Siralmas a magyar gazdaság versenyképessége, amin nem segít az állami beavatkozás növelése, a központosítás és az illiberális állam kiépítése. Ezt Chikán Attila, Orbán Viktor egykori gazdasági minisztere írta a TÁRKI Társadalmi Riportjában. Szerinte, ha minden így marad, nem nagyon bizakodhatunk.
Hosszú távon nem sok jóra számíthat a magyar gazdaság – írja Chikán Attila a TÁRKI Társadalmi Riportjában megjelent esszéjében. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint alig van olyan mutató, amiben ne lennénk rosszabbak most, mint az elmúlt két és fél évtizedben, és minden felmérés szerint folyamatosan romlik a nemzetközi versenyképességünk. Az évente kiadott Global Competitiveness Report alapján 2001-ben még a 28. helyen álltunk, megelőzve a régió más országait, idén viszont már csak a 60. helyet értük el, ráadásul a legtöbb szomszédunk megelőzött minket.
A felmérés 124 mutató alapján készült, amiket 12 pillérbe soroltak be. Ezekből Chikán most hármat választott ki:
- az intézményi rendszert
- a makrogazdasági környezetet
- és az üzleti tevékenység fejlettségét.
Az első és az utolsó kategóriában hatalmasat zuhantunk 2006 óta, a makrogazdasági környezet értékelése pedig 2008-ban egy nagyon alacsony szintről indult el felfelé, igaz, ezt a mutatót befolyásolják leginkább a politikai események, így ez is ingadozik a leggyakrabban.
A történelmi várakozásokhoz képest az üzleti tevékenység romlása a legdrámaibb. A rendszerváltáskor mindenki azt gondolta, hogy a piacgazdasági fejlődés majd egyre kifinomultabb üzleti világhoz vezet. Ehhez képest a kelet-európai országok nagyon rosszul teljesítenek ebben, Magyarország pedig különösen sokat rontott: 2006-ban még a 36., idén pedig már a 92. helyen voltunk.
Az adatokból tehát az látszik, hogy az ország versenyképessége jelentősen romlott az elmúlt évtizedben, a tendencia pedig a 2010-es kormányváltás után sem változott. Ez a romlás az egész régióban látható, de Magyarország különösen rosszul teljesít.
A kérdés: miért van ez?
Természetesen nem lehet megjelölni egyetlen okot, de Chikán különösen fontosnak tartja a kulturális tényezők és a társadalmi értékek hatását. A kutatások szerint hiába tartjuk példaképünknek a nyugati országok életminőségét és működését, értékeinkben nagyon távol esünk tőlük. Ehhez kötődik az a sokat emlegetett jelenség is, amely szerint a magyar lakosság kulturálisan sem volt felkészülve a rendszerváltásra, és nem tudta befogadni az új kihívásokat. Ez persze más szocialista országokban is így volt, de nálunk valamiért különösen rosszul alakult.
Ráadásul 2010-ben jött egy gazdaságpolitikai fordulat, amely Chikán szerint megkérdőjelezi a nyugat-európai, piacgazdasági orientációt, és szívesen támaszkodik kulturális alapokra, szembemenve akár a racionálisnak tűnő megoldásokkal is.
Chikán szerint a versenyképességbeli hátrányunknak van egy másik magyarázata is, a munka termelékenysége, ami az egy ledolgozott munkaórára jutó GDP-t mutatja. Ebben nagyon gyengén teljesítünk, a 33 OECD-ország rangsorában csak ötöt előzünk meg, amit magyarázhatnánk a rossz munkavégzéssel, és akár igazunk is lehetne, de Chikán inkább a szerkezeti problémákkal foglalkozik.
Szerinte ezek a szerkezeti gondok az üzleti tevékenység színvonalában keresendők, amit a versenyképesség egyik alapjának tartanak, és amiben drámaian rosszul teljesítünk. Ide tartozik a vállalati hálók kialakulása (például a multikat és a kisebb vállalkozásokat összekötő beszállítói hálók) és a vállalaton belüli együttműködés módja is, amit szintén befolyásolnak kulturális tényezők. Statisztikailag is úgy tűnik, hogy a termelékenység és az üzleti színvonal összefügg, vagyis ez a két tényező együtt rontja a magyar gazdaság versenyképességét is.
Majd az állam megoldja?
A 2010-ben kétharmadot szerző Orbán-kormány gazdaságpolitikájának legmarkánsabb vonása, hogy erősíti az állami szerepvállalást. Ez Chikán szerint aligha oldhatja meg a versenyképességi problémákat, noha a hatékony állami beavatkozás hozzájárulhatna a piacgazdaság eredményes működéséhez.
Vagyis a beavatkozás jó lehet, de nem a mennyisége, hanem a minősége számít, Magyarországon viszont összekeverednek a piaci és az állami mechanizmusok, így a piaci koordináció nem tud hatékonyan érvényesülni, ami csökkenti az üzleti világ teljesítményét és a versenyképességet is. Chikán szerint egy ilyen folyamat okozza az ország lemaradását, amit az intézményi rendszerben és a makrogazdasági környezetben való rossz helyezésünk is mutat.
Chikán úgy látja, hogy 2010 óta az állami beavatkozás olyan mértékben és módon zajlik, hogy az túlságosan gátolja a piaci folyamatokat, a versenyképességi gondokat pedig valamilyen „unortodox” módon, centralizációval, az illiberális állam kiépítésével próbálják megoldani.
„Ez számomra nem hangzik ígéretesnek” – írja, többek közt azért sem, mert úgy befolyásolja a társadalmi értékrendet, hogy az még tovább rontja a versenyképességet. Chikán az állami paternalizmus újjáéledését látja, ami korábban is alacsony termelékenységhez és az innovációs készség hiányához vezetett, nem beszélve az elszegényedésről, az oktatás és az egészségügy leromlásáról. Szerinte a mostani körülmények nem segítenek a helyzet megoldásában, és ha minden így marad, nem számíthatunk a versenyképesség javulására sem.
Megosztás