Keresés

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket 1

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket

A Magyar Hírlapban üzente meg a kormány, hogy még idén bezáratja a fóti gyermekotthont, ahol 50-60 súlyos pszichés problémával küzdő és különleges ellátást igénylő, tartósan beteg és sérült gyereket gondoznak, illetve itt történik a Magyarországra kísérő nélkül érkező kiskorú menekültek ellátása is. Azt is megnevezte a kormány, hogy hová helyeznék át a gyerekeket, de erről mintha az érintett intézményeket elfelejtette volna értesíteni. Két speciális gyermekotthonban, Zalaegerszegen és Kalocsán lassan befejeződik a férőhelybővítés, azt azonban nem tudják, hogy a fótiak vagy mások költöznek be. Nagyobb rejtély, hogy mi lesz a menekültek és a sérült gyerekek sorsa: a számukra kijelölt helyszínen nem történt semmiféle fejlesztés és a jelek szerint nem is fog.

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

A munkaerőhiány az egyetemi oktatásban is érezteti hatását: informatikai és gazdasági szakokon figyelhető meg, hogy egy jól fizető állás kedvéért a hallgatók már az alapszakot sem fejezik be, inkább elmennek dolgozni. Nem tudni, hány hallgatót érint a jelenség, mivel kevés egyetem elemzi külön a lemorzsolódás okait. Egyébként is egyre több egyetemista dolgozik tanulás mellett, főleg a szegényebbek kényszerülnek erre. Probléma lehet, hogy jellemzően rutinszerű, képzettséget nem igénylő munkakörökben helyezkednek el. Ezzel a munkáltatók járnak jól, mert könnyen és olcsón foglalkoztatható munkaerőhöz jutnak.

Összefogott Pécs egy hajléktalan férfiért 1

Összefogott Pécs egy hajléktalan férfiért

Hihetetlen összefogással mentettek meg egy pécsi férfit az utcán éléstől. Bár a hajléktalan férfi viskóját lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy pici házikóhoz, amihez még tűzifát is kapott, mostanra pedig már munkát is találtak Jánosnak.

Ha jól csinálják, végre mindenkié lehet a csobánkai iskola

Ha jól csinálják, végre mindenkié lehet a csobánkai iskola

A harmadik első osztály kezdi meg a tanévet ősszel abban a csobánkai iskolában, aminek az indulásáról másfél évvel ezelőtt riportunkban írtunk. A legnagyobb kérdés az iskolaindítással kapcsolatban az volt: mitől nem fog olyan sorsra jutni majd ez az iskola is, mint az egy évvel korábban bezárt elődje, ahová a szegényebb, roma szülőkön kívül a végén már senki nem íratta a gyerekét. Mostanra úgy látszik, a dolog a jónevűnek számító szentendrei anyaintézmény szakértelmén, de annál is inkább az ügy iránt elkötelezett csobánkai szülőkön múlik, akik egy családias falusi iskolában, de városi színvonalon szeretnék taníttatni a gyereküket – együtt a hátrányos helyzetű roma gyerekekkel -, és mindezért tesznek is.

Marad a mocsár vagy elindulunk valamerre

Igenis sakkban tarthatnák az orvosok a törvényhozókat

Az egészségügy és a betegek érdeke is, hogy egy korszerű, jól működő orvosi kamara jöjjön létre – mondják azok az orvosok, akik belülről reformálnák meg a több mint 40 ezer tagot tömörítő szervezetet. Az Újratervezés elnevezésű kezdeményezés az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoportból nőtt ki: kihasználnák a lehetőséget, hogy hamarosan tisztújítást tart a kamara. Nem palotaforradalmat akarnak, hanem felrázni az orvostársadalmat.

A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat

A munkaerőhiány miatt a duális képzés sem érdekli a fiatalokat

Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgatók kész szakemberekként hagyják el a felsőoktatást. A számok azonban azt mutatják, hogy hiába a rengeteg támogatás, sem a cégek, sem pedig a hallgatók számára nem lett igazán vonzó a gyakorlatorientált képzési forma.

Végleg elkaszálta a bíróság a roma gyerekek szegregációját

Kimondta a bíróság, hogy az Emmi a felelős a roma gyerekek szegregációjáért

A pert több mint 10 éve indította az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen. A csütörtöki jogerős ítélet értelmében az Emmi felelős a kialakult helyzetért, és utasítania kell az érintett iskolákat, hogy deszegregációs tervet dolgozzanak ki. Ezenfelül 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a minisztériumot. A pert indító alapítványnak viszont nem sikerült elérnie, hogy a szegregáltan működő iskolákat bezárassák. 

A bosszúpornó, az egy nagyon jó bosszú 2

A bosszúpornó, az egy nagyon jó bosszú

A bosszúpornó ma már világméretű jelenség. A párkapcsolati erőszak e modern formájával Magyarországon is egyre több fiatal nő érintett, az igazságszolgáltatás azonban az egészről mégsem akar tudomást venni. Az elkövetők így komoly retorziók nélkül szórhatják teli az internetet az exbarátnőjük intim felvételeivel.

Ha nem hallod meg a nevedet, hónapokig rostokolhatsz tovább a táborban

Ha nem hallod meg a nevedet, hónapokig rostokolhatsz tovább a táborban

A görögországi Leszbosz szigetén ragadt több ezer menedékkérő között kevesen vannak, akiknek nincs legalább egy abszurd történetük a menedékkérelmi eljárással és az ehhez kapcsolódó egész bürokratikus rendszerrel kapcsolatban. Egyáltalán nem ritka, hogy a hónapok óta a szigeten tartózkodó menekülteknek nem előbb, mint 2020 elejére van időpontjuk a folyamatban kulcsszerepet játszó interjúra, amit jóformán bármikor tovább halaszthatnak az elhavazott hatóságok.

Kiebrudalta az önkormányzat a Hős utcai telepen maradt civileket

Kiebrudalta az önkormányzat a Hős utcai telepen maradt civileket

Az egyesület munkatársai – bár számítottak rá, hogy ameddig csak lehet, maradhatnak a felszámolás előtt álló telepen – nem voltak igazán meglepve, hogy az önkormányzat felmondja a bérleti szerződésüket. A telepfelszámolás megkezdése óta ugyanis többször kerültek szembe a kerületvezetéssel a lakók érdekei védelmében, akiket most is segítenek abban, hogy a mai lakáspiacon semmire se elég 4-5 millió forintnál több pénzt kapjanak hátrahagyott lakásaikért.