Vári Anikót azért nem vették fel a makói szakgimnáziumba tanárnak, mert egy Facebook-posztban nem értett egyet Lázár Jánosnak azzal a kijelentésével, hogy a PISA-eredmények a tanárok lelkén szárad. Korábban az igazgató biztosra ígérte a tanárnőnek, hogy felveszik, de aztán váratlanul meggondolta magát. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság egyértelmű jogsértést állapított meg, az iskola azóta az EBH-t perli.
Teljesen megszokott és általános, hogy a kórházak sürgősségi osztályain 10-18 órát kell várakozni, ez nem csak azért van így, mert kevés az orvos és az ápoló.
A kerekesszékesek többségének a lakhatás egy soha véget nem érő bizonytalanság. Nem tudhatják, hogy az ország melyik részében lesz majd az intézmény, ahová éppen költözhetnek. Jó bentlakásos otthonból nagyon kevés van, aki végül bekerül egybe, az legszívesebben élete végéig maradna is. Bizonyos idő után azonban menni kell, és az út gyakran az elfekvőként szolgáló szociális otthonba vagy haza, a kis faluba vezet. A költözéssel együtt pedig nagyjából mindent elveszítenek: munkát, társaságot, kezdhetnek mindent az elejéről.
Nem derülhet ki, mennyire jók matekból a menekült fiatalok, ha hiányos magyar nyelvtudásuk miatt nem értik meg a szöveges feladatokat, és hiába érettségizhetnek magyar helyett magyar mint idegen nyelvből, ha a történelem érettségihez ettől magasabb szintű nyelvtudás kell. Ilyen és ehhez hasonló buktatók mutatják, mennyire nem érzékeny a magyar oktatási rendszer a nem magyar anyanyelvű fiatalokra. Pedig a menekülteket törvény szerint ugyanolyan oktatási jogok illetik meg, mint a magyar állampolgárokat.
Joós Andrea nem bírta elviselni, hogy a diákjai unják a biológia órát, ezért kitalálta az élménybiológiát. A diákok az óráin csirkét boncolnak, videón felelnek, pontokat gyűjtenek, párosan írnak dolgozatot. Mindez nehezen szuszakolható bele a merev magyar oktatási rendszerbe, de reméli, hogy a jövő tanárgenerációjának már ez lesz az alapvetése.
A gyors és könnyűnek ígérkező pénzszerzés miatt vállalta, hogy kokaint csempész Brazíliából Magyarországra, de első útján lebukott az az egyetemista fiatal, akinek azért kellett a pénz, mert a szülei nem tudták tovább finanszírozni a tanulmányait. A negyvenes, egykori intézeti nevelt, büntetett előéletű férfi pedig már körbeutazta a fél világot, mielőtt a ferihegyi reptéren elkapták majd’ egy kiló kokainnal a gyomrában. Nagyon különböző személyes történetek állnak az évente ezres nagyságrendben nálunk lefülelt kereskedelmi típusú kábítószer-bűncselekmények mögött.
A társadalombiztosító csak a halló- és látásjavító készülékeket tartja államilag finanszírozható kommunikációs eszköznek, ezeken túl nem jár támogatás. Pedig számtalan más, korszerűbb módja létezik már annak, hogy a sérült gyerekek ki tudják magukat fejezni. Ezek azonban nagyon drágák ahhoz, hogy az ápolási díjból élő családok megvegyék őket. Az egészségügy hozzáállása jól tükrözi az egész rendszer szemléletét: a fogyatékossággal élőket előbb lábra kell valahogy állítani, pedig ennél sokkal fontosabb lenne, hogy a kommunikációjukat fejlesszük. Az azonban sokszor csak az iskolában kezdődik el, amikor már túl késő.
Nincs jó szakember és a pocsék képzés miatt nem is lesz a következő 15 évben az építőiparban. A kicsit is jobb építómesterek külföldre mentek, így jobb híján, a megrendelőknek maguknak is szakemberrék kell válniuk.
Az iskolát befejezték, dolgoznak, és azon vannak, hogy azt a szeretetet és biztonságot megadhassák gyerekeiknek, amit ők a saját családjuktól nem kaptak meg. Most publikáltak egy tanulmányt az SOS Gyermekfalukból kikerülő fiatalok helyzetéről, és ez alapján úgy tűnik, hogy a többség szépen boldogul az életben. A gyermekfaluban töltött évekre pozitívan gondolnak vissza, és utólag jó döntésnek tartják, hogy kiemelték őket a családjukból.
Tüzet rakni, csatárláncba állni, megvárni, követni, segíteni egymást, óriási feladat azoknak a gyerekeknek, akik állami gondoskodásban nevelkednek. Nekik tart nyaranta tábort az Élményakadémia Közhasznú Egyesület. Egy ilyen tábori kalandtúráról szól videónk.