáját. Bokros akkor már kapcsolatban volt az MDF-elnökséggel, többször is tartott előadásokat a frakciónak. Az akkoriban egyre népszerűtlenebbé váló MDF-nek jól jött Bokros hírneve, a háttérben azonban szétszakították a pártot a kívülről hozott EP-listavezető személye körüli viták.

Bokros Lajos és az MDF

A párt akkori EP-képviselője és alelnöke, az akkor éppen Guyanában lévő Olajos Péter például csak a jelölés után tudta meg, hogy Bokrost indítja a pártja helyette. A párt nem sokkal Bokros jelölése után el is veszítette parlamenti frakcióját, miután többen is kiléptek belőle, például Bokros jelölésére hivatkozva.

Mindezek ellenére Bokros mandátumot szerzett az Eurrópai Parlamentben, miután az MDF-nek sikerült megugrania a bejutási küszöböt. Egy évre rá 2010-ben viszont csúnya vereséget szenvedett az MDF, amikor Bokrost indították miniszterelnök-jelöltként. Az első fordulóban mindössze 2,67 százalékot szerzett, így kiesett a parlamentből. A vereség miatt Dávid Ibolya MDF-elnök még aznap este lemondott. Bokros azonban megtartotta EP-mandátumát.

Nem volt aktív EP-képviselő

Az MDF utódja a Jólét és Igazság Pártja az elmúlt négy évben többször is felszólította Bokros Lajost, hogy adja vissza EP-mandátumát a pártnak. Szerintük ugyanis Bokros nem képviselte a párt programját. Először még csak egy lakókocsival tüntettek Bokros háza előtt, később azonban be is perelték. 260 millió forintot követeltek tőle, amiért szerintük egyoldalúan minden kapcsolatot megszakított a párttal, de a Fővárosi Törvényszék szerint megalapozatlan volt a követlésük, Bokros ugyanis politikai döntést hozott.

Az EP-ben Bokros a kevésbé aktív képviselők között volt. Az exjobbikos Szegedi Csanáddal együtt ők hiányoztak a legtöbbet a szavazásokról a magyar képviselők közül, és ő szólalt felt a legkevesebbszer az EP-ben.

Nem akarta elhinni, hogy nem indulhatnak

Bokros végül 2013-ban alapította meg saját pártját, Modern Magyarországért Mozgalom néven. A párt az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni – mondta akkor. 2014-ben pedig már indultak is az országgyűlési választásokon, de nem várták meg a voksolást: már februárban jelezték, hogy visszalépnek a baloldali ellenzéki pártok javára, miután azok ígéretet tettek arra, hogy győzelmük esetén helyreállítják a jogállamiságot. Bokrosék a támogatásért cserébe nem kaptak, saját bevallásuk szerint nem is kértek képviselői helyeket.

Bokros Lajos és az MDF

A májusi EP-választásokon ismét meg akarták mérettetni magukat, viszont még az induláshoz szükséges húszezer támogatói aláírást sem tudták összegyűjetni. Bokros ezt sokáig nem is akarta elhinni, kétszer is újraszámlálást kértek. A harmadik ellenőrzés után azonban belátták, hogy kevés érvényes alááírást gyűjtöttek Bokros pedig külön köszönetet mondott a Választási Irodának a munkájukért.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!