Keresés

Bulizni vinnék a kerekesszékes fiatalokat

Az önbizalomhiánnyal és a bunkó személyzettel is meg kell küzdeniük azoknak a mozgássérült fiataloknak, akik a tolószék ellenére is el szeretnének járni szórakozni. Egy újonnan alakult szervezet éppen ebben segítene nekik, idén nyáron például kivinnék őket a Szigetre.

Ma Magyarországon 225 ezer ember él mozgzásszervi fogyatékossággal, közülük ötvenezren kerekesszékesek, de hiába vannak ennyien, mégis csak kevesekkel lehet találkozni a szórakozóhelyeken – hangzott el A Kalandra fel! Nonprofit Kft.  csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az újonnan alakult nonprofit szervezetet konduktorok alapították, a célja pedig, hogy felkészítése a szórakozóhelyek személyzetét a mozgássérült fiatalok fogadására, a fiataloknak pedig segítséget nyújtson abban, hogy el tudjanak menni szórakozni.

A szervezet alapítói szerint sok mozgássérült fiatal nem csak azért nem jár szórakozni, mert fizikailag nem képes megtenni, hanem azért is, mert önbizalomhiányosak, és nem tudják, mire számíthatnak egy-egy szórakozóhelyen. “Az önbizalmunk megszűnik a rehabon” – mesélte Csángó Dániel, aki 11 éve kényszerült tolókocsiba egy baleset következtében. “Nincs saját döntés, nincs saját cselekvés, a rehabon megmondanak mindent, mindenben mások segítenek, azt érzi az ember, hogy ő mostantól kezdve nem fog tudni önálló lényként létezni, csak másokra utalva” – tette hozzá

Dániel szerint neki az sokat segített kikerülni ebből az állapotból, hogy a családja és a barátai elvitték szórakozni. “Jobb volt, mint otthon szomorkodni” – mondta.

Kivinnék őket a Szigetre is

A szervezet a Mozduljunk ki! programja keretében szórakozóhelyeket keresne fel, az ott dolgozóknak pedig érzékenyítő beszélgetéseket tartanának azért, hogy ne forduljanak elő olyan – egyébként általános esetek -, hogy a felszolgálók például nem a kerekeszékes emberekhez, hanem a kísérőjükhöz beszélnek. Azt is fontosnak tartanának, hogy a szórakozóhelyek a honlapjukon jelezzék, milyen akadálymentes lehetőségek állnak a mozgássérültek rendelkezésére.

Első lépésként az idei Sziget Fesztiválra biztosítanak szakmai asszisztenciát mozgássérült fiatalok számára. A bulizni vágyó fiataloknak a honlapon kell regisztrálniuk, a fesztiválra pedig egy képzett konduktor kíséri ki őket, segít a jegyvásárlásban, az otttartózkodás alatt pedig végig mellettük marad. “Én nem tudnék egyedül kimenni a Szigetre, ide sem tudtam egyedül eljönni” – mondta Dániel. Számára fontos a segítő.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!