Keresés

Óriásléptekkel tarol az egyház a gyerekvédelemben

Óriásléptekkel tarol az egyház a gyerekvédelemben

Egyre több gyerekről gondoskodhatnak az egyházak, amit az állam is bőkezűen támogat. A több pénz jobb szolgáltatást hozhat, de marad-e valódi választási lehetőség, vagy templomba kényszerül az is, aki nem akar?

Rég voltak ilyen dühösek a tanárok, de sztrájkolni nem fognak

Az eső ellenére is több ezren voltak ma délelőtt a Kossuth téri pedagógustüntetésen. A felszólalók szerint nem szabad hagyni, hogy a kormány látszategyeztetésekkel verje át őket, de sztrájkot nem jelentettek be.

Ezrével készülnek a tanárok a szombati tüntetésre

Czunyiné menesztése ide, kerekasztal oda, több ezren készülnek tüntetni szombaton a Parlament előtt, és nem úgy tűnik, hogy az eddig hozott intézkedések csillapítanák a kedélyeket.

Tesznek a tanárok a köznevelési kerekasztalra

Nem tekintik legitimnek a közoktatásról kedden kezdődött egyzetetéseket a tanárok. Új közleményükben tüntetésre szólítanak fel.

Komoly sikereket értek el a tiltakozó tanárok

A kormány a keddi köznevelési kerekasztal ülése után komoly változtatásokról döntött az oktatás területén. Többek között átszabják a Klik költségevtését és a tanárok sokat bírált önértékelési rendszerét.

Nem biztos, hogy egyben tartják a Kliket

Átgondolják a Klik szervezetét, még az sem biztos, hogy egyben marad. Ezt Palkovics László mondta, aki Czunyiné Bertalan Judit feldatait vette át, akit a hétvégén leváltottak a köznevelési államtiktári posztról. Felülvizsgálják többek között a tananyagmennyiséget, és az önértékelési rendszert is.

Hiába menesztették Czunyinét, megtartják a szombati tüntetést

Nem személyekkel, hanem az egész rendszerrel van bajuk.

Süketté, vakká és némáva tenné a magyarokat a kormány új ötlete

Hatodszor is módosítaná a kormány az alaptörvényt, ezúttal a terrorveszély kihirdetését írnák bele, amelynek bemondásával akár napokra lekapcsolhatnák az országban a médiát, a Facebookot és kijárási tilalmat vezethetnének be. A biztonsági szakértő szerint szükség van ilyen intézkedésre, de nem így, a szociálpszichológus pedig azt mondja, ezzel csak a félelmet mélyítenék el, és végső soron a terroristák malmára hajtják a vizet.

Az egész országban tüntetnek az oktatás miatt

Az eső ellenére annyian elmentek a miskolci a pedagógustüntetésre, hogy nem fértek el a járdán, így le kellett zárni a Hősök teréig vezető utat. Eközben az ország tíz másik pontján is tüntetnek, köztük Budapesten is. A miskolci eseményekről hamarosan riportban számolunk be!

Buta utasítgatások viszik sírba az iskolákat

A saját iskolájuk pénzügyi helyzetét sem látják át az igazgatók, és a sok adminisztráció miatt alig tudnak a gyerekekkel foglalkozni. Már az Emmi most nyilvánosságra került, 2013-2014-es kutatásában is erre panaszkodtak a tanárok.