Keresés

Börtönben szülte meg a lányát, ma már együtt élnek egy albérletben

Erika még nincs harminc éves, de már háromszor majdnem kisiklott az élete. Amikor kiemelték vér szerinti családjából, amikor várandósan börtönbe került, és amikor tőle is elvették a gyermekét. Ma együtt élnek egy albérletben, amit nyolc másik emberrel osztanak meg. Az álmuk, hogy végre kettesben lehessenek. 

Ma már négy éves és óvodába jár az a kislány, aki az első évét börtönben töltötte édesanyja, Erika mellett, majd nevelőszülőkhöz került. Erika, akit annak idején szintén kiemeltek a családjából, most a gyermekével él együtt egy albérletben. Ezt viszonyt nyolc másik emberrel kénytelenek megosztani.

“A legnagyobb vágyam, hogy legyen egy hely, ahol ketten lehetünk, ahova haza mehetünk, hiszen világ életünkben nem voltunk még kettesben” – mondta Erika az SOS Gyermekfalvak videójában.

Néhány éve az Abcúgon is foglalkoztunk a család sorsával, anyák napján pedig bemutattuk az SOS Gyermekfalvak előző videóját is.

A szervezet szerint naponta hét fiatal kerül ki az állami gondoskodásból, és kezdi meg önálló életét. Ezek a fiatalok gyakran felkészületlenül, szülői támogatás és megfelelő háttér nélkül kell, hogy boldoguljanak. Az SOS Gyermekfalvak most induló, kétéves projektjében a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok helyzetére hívja fel a figyelmet és arra, hogy esetükben mennyire fontos az önálló életre való felkészítés. Az Abcúg gyermekvédelmi témájú cikkeit itt találja.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!