Keresés

A Fidesz nyerte a tiszavasvári választást

Bevette a kormánypárt a jobbikos fellegvárat, Szőke Zoltán az új polgármester. Kétszáz szavazattal előzte meg a Jobbik által támogatott, függetlenként induló Badics Ildikót.

Aki jól akar keresni, menjen szépen az egyetemre!

Aki jól akar keresni, menjen szépen egyetemre!

Akármennyien mondják, hogy a fiatalok jobban tennék, ha az iskolapadban való ücsörgés helyett inkább szakmát tanulnának, ez nem igaz. Az OECD kedden megjelent kötete szerint Magyarországon különösen nagyot dob az ember fizetésén, ha felsőfokú végzettsége van.

Borotváld már be az öcsinek, hogy Barbi

Borotváld már be az öcsinek, hogy Barbi

Négy fodrász összeállt, hogy együtt járjanak gyermekotthonokba hajat vágni, amit nélkülük a gyerekeknek a havi 1700 forintos zsebpénzükből kellene fizetniük. A kezdeményezés nem csak a hajvágásról szól, a látogatások alkalmával a gyerekek egyre jobban megnyílnak, barátságot kötnek a hozzájuk érkező fodrászokkal. A csapat célja, hogy minél többen legyenek, és vidéki otthonokba is eljussanak.

lévai ildikó- richter

Önsajnálat helyett inkább lekvárfőzésbe kezdett

Szinte minden napra jut egy olyan történet, ami arról szól, hogy emberek feladják az addigi túlhajszolt, de egyébként sikeres karrierjüket, és valami egész másba kezdenek. Ebből a szempontból a PR-vezetőből hivatásos lekvárfőzővé avanzsáló Lévai Ildikó élete nem egyedi. Ami mégis azzá teszi, hogy kisfia betegsége, ami egy ponton a gödör alját jelentette számára, valójában egy olyan út kezdete volt, aminek végén nem csak kiegyensúlyozottabb, mint korábban valaha, de még másokat is segíteni tud. Történetét a Richter Főnix Közösség kezdeményezés is bemutatta.

A közmunka az egyetlen vízió: ha nem viselkedsz jól, te is ide jutsz

Rendfenntartásra használják a szegények segítőit

A szociális munka egyre kevésbé a segítésről, inkább az adminisztrációról és a rendfenntartásról szól. A rászorulók sokszor félnek azoktól, akiktől elvileg segítségre számíthatnának. Krémer Balázs szociológus szerint ebben benne van a képzés felhígulása, a lepapírozások mániája és az elmúlt nyolc év kormányzása is, amelynek semmilyen víziója nincs arról, hogyan kellene segíteni a szegényeknek. 

Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene

Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene

Kotta nélkül, pusztán hallás alapján zenélnek együtt látók és nem látók. A Kotta Nélkül Projekt egy fiatal egyetemista fejéből pattant ki, aki egy barátjától hallott arról, hogy látássérültként milyen nehéz kottát olvasni. A héttagú banda most együtt jár fellépésekre, hogy lebontsák a látássérültekkel kapcsolatos előítéleteket, mert szerintük a zene egy olyan terület, ahol megmutathatják, hogy épp olyanok, mint a többi ember.

Mégis ki a fene akar tanárnak menni?

Mégis ki a fene akar tanárnak menni?

Világszerte azzal szenvednek a különböző kormányok, hogy a legjobb diákok nem akarnak tanárnak menni, vagy ha mégis, eszük ágában sincs hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozni. Hogyan képzik a tanárokat a legjobb oktatási rendszerekben,és hogyan lehetne a pályára csábítani a tehetséges fiatalokat?

Nahát, ez egy kórház, és mosolyognak rám! (jóváhagyásra vár) 1

Nahát, ez egy kórház, és mosolyognak rám!

Nemcsak pénzkérdés, hogy a magyar egészségügy Európa legrosszabbjai között van. Ha a beteg nem azt érezné, hogy csak púp a kórház hátán, hanem mosolyognának rá, és még néhány biztató szót is kapna, az a többi nehézséget is könnyebben elfeledtetné. Azokban az országokban, ahol ez jobban működik, ott komolyan veszik a betegek véleményét, és az orvosok is rosszul járnak, ha panasz érkezik rájuk. 

Mindenki szabadulna a magatartás-problémás gyerekektől

Mindenki szabadulna a magatartásproblémás gyerekektől

Egyéb pszichés zavar – ez a szakértői bizottságok jolly joker diagnózisa, ha egy magatartási problémával küzdő diák ül velük szemben. Ezzel a bélyeggel pedig a normál iskolarendszer sokszor nem tud mit kezdeni. Az elkeseredett szülők gyakran a pedagógusokat okolják, akik szerintük nem közelítenek kellő figyelemmel SNI-s gyerekük felé. De hogyan látják a helyzetet azok a tanárok, akik hosszú évek óta tanítanak ilyen gyerekeket? Cikkünkben két olyan fiút mutatunk be, akik a szokásosnál nagyobb odafigyelést és biztatást igényelnének, de szüleik úgy érzik, mindenki csak szabadulni akar tőlük, és megszólal két pedagógus is, hogy elmondják: nekik mit jelent SNI-seket oktatni.

Úgy kezeltek, mintha élősködő lennék (nincs még kész)

Megalázzák az autistákat a kormányhivatalban

Gyakori panasz, hogy ha egy autizmussal élő ember jól kommunikál és értelmes, akkor a különböző engedményekhez szükséges igazolást kiállító kormányhivatal munkatársai kérdőre vonják az illető diagnózisát, gyakran meg is alázzák őket. Valószínűleg a hivatal munkatársai nem elég tájékozottak a betegséget illetően, és ezért nem fér a fejükbe, hogy valaki autista, és mégis lehet vele beszélgetni.