Keresés

Pokorni: A mai vezetők hátborzongatóan beszélnek

A Kádár-rendszer felé rohan a mai oktatás

Pokorni Zoltán volt fideszes miniszter a Kádár-rendszer szellemét érzi az oktatásban, ahogy Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikus is. Harminc éves lett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, úgyhogy leültek az alapítók átbeszélni: hová jutottunk?

Még mindig a tévéből tájékozódik a magyarok nagy része

Meghallgatjuk a másik oldalt is, de inkább nem hallgatunk rá

Az országgyűlési választások elsöprő Fidesz-győzelmére gyakran elhangzó magyarázat, hogy az emberek nagy részéhez csak a kormánypropaganda jut el. A Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián felmérése szerint ez nem igaz: csak az emberek 7 százaléka tájékozódik kizárólag kormánypárti médiából. Az internetet még mindig lepipálja a televízió, a megyei napilapok olvasottságára pedig rossz hatással volt a kormány einstandja.

Kisöpörték az aluljárókban éjszakázókat a hajléktalantörvény első napján

Leszállt a hajléktalanokról a rendőrség

Az országos statisztikák szerint november eleje óta mindössze 27 hajléktalan embert figyelmeztettek a rendőrök “életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” miatt. Korábban három hét alatt több mint 130 esetben intézkedtek. 

1

Könnyen elveszíthetik gyereküket a pszichés betegek

A családsegítők nem ismerik eléggé a pszichiátriai betegségek természetét, ezért sokszor óvatosságból túl szigorúan járnak el, ha a családnál kiderül, hogy az egyik szülőnek mentális problémái vannak. A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek is osztják a társadalomban élő előítéleteket a pszichés betegekkel szemben; a skizofrénekről hajlamosak azt gondolni, hogy veszélyesek és kettős személyiséggel rendelkeznek

Aki szállóra küldené a hajléktalanokat, próbáljon meg húsz emberrel együtt aludni

Aki szállóra küldené a hajléktalanokat, próbáljon meg húsz emberrel együtt aludni

Hiába próbálja a kormány erővel szállóra terelni a hajléktalanokat, egyelőre ez nem nagyon sikerült. Egyrészt azért, mert a szállók még az ott dolgozók szerint is embertelenek, zsúfoltság, veszekedések és bogarak nehezítik az elalvást. Másrészt a hajléktalanok többsége pletykák alapján próbálja eldönteni, hol töltse az éjszakát, és sokszor az utcán találják meg az áhított biztonságot.

Csak pszichést ne küldjenek

Csak pszichést ne küldjenek

Hiába olcsóbb a foglalkoztatásuk, a megváltozott munkaképességűek alig negyede dolgozik. Ha mégis sikerül munkát kapniuk, akkor jellemzően valamilyen egyszerű segédmunkát végeznek. Legrosszabb helyzetben azok a sérült munkavállalók vannak, akik mentális betegségben szenvednek: az előítéletek maitt még más megváltozott munkaképességűekhez képest is nehezebben találnak munkát.

Mozgássérültek százezrei élhetnének önállóan, ha hagynák 1

Mozgássérültek százezrei élhetnének önállóan, ha hagynák

A mozgássérült emberek jóval kevesebb havi jövedelemre számíthatnak, pedig pont nekik lenne szükségük több pénzre az állapotukkal kapcsolatos pluszkiadásokra: a támogatószolgálatok elérhetetlensége miatt legtöbbjük fizet valakinek a segítségért. “Az önálló élet megvalósítható, csak minden energiánkat felemészti” – állítják mozgássérültek kutatók, akik összeszedték, mire lenne szükségük nekik és sorstársaiknak egy szabadabb élethez.

Nem tudják elengedni a gyeplőt a családi vállalkozások kiöregedő vezetői

Nem tudják elengedni a gyeplőt a családi vállalkozások kiöregedő vezetői

A magyar kisvállalkozások elsöprő többségét családi vállalkozások adják, mégis alig tudunk valamit a működésükről, a kihívásaikról és az őket működtető emberekről. A kilencvenes években indult családi vállalkozások tömegei néznek szembe mostanában az utódlás kérdésével, azonban egy, a Tárki Társadalmi Riportjában frissen megjelent kutatás szerint nem az utód kiválasztása, hanem a cégvezetés elengedése a legnehezebb a leköszönő főnököknek. Közben azok a családi vállalkozások lehetnek sikeresebbek, amelyek a családtagok mellett vagy helyett képesek külső szakembereket is bevonni az operatív munkába.

Apám elvitt egy sztiptízbárba, hogy megtérítsen (nincs jóváhagyva)

Apám elvitt egy sztiptízbárba, hogy megtérítsen

A családtagok közül általában az édesapák a kevésbé elfogadók meleg gyerekükkel szemben. Éveken keresztül magukat hibáztatják, sérül a büszkeségük, szégyellik meleg gyereküket. Van olyan apuka, aki azóta sem igazán beszél meleg fiával, és olyan is, akinek hét évbe telt feldolgoznia, addig pedig mindenféle eszközt bevetett, hogy meleg gyerekét megtérítse.

Én a szabadságomat nem adom fel

Én a szabadságomat nem adom fel

Hogyan működik a párkapcsolat, ha nincs fedél az ember feje fölött? Miért ragaszkodik valaki az erdei kunyhójához, mikor lenne helye a szállón? Van-e kiút a hajléktalanságból? Mária és László betekintést engedett a mindennapjaiba.