Keresés

Az autisták végre megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Az autisták megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Módosították a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, így már az autista gyereket nevelő családok is megkaphatják a bruttó 100 ezer forintos támogatást. Továbbra sem jár viszont számos Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegségekkel élő gyerek után.

Egy kicsit sem érdekli a kormányt, mi lesz a befogadott menekültekkel (jóváhagyásra vár)

Egy kicsit sem érdekli a kormányt, mi lesz a befogadott menekültekkel

Nemhogy állami pénzt nem költenek rá, de még az uniós források lehívását is akadályozzák. A lengyel és a szlovák kormány sem törődik sokat az üggyel, de ott legalább önkormányzati szinten vannak próbálkozások. Csehország egyenesen éltanulónak számít Közép-Európában, más kérdés, hogy éppen náluk utasítják el leginkább a migránsokat.

CSICSKA

Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

150 embert tartanak modernkori rabszolgaságban Szarvason, de még senkit sem ítéltek el ezért. Az egész város tud róla, van, aki szökni segít nekik, de a boltból kitiltották őket, mert ételt lopnak.

Megtanítjuk a kamaszlányoknak, hogy mondhatnak nemet

Megtanítjuk a kamaszlányoknak, hogy mondhatnak nemet

A PATENT Egyesület szexuális felvilágosító és erőszak-megelőző projektje, a “Turn Me On – Kapcsolódj be!” két év alatt körülbelül ezer diákhoz jutott el. A szexuális felvilágosítással szeretnék elérni, hogy a fiúk ne gyakorolják a pornóban látott erőszakos aktusokat, a lányok pedig képessé váljanak ellenállni a rájuk nehezedő nyomásnak.

Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti

Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti

Anyaotthonban a nők egy-másfél évnél nem maradhatnak tovább a gyermekükkel. Előbb-utóbb mindenkiben felmerül a kérdés, hogy merre tovább, azonban sem félutas házakban, sem önkormányzati lakásokban nincs elég hely. Albérletet pedig biztos munkahely nélkül nehezen tudnak bérelni, ráadásul a tulajdonosok attól is félnek, hogy a kisgyerekes édesanyákat csak hosszú procedúra után lehetne kirakni az utcára. Ilyenkor pedig már egy édesanya fejében az is megfordul, hogy jobb híján visszamegy a korábbi bántalmazójához. 

Átmeneti otthonba kényszerülnek a lakhatási válság áldozatai (kell jóváhagyás)

Családokat kényszerítenek átmeneti otthonba az albérletárak

Akik amúgy is nehéz helyzetben vannak, és kapcsolati hálójuk sincs, egyre többször kényszerülnek családok átmeneti otthonába. De innen előbb-utóbb muszáj kiköltözniük, hogy aztán megint hónapról hónapra éljenek, akár másik intézménybe költözzenek. Akiknek tényleg gyors, átmeneti segítségre lenne szükségük, hogy egyenesbe jöjjenek, hónapokat várhatnak a várólistán. Megoldást csak az állam hozhatna, ha akarna. 

Azzal, hogy nem ütöm meg a gyereket, még nem adtam fel a nevelését

Azzal, hogy nem ütöm meg a gyereket, még nem adtam fel a nevelését

Hiába tiltja törvény majdnem tizenöt éve, a szülők kétharmada ma is elfogadhatónak tartja, hogy a gyereket megütik, sőt, a gyerekek közül is minden második azt gondolja, hogy ez rendben van – mondja Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója. Interjú.

Istentagadó hippiből lett rászorultakat segítő lelkész

Istentagadó hippiből lett rászorultakat segítő lelkész

Györfi Mihály lázadó, antikommunista hippiként kezdte az életét, most pedig a Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkészeként egy egész szociális hálót épített ki a helyi rászorulóknak. Alkoholistáknak és drogfüggőknek szenvedélybeteg ellátást alakítottak ki, a fogyatékossággal élőknek támogató szolgálatot, a Görögszálláson lévő szegregációban pedig házi segítségnyújtással, korai fejlesztéssel, tanyagondoksággal és organikus farmgazdálkodással próbálják felzárkóztatni a szegényeket.

Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!

Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!

Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. Ebben van igazság, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Hogyan lehet meglovagolni a munkaerőhiányt a szabolcsi Nagyecseden és a Pest megyei Csobánkán.

Nem kell belerokkani egy alzheimeres rokon ápolásába

Nem kell belerokkanni egy alzheimeres rokon ápolásába

Az Alzheimer Café egy nemzetközi mintára létrejött civil szerveződés, ahova havonta várják az Alzheimer-kórral illetve más demenciával élőket és családtagjaikat. Az érintettek végre kiszabadulhatnak a négy fal közül, találkozhatnak a sorstársaikkal, megtanulhatják, mit is jelent ez a betegség, és hogyan kell kezelni, ha a családtagjuk egymás után ötször-hatszor ugyanazt a kérdést teszi fel.