Keresés

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

A munkaerőhiány az egyetemi oktatásban is érezteti hatását: informatikai és gazdasági szakokon figyelhető meg, hogy egy jól fizető állás kedvéért a hallgatók már az alapszakot sem fejezik be, inkább elmennek dolgozni. Nem tudni, hány hallgatót érint a jelenség, mivel kevés egyetem elemzi külön a lemorzsolódás okait. Egyébként is egyre több egyetemista dolgozik tanulás mellett, főleg a szegényebbek kényszerülnek erre. Probléma lehet, hogy jellemzően rutinszerű, képzettséget nem igénylő munkakörökben helyezkednek el. Ezzel a munkáltatók járnak jól, mert könnyen és olcsón foglalkoztatható munkaerőhöz jutnak.

Így időzítik a női kutatók az anyaságot, hogy ne csinálja ki a karrierjüket

Így időzítik a női kutatók az anyaságot, hogy ne csinálja ki a karrierjüket

Hatodik alkalommal adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat az Akadémián, idén a biológia, kémia és műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó női kutatókat ismertek el. A statisztikák szerint átlagosan Magyarországon a legalacsonyabb az arányuk, így a díjazottak egy igencsak férfias pályán nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Hiszen nem azért vannak ilyen kevesen, mert a nők ennyire alkalmatlanok, hanem mert a tudományos karrierjüket félbevágja a gyerekvállalás. A díj egyik alapítójával és két díjazott kisgyerekes kutatóval arról beszélgettünk, hogyan taktikázták ki, hogy velük ez ne történjen meg.

Összefogott Pécs egy hajléktalan férfiért 1

Összefogott Pécs egy hajléktalan férfiért

Hihetetlen összefogással mentettek meg egy pécsi férfit az utcán éléstől. Bár a hajléktalan férfi viskóját lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy pici házikóhoz, amihez még tűzifát is kapott, mostanra pedig már munkát is találtak Jánosnak.

Marad a mocsár vagy elindulunk valamerre

Igenis sakkban tarthatnák az orvosok a törvényhozókat

Az egészségügy és a betegek érdeke is, hogy egy korszerű, jól működő orvosi kamara jöjjön létre – mondják azok az orvosok, akik belülről reformálnák meg a több mint 40 ezer tagot tömörítő szervezetet. Az Újratervezés elnevezésű kezdeményezés az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoportból nőtt ki: kihasználnák a lehetőséget, hogy hamarosan tisztújítást tart a kamara. Nem palotaforradalmat akarnak, hanem felrázni az orvostársadalmat.

A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat

A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat

Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgatók kész szakemberekként hagyják el a felsőoktatást. A számok azonban azt mutatják, hogy hiába a rengeteg támogatás, sem a cégek, sem pedig a hallgatók számára nem lett igazán vonzó a gyakorlatorientált képzési forma.

Évekig nyeli az ideget a letartóztatott, mire megkapja büntetését

Évekig nyeli az ideget a letartóztatott, mire megkapja a büntetését

A magyar hatóságok előszeretettel használják az egyik legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást, pedig sok esetben nem lenne indokolt. A fogvatartott hónapokig, de akár évekig teljes bizonytalanságban várja a börtönben, hogy ügyében jogerős ítélet szülessen. Letartóztatottként a hozzátartozókkal való kapcsolattartás is nehézkesebb, kevesebb lehetőségük van dolgozni vagy tanulni, mint az elítélteknek.

Játszottam, hogy legyen valami, csak ne a valóság  vagy: A játékba menekültem a valóság elől, mert ott én irányítottam (még nincs jóváhagyva)

Játszottam, hogy legyen valami, csak ne a valóság

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi döntése óta hivatalosan is betegségnek számít a videojáték-függőség. Magyaországon 4oo ezren játszanak rendszeresen, becslések szerint akár több ezer érintett is lehet. Az Abcúgnak egy korábbi függő mesélt arról, mit él át az, akinek nem a drog vagy az alkohol, hanem a videojáték jelenti a valóságtól való menekülést.

Patrónus Ház: kezdetnek kellene még száz ilyen ház 1

Kezdetnek kellene még száz ilyen ház

Az értelmi fogyatékkal élő fiatalok életében jelentős fordulópont a 16. életév, a tankötelezettség megszűnése után egy mély szakadék következik, ilyenkor hiába kutatnak a szülők speciális lakóotthonok után, helyhiány miatt a legtöbb intézménynél lepattintják őket. Egy anyuka, Éva életében eljött az a pont, amikor realizálta, hogy ha ő nem lép valamit, akkor semmi sem fog változni, ezért saját vagyonból, a testvére segítségével létrehozta Gödöllőn a Patrónus Házat.

Megfogod gyorshajtás miatt, másnap te viszed ki neki a pizzát 2

Megfogod gyorshajtás miatt, másnap te viszed ki neki a pizzát

Kénytelenek másodállást vállalni a rendőrök, különben a plusz pénz nélkül nem tudnának megélni fizetésükből: taxiznak, mentőznek, futárkodnak. Elvileg engedélyt kell kérniük ehhez, de mivel sokszor feletteseik is ugyanebben a helyzetben vannak, ezért inkább elnézik nekik. A kettős élet hosszú távon fizikailag és mentálisan megterhelő, ezért sokan úgy döntenek, hogy inkább leszerelnek és a civil életben próbálnak meg boldogulni.

Vannak nagyon kemény szégyenfoltok, ha nőként használsz (nincs még jóváhagyva)

Vannak nagyon kemény szégyenfoltok, ha nőként drogozol

A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig jellemzően a női szerhasználat mögött mindig valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak.