Keresés

A beteg akarata érdekli a legkevésbé az orvosokat

A betegek méltósága és akarata, vagy az élet mindenek felett? A magyar orvosok még mindig az utóbbiban hisznek, gyakran a családdal vagy a beteg akaratával szembemenve döntik el, mi a jó nekünk a halálos ágyon.

Misi bácsi csak megszeretgetett

Beszélj róla! – ez a jelmondata annak a weboldalnak, amelyre fél éve ömlenek a névtelen levélíról történetei, akik azt idézik fel, hogyan erőszakolták meg őket gyermekkorukban. Kilencven százalékban nem idegen, hanem ismerős, csalátag követi el az erőszakot – az áldozatok szégyenérzetét pedig az oldja a legjobban, ha érzik, nincsenek egyedül.

Az 1956-os forradalom budapesti helyszínei akkor és most

Interaktív anyagunkban a Fortepan archívumából származó, korabeli felvételeket hasonlíthat össze most készült fotókkal.

35 forint lenne egy óra Facebookozás a netadóval

Az elképesztő mértékű, adatforgalom alapú internet adó ötlete óriási ellenkezést váltott ki, valójában viszont figyelemelterelés lehet: addig is kevésbé foglalkozik a közvélemény az amerikai diplomáciai botránnyal, és azzal, hogy elkezdhetjük megépíteni Putyin gázvezetékét.

Csak a gazdagabbak jutnak focitámogatáshoz

Egyáltalán nem csökkenti a gazdagabb és szegényebb régiók közötti különbséget, hogy a kormány adókedvezményt azoknak a cégeknek, amelyek támogatják a sportot. A szegényebb területek odáig se jutnak, hogy egyáltalán kérjenek a támogatásból.

Horváth vigad, Orbán dühöng

Horváth András volt adóellenőr azt mondja, az étolajos Bunge benne volt a korrupciós ügyeket tartalmazó zöld dossziéban, és most nagyon elégedett, hogy kirobbant ez a botrány az amerikaiakkal. Orbán viszont ingerült.

Én és a kályhám – így várják a telet Hernádvécsén

Hamarosan itt a tél, aminek az ország legelmaradottabb régiójának lakói lukas kályhával és üres zsebbel vágnak neki. Van, aki a babakocsival igyekszik kicselezni a fatolvajokra utazó rendőröket, más felaprítja még a dohányzóasztalt is.

Ha kivételeznek veled, azzal is bántanak

Három gyereket nevelt fel kerekesszékből, segítségre sosem szorult, fogyatékossága miatt mégis másképp bántak vele az orvosok. Krisztina története az első része sorozatunknak, amiben bemutatjuk, mivel találkoznak a szülészeti rendszerben a gyereket vállaló fogyatékkal élő nők.

Olcsóbb a kannásbornál, jobban ki is üt

Nem szerencsés csak a zene nevű drogra fogni, ha valaki meztelen őrjöngésbe kezd a nyílt után, ahogy az eddig halálesetekről sem biztos, hogy ez a szer tehet. Az anyagot évek óta ismerik az orvosok, a vetkőzés egy új tünet. A használóknak és dílereknek a legtöbbször fogalmuk sincs róla, hogy mit vesznek be, az őrjöngésre nem emlékeznek, a kórházból pedig sietve távoznak.

Stratégiaváltásban és az új arculatban bíznak a baloldali lapok

A tervezettnél nagyobb veszteségek, megújuló külső és tartalom, fizetéscsökkentések és elbocsátások jellemezték a Népszabadság, a HVG és a Népszava elmút hónapjait. Valahol bíznak a jövőben, máshol azonban nem sikerült előrelépni, és támogatókat szerezni a lap fennmaradásához.