Keresés

Nagymamák lekvárja segíti a falusi szegényeket

Nagymamák lekvárja segíti a falusi szegényeket

Lekvárt főznek és kézműveskednek a bordányi asszonyok, hogy a befolyt összegből a szegényeknek buszjegyet, élelmiszert, gázpalackot vegyenek. A Csongrád megyei faluban mindenki tudja, hogy ha egy kis segítség kell, akkor a többnyire nagymamákból álló csoporthoz kell fordulni, akik ugyan kis összegű, de gyors segítséget nyújtanak. Egy halmozottan sérült gyereket nevelő nőnek még a házát is felújították.

Gyűlöltem az alkoholista apámat (jóváhagyásra vár)

Gyűlöltem az alkoholista apámat

Dániel tizennyolc éves korára már keményen ivott, az alkohol volt a megoldás mindenre, nem tudta elképzelni az életét ivás nélkül. Az apja, János, ekkor próbált végleg felgyógyulni hosszú évtizedek óta tartó alkoholizmusából. Közösen mesélték el alkoholbetegségük és felépülésük történetét.

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Ingyen jutnak ételhez, ruhához és gyógyszerhez is. Télen nem kell megfagyniuk, kéregetésből pedig annyi pénz összejön, hogy néhányan még az otthon élőknek is tudnak utalni. Úgy tűnik, ha az ember utcára kerül, jobban megéri Bécsben hajléktalannak lennie, mint Budapesten.

Nem mehetnek osztálykirándulni a szegény gyerekek (nincs jóváhagyva) 1

Nem mehetnek osztálykirándulni a szegény gyerekek

Az önkormányzathoz nem vagy csak nehezen lehet pályázni, a többi szülő csak szánakozik, de más gyerekét nem üdülteti. A pedagógusoknak nincs energiájuk pályázati lehetőségeket kutatni, a szülők pedig annyira szégyellik, hogy inkább hazugságokat találnak ki, miért nem tud a gyerek kirándulni menni.

Barna vagyok, de ismerkednék!

Barna vagyok, de ismerkednék!

Ne üzenjük azt a roma fiataloknak, hogy nekik diplomát szerezni csak emberfeletti képességekkel lehet, mert az sokakat eltéríthet a tanulás útjáról – vallja az a két roma fiatal, akik évek óta a YouTube-on poénkodnak saját cigányságukon. Videóikkal azokat a romákat képviselik, akikről már nem lehet azt mondani, hogy fel kell zárkózniuk. És, bár ahhoz azért kellett idő, hogy a nézőik megértsék: ők nem gúnyolódnak a roma embereken, inkább nevetve gondolkodtatnak, mára mégis ott tartanak, hogy középiskolába járnak segíteni, és tőlük kér nevelési tanácsot a roma kisgyereket örökbefogadó család.

Jobban lesz attól, ha bilincsben visszük a pszichiátriára?

Jobban lesz attól, ha bilincsben visszük a pszichiátriára?

Egyáltalán mitől lesz valaki veszélyes? Egy falhoz vágott bögre vagy két doboz cigi például elég hozzá? A kötelező gyógykezelések sorra produkálják a jogsértéseket.

Olyan nincs, hogy mi cserben hagyunk egy gyereket (nincs jóváhagyva)

Olyan nincs, hogy mi cserben hagyunk egy gyereket

Fábián Sára előbb orvos szeretett volna lenni, aztán újságíró, most pedig stratégiát és szervezést tanul Amszterdamban. De addig is, azért létrehozott egy alapítványt, ami ma már nyolcvan önkéntessel látogatja rendületlenül a kórházban fekvő gyerekeket. Nem akarják megváltani a világot, épp csak annyi a céljuk, hogy senki ne feküdjön magányosan a fehér ágyakban, és ne maradjon le a tananyaggal. És persze ne csődtömegként térjen majd vissza a suliba, hanem egy menő egyetemista barátságával a tarsolyában.

Az egymillió dolláros kérdés: Hogyan fognak eljutni a civilek az emberekhez? 2

Az egymillió dolláros kérdés: Hogyan fognak eljutni a civilek az emberekhez?

Debbie Gild-Hayo, a legrégebbi izraeli jogvédő szervezet munkatársa szerint most különösen fontos, hogy az emberi jogokkal foglalkozó civilek elmondják az embereknek, mire jó, amit csinálnak. A módszert viszont nehézkes megtalálni. Interjú.

Ismerni fogják a drogokat, mire kiszabadulnak 1

Ismerni fogják a drogokat, mire kiszabadulnak

Az unalmas iskolai droghasználatról szóló előadások után végre itt a drogprevenciós szabadulószoba. A Tudat-törő szabadulószobában 14-18 év közötti diákoknak különböző feladványokon keresztül kell kitalálniuk, hogy hogyan juthatnak ki a szobából, miközben megismerkednek különböző drogfajtákkal és végighallgatják egy droghasználó fiú élettörténetét. Ha sikerül megszerezniük az összes kódot, amivel ki tudják nyitni az ajtót, akkor a szabadulás után egy beszélgetés várja őket a szakemberekkel a kábítószerhasználatról. 

Börtönben szülte meg a lányát, ma már együtt élnek egy albérletben

Az albérletet viszont nyolc másik emberrel kénytelenek megosztani. Az álmuk, hogy végre kettesben lehessenek. Az SOS Gyermekfalvak videója.