18 éves korukban Viki és Gina voltak az egyedüli lányok Bódvalenkén, akiknek nem voltak gyerekeik. A két lány váltig állította, hogy nem szeretnének túl fiatalon babát vállalni, de maguk körül azt látták, hogy a korukbeli lányok előbb vagy utóbb ebbe menekülnek. Három és fél év múlva visszalátogattunk hozzájuk, és három másik helyi fiatalhoz Bódvalenkére, hogy megnézzük, merre tart az életük.
A magyar hatóságok előszeretettel használják az egyik legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást, pedig sok esetben nem lenne indokolt. A fogvatartott hónapokig, de akár évekig teljes bizonytalanságban várja a börtönben, hogy ügyében jogerős ítélet szülessen. Letartóztatottként a hozzátartozókkal való kapcsolattartás is nehézkesebb, kevesebb lehetőségük van dolgozni vagy tanulni, mint az elítélteknek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi döntése óta hivatalosan is betegségnek számít a videojáték-függőség. Magyaországon 4oo ezren játszanak rendszeresen, becslések szerint akár több ezer érintett is lehet. Az Abcúgnak egy korábbi függő mesélt arról, mit él át az, akinek nem a drog vagy az alkohol, hanem a videojáték jelenti a valóságtól való menekülést.
Az értelmi fogyatékkal élő fiatalok életében jelentős fordulópont a 16. életév, a tankötelezettség megszűnése után egy mély szakadék következik, ilyenkor hiába kutatnak a szülők speciális lakóotthonok után, helyhiány miatt a legtöbb intézménynél lepattintják őket. Egy anyuka, Éva életében eljött az a pont, amikor realizálta, hogy ha ő nem lép valamit, akkor semmi sem fog változni, ezért saját vagyonból, a testvére segítségével létrehozta Gödöllőn a Patrónus Házat.
Kénytelenek másodállást vállalni a rendőrök, különben a plusz pénz nélkül nem tudnának megélni fizetésükből: taxiznak, mentőznek, futárkodnak. Elvileg engedélyt kell kérniük ehhez, de mivel sokszor feletteseik is ugyanebben a helyzetben vannak, ezért inkább elnézik nekik. A kettős élet hosszú távon fizikailag és mentálisan megterhelő, ezért sokan úgy döntenek, hogy inkább leszerelnek és a civil életben próbálnak meg boldogulni.
Sok minden van a görögországi Leszbosz szigetén működő Moria menekülttáborban, ami megkeseríti az ott élők életét, de semmi sem okoz akkora károkat, mint a traumákra rakódó állandó stressz és a céltalan várakozás, ami még a legellenállóbb emberek lelkét is megnyomorítja. Hogy a háború, az emberkereskedelem, a szexuális erőszak, a kínzás vagy akár csak a tengeri átkelés traumájától pszichológusok segítségével megszabaduljanak, arra a tábori körülmények között esély sincs.
A gyógyszeres kezeléshez fordulnak a szakemberek akkor is, ha terápia is segíthetne a gyermekvédelemben nevelkedő pszichés beteg gyerekeken. Teszik ezt azért, mert senki nem tud gondoskodni róla, hogy a gyerekek eljussanak a terápiás alkalmakra, és azért, mert a gyógyszeres kezelés adhatja meg azt a gyors állapotjavulást, amire szükség van, hogy működjenek a mindennapokban. Közben a gyermekotthonokban élő gyerekeknek az intézményi pszichológus mellett nagy szükségük volna egy külsős szakemberre, akihez kötődhetnek és aki kiutat jelenthet számukra a benti stresszhelyzetekből.
A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig jellemzően a női szerhasználat mögött mindig valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak.
A hajléktalanságot kriminalizáló törvénymódosítás életbe lépése óta a közvélemény rengeteget foglalkozott a hajléktalan emberek helyzetével és az ellátórendszer hiányosságaival. Viszont semmit nem tudunk azokról, akik azért dolgoznak, hogy senki se fagyjon halálra az utcán és a szállókon mindenki emberhez méltó ellátást kapjon. Eleve kevesen tudják, mivel foglalkozik egy szociális munkás, és hogy munkája korántsem abból áll, hogy ételt oszt a rászorulóknak.
Budapest most már látványosan küszködik az egekbe szökő ingatlanárak problémájával. A szinte nem létező szociális bérlakásállomány mellett majdhogynem lehetetlen a fővárosban úgy lakást találni, hogy a bérleti díjra ne menjen el a háztartás jövedelmének 40 százaléka. A problémával nem vagyunk egyedül Európában, de a budapestivel ellentétben a tőlünk nyugatra lévő városok vezetése legalább próbál valamit kezdeni vele. A bécsi önkormányzati lakásállományt Budapesté soha nem érheti utol, de a meglévő lakásállományát a magyar főváros is kezelhetné bölcsebben, az albérletpiacon a leginkább kitett bérlők segítésébe pedig akár rendszerszintű változtatások nélkül, már holnap is bele lehetne kezdeni.