Zenés-táncos-zajongós tüntetéssel készülnek szombat estére
Magyarország leghangosabb tüntetését akarják összehozni este hattól, ezért arra kérik az embereket, vigyenek magukkal sípot, dobot, kereplőt.
Magyarország leghangosabb tüntetését akarják összehozni este hattól, ezért arra kérik az embereket, vigyenek magukkal sípot, dobot, kereplőt.
Gyorsított eljárásban tárgyalták az ügyüket, először csoportos garázdasággal vádolták őket. Vízbázisú, könnyen lemosható festékkel próbálták megdobni a Sándor-palotát.
Szerdán este 7 órakor véget ért a Hősök terén az a tízezres tüntetés, amelyet a Civilizáció nevű Facebook-csoport szervezett a kormány civil szervezeteket megbélyegző törvényjavaslata ellen. A tüntetők nagy része azonban nem ment haza, hanem a fél városon átvonulva, a Kossuth teret is érintve végül az Oktogonon kötött ki, hogy ott, ameddig csak tudják, blokkolják a forgalmat. „Elegünk van!” – skandálta a spontán lezárt utakon vonuló, szemmel láthatóan fiatal tömeg.
Azért tüntettek, mert a kormány listázná a külföldről támogatott civil szervezeteket. A tömeg egy része ezután elindult az Oktogon felé, amit fél nyolctól terveznek lezárni. A Fidesz-székháznál is vannak.
A kormány listázná a külföldről támogatott civil szervezeteket, ezért tüntetést szerveztek a Hősök terére. Este fél nyolctól az Oktogonnál is tüntetés lesz.
Az oktatási államtitkár szerint elég, ha az egyetem kibővíti a saját magával kötött licencszerződést, és máris minden rendben lesz. De ha ez ilyen egyszerű, minek kellett ez a nagy hűhó? Palkovics szerint eddig is világos volt, hogy nem akarják kicsinálni a CEU-t. Az egyetem viszont nem látja koherensnek az ötletet, és üzengetés helyett személyesen tárgyalnának.
A Sándor-palotától a Lánchídon, az Oktogonon és a Blaha Lujza téren át a rádió épületéhez vonultak, amire kitűztek egy EU-s zászlót. A folytatás szerdán, a Hősök terén lesz.
Nem sérti a tanszabadságot a törvény – írta Áder János.
Köti az ebet a karóhoz a kormány, hogy a tranzitzónákban kérelmük elbírálására váró menedékkérők nem őrizetben vannak, nem foglyok, hiszen bár Magyarországra tényleg nem léphetnek be, Szerbiába szabadon távozhatnak. Ez viszont nem a boltba cigiért kiszaladás kategória, hanem a menedékkérelem visszavonását jelenti. A most kibővített tompai tranzitzóna, bármennyire is szépítik, inkább hasonlít egy újonnan átadott luxusbörtönhöz, mint egy menekült befogadó állomáshoz. Csak itt gyerekek is laknak.
Tele a padlás olyan ügyekkel, amelyeknél legalábbis gyanús, hogy több milliárd forintnyi közpénzt nyúltak le kormánypárti politikusokhoz köthető emberek, ezek nagy része azonban még a bíróságig sem jut el. Ami eljut, az főleg pár tízezer forint értékű piti csalás, vagy olyasmi, amikor üdítővel, birkával próbálnak meg hivatalos embereket megvesztegetni. Magyarországon az ügyészség feladata lenne kinyomozni a korrupciógyanús ügyeket, a feljelentések nagy része viszont a kukában végzi, panaszkodni pedig nem lehet.