Keresés

Nyomoz a rendőrség Pukli István ellen

Nyomoz a rendőrség Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója ellen. Puklit Tényi István, a Fidesz állandó feljelentője jelentette fel.

Simicska eladta a Class FM-et

A vevő a Sláger Rádió Zrt. és azt mondják, a zenére fognak koncentrálni, nem a politikára.

Teljes államosítás jön az oktatásban

Az iskolák fenntartása és működtetése is állami kézbe kerül. A helyettes államtitkár szerint az eddigi rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Bosszút állna a kormány az alternatív iskolákon

Új feltételhez kötné a kormány az alternatív kerettantervet használó iskolák működését. Ha elfogadják, csak az térhet el a központi tantervtől, aki ezzel többletszolgáltatást is nyújt. A baj csak az, hogy senki sem tudja, mit jelent a többletszolgáltatás.

Megcsapolták a hátrányos helyzetű fiataloknak szánt pénzeket

Alig harmincad része jutott el a célcsoportig annak a 6 millárdos programnak, amit hátrányos helyzetű fiatalok szakmai oktatásának támogatására szántak. Két év alatt fejeknként havi tízezer forint támogatástól esett el így 30 ezer fiatal.

Kehi-jelentés igazolja a hortobágyi legelőmutyit

Legelőt nem is használó kacsával, vagy bérelt állattal is lehetett legelőket nyerni a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatain. Olyanok is nyertek, akik nem is gazdálkodtak. Ezt egy nyilvánosságra került Kehi-jelentés állapította meg.

Elrendelte a parlament az uniós menekültkvótáról szóló népszavazást

Megszavazta a parlament, hogy népszavazást tartsanak a menekültkvótákról. A referendumot ötmilliárd forintból kell kihozni, és ősszel tarhatják meg.

Nem ad az állam több zsebpénzt a menedékkérőknek  

Nem kaphatnak ezután költőpénzt, sem lakhatási támogatást és csak 30 napig maradhatnak menekülttáborokban a menedékkérők a kedden elfogadott törvénymódosítások értelmében A letelepedési kötvényt vásárlók dolgát viszont megkönnyítette a parlament.

Forrás: Jávor Benedek

Beteg gyerekeket kényszerítenek a sárba a határon

Mocsokban, a sárban dagonyázva várják tömegek a határon, hogy beadhassák a menedékkérelmüket. Ezt kínálja a kormány azoknak, akik legálisan jönnének át a határon. Ezt látta Jávor Benedek EP-képviselő a tranzitzónák előtt.

Miért lenne menő, hogy nem tud összeadni két törtet?

Gondolkodott már azon, hogy miért nem ért senki a matematikához? Juhász Péter matematikatanár szerint, ha képlethalmok helyett gondolkodásra nevelnék a gyerekeket, mindjárt megváltozna a helyzet. Fedezze fel velünk a felfedeztető matematikát!