
Pert kaphat a nyakába, aki nem gondoskodik a szüleiről
Mostantól az idősotthonok szabadon perelhetik azokat a gyerekeket, akik amúgy segíthetnének nyugdíjas szüleiknek, csak éppen nem teszik.
Mostantól az idősotthonok szabadon perelhetik azokat a gyerekeket, akik amúgy segíthetnének nyugdíjas szüleiknek, csak éppen nem teszik.
Ezen kívül elfogadták az iskolák teljes államosítását, és növelték az igazgatók mozgásterét is.
Megszűnik 2017-től a kórházak gazdasági önállósága, ha a kormány elfogadja az egészségügyi államtitkárság előterjesztését. Kancelláriák fogják irányítani az intézmények gazdálkodását.
Visszavonták a jövő évi költségvetési törvény egyik módosítását, amelyik sokak szerint veszélybe sodorta volna az alternatív iskolák működését, mivel komoly forrásmegvonást helyezett kilátásba. Az Index értesülései szerint az Nemzetgazdasági Minisztérium módosító javaslata az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) nyomására került ki a törvénytervezetből.
A kormány nem dicsekedett vele túl hangosan, de négy éve zajlik a rendszerváltás óta eltelt 25 év egyik legnagyobb szociális reformja. Mégis döcögősen indul a dolog.
A kormány egyetlen betű megváltoztatásával üresítené ki az intézményt, amellyel az azonos nemű párok most hivatalossá tehetik a kapcsolatukat. Az országgyűlés jövőhéten szavaz a törvényről.
Bőkezűen támogatja az ózdi önkormányzat az elsőgyerekes szülőket, de csak ha legalább húsz évesek, legalább 380 napja van társadalombiztosítási jogviszonyuk, és házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek.
Hiába kötelezte őket bíróság, hogy készítsenek rendes intézkedési tervet a Számozott utcákban élők lakhatására, most harminc lakással szúrnák ki több száz kitelepített ember szemét.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a szegregált iskolai oktatás miatt. A bizottság szerint a magyar kormány nem tartja be a faji egyenlőségről szóló uniós irányelvet.
Bűncselekmény hiányában nem nyomoznak Pukli István ellen, akit közfeladati helyzettel visszaélés miatt jelentettek fel.