A kormány eddig semmit nem árult el a 2015-ös költségvetés szervezetéről. Ezt a titkolózást törte meg Varga Mihály a Napi Gazdaság mai konferenciáján: 1700 milliárdos megszorítást jelentett be. Azt mondta, nem adóemelés jön, csak a kiadásokat csökkentik – robbantotta a hírt a napi.hu.

A miniszter felszólalásának két lényegi pontja volt, eszerint fokozatosan csökkenteni kell az államháztartás kiadási oldalát (a GDP arányában 45 százalékra), valamint szűkíteni az újraelosztás mértékét.
Az idei adatok szerint az államháztartás kiadásai jelenleg a GDP 49,8 százalékán állnak, és a szám az előrejelzések szerint idén 50,6 százalékra emelkedik. A miniszter által javasolt csökkentés tehát GDP arányosan 4,8-5,6 százalékpontos mínusz lenne. A napi.hu számításai szerint ez összesen 1700 milliárdos megszorítást jelent.
Összehasonlításképpen: a stadionépítési program mindössze 130 milliárdos. Nem volt ekkora megszorítás az 1995-ös Bokros-csomag óta: akkor két év alatt érték el GDP öt százalékára rúgó hiánycsökkentést.
Varga utalt arra, hogy ezeket a megszorítási célokat nem egyetlen lépésben, hanem több év alatt akarják elérni. Ha ezt a kormányzati ciklus 2015-2017 közötti három teljes évére elosztjuk, még az is bőven évi 500 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent – tehát évente körülbelül az M4-es metró építésének a teljes költségét kellene megspórolni.