Keresés

Önkormányzati hivatalnokoknak és közmunkásoknak is telefonálgatniuk kell a népszavazás sikeréért

Egész héten mennek a telefonhívások munkaidőben, de még szombaton is dolgozniuk kell a Pest megyei kistelepülés hivatalnokjainak.

Pukli István otthagyja a Tanítanék Mozgalmat, mert a szervezet kiállt a menekültek mellett

Mert az szerinte egy átpolitizált és irtózatosan megosztó téma.

Orbánnal akarják kritikai gondolkodásra nevelni a gyerekeket

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint ezért került be három idézet is a miniszterelnöktől a nyolcadikos történelem könyvbe.

Törvényt sértve küldte a kormány külföldre az Orbán-leveleket  

Nem is tudhatták volna sok ember címét, de eleve nem is használhatták volna azt a címadatbázist, amiből dolgoztak.

Tízből nyolc magyar újabb menekülthullámra számít

Csak az emberek 15 százaléka szerint nem lesz ilyen. Tízből kilencen úgy vélik, a közeljövőben megint lesz terrortámadás Európában.

Mind szakállas és fekete hajú

Feldühödő, majd lenyugodó tömeg, több, az embereket hergelő hangadó, tévinformációk, megsérült rendőrök. A terrorizmussal vádolt Ahmed H. perének pénteki tárgyalásán Röszkén szolgáló rendőrök és menekültek tanúvallomásait olvasták fel.

Alternative für Deutschland (AfD) tüntetés Berlinben, 2015 novemberében. Forrás: flickr.com/James Rea CC-BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/james_rea/22765282190

Minden oldalról szorongatják a menekültbarát kancellárt

Sorra bukja a választásokat, már önmagában is kételkedik, ráadásul felbukkant egy veszélyes ellenfél is. Kínos magyarázkodásba kezdett a menekültpolitikája miatt Angela Merkel német kancellár, miután már a második tartományi választást bukta el a pártja ebben a hónapban. Eközben egyre népszerűbbé válik az a szélsőséges párt, ami csupán három éve létezik, de már öt tartományban is bejutott a parlamentbe, és a menekültek lelövésével kampányol. Kik Merkel ellenfelei és mi lesz így a német kancellárral?

Szili Katalin nemmel szavaz október 2-án

A zsidó keresztény kultúra védelmében teszi ezt. Közben a honvédelmi miniszter bokszolóállásban várja a menekülteket.

Így rimánkodik a kormány az afrikaiaknak, hogy telepedjenek már le Magyarországon

A NewAfrican Magazin legfrissebb számában toborozza az Orbán-kormány az afrikai bevándorlókat.

Az Origón oktatott Orbán az októberi kvótanépszavazás előtt

Terjedelmes interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel az Origó. Orbán az október 2-i kvótanépszavazás ügyében kampányol, de az interjúba a migránsozás és brüsszelezés mellé befért az amerikázás és az őszödi beszéd is.