Keresés

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes 1

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes

Csilla Majkát szereti, Ágoston a Belgát, Dániel pedig a Szigetre jár ki. Mindhárman mozgássérültek, segítség nélkül egy métert sem tudnak megtenni, mégis állandó vendégei a pesti éjszakának. Ez nem volt mindig így, mi veszi rá a mozgássérült fiatalokat, hogy elmenjenek bulizni?

A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből

A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből

Abdullah Karam szíriai menekült, aki 2015-ben érkezett Európába. Szüleit maga mögött hagyta, a bátyját majdnem megölték, egy hordóban úsztatták át a török-szír határon. Játékot készített a saját meneküléséből, amelyet a Sziget Fesztiválon mutatott be. Milyen érzés egyedül egy sötét erdő közepén aknákat kerülgetni?

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák 1

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák

A fogyatékosoknak, az írni-olvasni nem tudóknak, az anyagilag rászorulóknak vagy más hátrányos helyzetűeknek plusz segítségre van szükségük, hogy a hatóságokkal szemben ugyanúgy érvényesülhessenek jogaik, mint bárki másnak. A szabálysértési eljárások során ezt most egyáltalán nem kapják meg.

A nőgyógyász messze van, a Klárit meg ismerem

A nőgyógyász messze van, a Klárit meg ismerem

Főleg a kisebb településeken népszerű a védőnőnél letudni a méhnyakszűrést, mert nagyobb a bizalom, és jóval egyszerűbb, mint órákat buszozni a legközelebbi városba a nőgyógyászhoz. A védőnők faluhíradóban hirdetik a szolgáltatást, vagy egyesével keresnek fel mindenkit, hogy rávegyék őket a vizsgálatra. Van, aki húsz év után nézette meg magát.

Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán

Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán

Kétes vállalkozás iskolát nyitni egy olyan faluban, ahol egy évvel ezelőtt azért zárt be a régebbi intézmény, mert a szabad iskolaválasztás miatt szép lassan elszivárogtak a jobb anyagi és szociális hátterű családok gyerekei, a maradó hátrányos helyzetű gyerekek pedig egy forráshiányos, fásult tanárokkal vegetáló falusi iskolában találták magukat.

Alig van hatalmuk, de az a biztos, ha fideszesek az iskolaigazgatók

Alig van hatalmuk, de az a biztos, ha fideszesek az iskolaigazgatók

A kistelepüléseken felnéznek az igazgatókra, úgyhogy a választások előtt nem mindegy, kik vezetik az iskolákat.

A létminimumra készülnek a magyar egyetemisták

A létminimumra készülnek a magyar egyetemisták

A leendő egyetemistáknak fogalmunk sincs arról, hogy miért is érdemes magyar felsőoktatási intézménybe jelentkezni. Még a Corvinusra vagy az ELTE-re készülő diák sem reménykedik 200 ezer forintnál több fizetésben, de a legtöbben 130-140 ezerre számítanak.

Az volt a furcsa, hogy felvettek, nem az, hogy kirúgtak

Az volt a furcsa, hogy felvettek, nem az, hogy kirúgtak

A következő években hárommilliárd forint uniós pénzt oszt szét az állam 360 magyar település között, hogy beindítsa a helyi civil életet, a programot legkomolyabban vevő munkatársakat viszont már az indulásnál kirúgták. Átbeszéltük velük, hogyan telepedik rá a politika a pályázati pénzekre.

Inkább megvonom a gyerekek szájától, csak tisztességesen el tudjam temetni

Inkább megvonom a gyerekek szájától, csak tisztességesen el tudjam temetni

Egy szolnoki temetkezési vállalkozó szerint gyakran előfordul, hogy az üzletben esnek össze a hozzátartozók, amikor meghallják, mibe kerül a temetés. Sokszor nem is tudják kifizetni, ezért a hamvakat otthagyják a temetkezési vállalkozónál, majd 1-2 év múlva visszamennek.

Mi maradt a Gyerekesély programok után?

Milliárdokat ölnek bele, de csak pillanatnyi javulást hoznak a Gyerekesély programok

Értelmetlen pénzköltés, felszínes megoldások a valódi problémakezelés helyett. Ez az egyik olvasata a több éven keresztül tartó, és többmilliárd forint uniós pénzbe kerülő Gyerekesély programnak. Kicsit közelebbről nézve azonban látszanak azok az eredmények, amiket helyi szinten fontosnak tartanak. Ami a szakemberek szerint kudarc, azt a polgármesterek és gyerekházvezetők egészen másképp gondolják.