Keresés

Mindenki őket támogatta, mégsem lehettek iskolaigazgatók

Az utóbbi időben több szakiskolában is előfordult, hogy valaki érvényes pályázatot adott be az igazgatói posztra, kiálltak mellette a tanárok és a szülők is, mégsem kapta meg a pozíciót. Egyikük szerint azért, mert részt vett a Tanítanék Mozgalom rendezvényén.

Teljesen belefeledkezett a kormány a menekültek elleni uszításba

Bevándorlók, embercsempészek, Brüsszel, baloldal – a kormány már majd mindenkit kikiáltott ellenségnek a menekültválság kirobbanása óta, és ezt több százmillió forintba kerülő plakátokkal is az ország tudtára adta. Hogyan jutott el a kormány a gazdasági bevándorlóktól a terroristákig, és mikor kezdték mindenért Brüsszelt okolni?

Egy svéd miniszter berendelte a stockholmi magyar nagykövetet

Magyarország szembemegy a dublini egyezménnyel, mert nem hajlandó visszafogadni a nála regisztrált menedékkérőket, ezért a svéd bevándorlásügyi miniszter berendelte a magyar nagykövetet. Azt mondta, aki nem követi a főszabályokat, az nem lehet tag.  Morgan Johansson svéd bevándorlásügyi miniszter úgy döntött, berendeli a magyar nagykövetet, amiért Magyarország nem tartja be a dublini egyezményt azzal, hogy nem […]

A pszichiátriára vitték a kilakoltatás után

Rendőröknek és mentősöknek kellett elvinniük egyik nőt, akit annak ellenére raktak ki önkormányzati lakásából Székesfehérváron, hogy nem volt tartozása. A pszichiátriára került, majd az utcára.

Megszüntetnék az átmeneti otthonokat

Valójában olyan emberek használják az átmeneti otthonokat, akiknek nem ideiglenes, hanem tartós segítségre van szükségük Ehelyett tartós gondozást és albérletekben történő ellátást vezetnének be.

A közmunkások szavazatait fenyegetéssel megszerző politikus két legyet üt egy csapásra

Ejtőernyőst faragna a honvédség a közmunkásokból

A minisztérium tagadja, pedig a kiküldött levelekből úgy tűnik, nincs választási lehetősége annak a közmunkásnak, akit alkalmasnak találnak a katonai szolgálatra. Nógrád megyében ejtőernyősöket és lövészeket is kerestek.

Senki sem támogatja, mégis kinevezhetik iskolaigazgatónak

Ketten jelentkeztek a szombathelyi Gothárd Jenő Általános Iskola igazgatói posztjára. A nyugat.hu úgy tudja, hiába támogatta a tantestület, az iskolaszék és az önkormányzat is az egyik jelöltet, mégis a másik pályázót nevezték ki.

Látni akarják, milyen bírókat küldene a kormány Strasbourgba

Az Európa Tanácshoz fordul tizenöt magyarországi civil szervezet, hogy rászorítsák a kormányt, tegye átláthatóvá az Emberi Jogok Európai Bíróságába szánt bírák jelölési folyamatát. Jövő év elején lejár a jelenlegi magyar bíró mandátuma, egy hónap múlva pedig az utódjául szántak jelölésének a határideje, de még semmit sem tudni a lehetséges bírókról.

Egy menekültből szinte biztos, hogy nem lehet magyar állampolgár

Ha egy hontalan vagy menekült státuszú ember magyar állampolgár akar lenni, fel kell készülnie, hogy az állam ott fog kiszúrni vele, ahol csak tud.

Balog Zoltán összefoglalta a Klik hibáit

Túl jól sikerült a központosítás, kevésbé lehetett szabadon gondolkodni és leértékelték az iskolavezetők mukáját.