A rendőrség kábítószer-terjesztés miatt indított eljárást egy olyan fiatal ellen, aki nem csinált más, csak a barátjával együtt elszívott egy füves cigarettát.
Kábítószer-terjesztés miatt indítottak eljárást egy fiatal férfi, Domonkos ellen – jelentette a TASZ. A jogvédő szervezet szerint ugyannakkor csak annyi történt, hogy Domonkos “elszívott a haverjával egy spanglit”. Ezt biciklis rendőrük észrevették és előállították őket a kaptinyságon. Ott Domonkos magára vállalta, hogy ő adta át a cigarettát a barátjának, miközben az körbejárt közöttük. Ezután gyanúsították meg kábítószer-terjesztéssel.
A TASZ szerint nagy különbség van fogyasztó és terjesztő között a magyar jogrendben. A fogyasztó választhatja a büntetőeljárás alternatívájaként a hat hónapos elterelést, ami többnyire egy drogambulancián folytatott egyéni vagy közösségi tanácsadáson való részvételt jelent, és priusszal nem jár. Ezzel szemben a terjesztőre minden esetben bíróság szab ki büntetést, és bekerül a bűnügyi nyilvántartásba is. Emellett a törvény a csekély mennyiségű kábítószer terjesztését két évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, ami a gyakorlatban a büntetlen előéletű fiatalok esetében, mint amilyen Domonkos, a TASZ szerint pénzbüntetést vagy felfüggesztett szabadságvesztést jelenthet.
A TASZ ügyvédje, dr. Sánta Szabolcs a múlt hét csütörtöki tárgyaláson azt kérte a bíróságtól, hogy függessze fel a büntetőeljárást Domonkos ellen, mert szerinte nem terjesztett kábítószert, csak közösen fogyasztott. Az indítványt a bíróság elutasította, de ítélet még nincs, az ügyet a másodfokú bíróság fogja tárgyalni.