Keresés

Tizenkilenc jogvédőtől várja az állam húszezer gyerek megmentését

Se idő, se pénz, se ember nem jut az állami gondozattak védelmére

A gyermekjogi képviselők elvileg azért vannak, hogy képviseljék a gyerekek jogait. Képviselnék is, de tizenkilencen vannak húszezer gyerekre, és vajmi keveset ér a szavuk a gyámhivatallal szemben.

Nem bízhat a férjére egy forintot se, mert eljátssza

Nem bízhat a férjére egy forintot se, mert eljátssza

Ágnes férje nem tud leállni a online pókerrel, hiába a gyerekek, a család, két hét alatt elveri minden pénzüket. Másnak az édesanyja kenózik minden egyes nap, de van olyan vállalkozó, akinek a fia az üzletből nyúlta a pénzt a szerencsejátékra. A rokonok egy sor érzelmen mennek keresztül, mire eldöntik, hogy kitartanak-e a függő családtagjuk mellett vagy inkább elhagyják őket.

Ha a polgármester leveszi a zakóját, már tudjuk, hogy minden rendben

Ha a polgármester leveszi a zakóját, már tudjuk, hogy minden rendben

Hiába a jó szándék, sok falu vezetője nem látja szívesen azokat a civileket, akik a helyi szegényeknek akarnak segíteni. De ha a polgármester is beszáll kosarazni, már lehet bizakodni.

Nem fog boldog-boldogtalan szülés után rögtön hazamenni

A pénz miatt tartják bent a szülő nőket napokig

Eddig se feltétlenül a biztonság miatt tartották bent a kórházban a szülő nőket, hanem azért, mert csak három nap ellátás után fizet az állam. Ez változik most, az egynapos ellátásért is kapnak pénzt a kórházak.

Hiába csúsztak át az érettségin, az egyetem felejtős lehet a szakgimnazistáknak

Hiába csúsztak át az érettségin, az egyetem felejtős lehet a szakgimnazistáknak

Előre tudni lehetett, hogy bajok lesznek a szakmai érettségikkel, a kormány mégsem tett semmit. De vannak dolgok, amikért utólag is lehet reklamálni, ezért a Tanítanék Mozgalom fellebbezésre biztatja a diákokat, és külön oldalon gyűjti a panaszokat. 

Egy krumpliszállító furgonban vittem őket az első meccsre

Egy krumpliszállító furgonban vittem őket az első meccsre

Lugosi Zoltán hat éve a diákhiteléből hozott létre egy sportegyesületet, amelyben hátrányos helyzetű gyerekek focizhatnak. Mindezt egy olyan térségben, ahol akkor még egy focilabdát megvenni is nagy dolognak számított. Mostanra már nem teljesen ráfizetéses a csapat, de a mezeket még így is a felesége mossa.

Hegymenet a szentendrei aluljárón

A kerekesszékes atlétát is elijeszti a felújított szentendrei aluljáró

2016 márciusában adták át a 34 millióból felújított szentendrei HÉV-aluljárót, ami egy kétszer két sávos út alatt vezet át. A felújítás, úgy tűnik, hogy csak festésben és a burkolat javításában merült ki, mert az aluljáróba vezető rámpa olyan meredek, hogy felfele hegymászói képességek, lefele pedig egy adagnyi bátorság kell.

Bevállalták, hogy mindenüket feladják a szüleikért 1

Bevállalták, hogy mindenüket feladják a szüleikért

Tamás Londonból költözött haza, mert nem merte egyedül hagyni a demens édesanyját. Attila a munkáját adta fel, Zsófi pedig adósságokba verte magát, mikor magatehetetlenné váltak a szüleik. Egyre több az idős, beteg ember Magyarországon, a rokonaik pedig nem tudnak mit kezdeni velük. Az ápolás a szülőnek és a gyermeknek is nagy áldozatot jelent. Bemutatjuk, mekkorát.

Elpusztult két sas, teljesen felpörgött a magyar állam

Elpusztult két sas, teljesen felpörgött a magyar állam

Több mint egy éven keresztül tartó nyomozás, titkos lehallgatások, a tanúk és vádlottak többszöri, kemény kihallgatása – nem, nem egy korrupciós ügyről van szó, hanem két elpusztult sasmadárról. Az ügy felderítésére azonban olyannyira rápörögtek a hatóságok, hogy még a tanúk is megijedtek tőlük.

Apuka GYES-en | Fotó: Magócsi Márton

Még mindig a nő dolga a gyereknevelés

A társadalomban továbbra is a klasszikus családmodell az uralkodó, ciki ha a férfi marad otthon a gyerekkel és a kormány semmit nem tesz azért, hogy ez ne így legyen. Sok apa csak papíron vagy anyagi okokból megy GYES-re, de elvi meggyőződésből kevesen.