Keresés

Bíróság elé vinnék a székesfehérvári romák kilakoltatását

Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál tenne panaszt a romák kilakoltatása miatt a Roma Parlament.

Fórumot tartott a székesfehérvárról kilakoltott romák ügyében a Roma Parlament, a szervezet az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz tervez fordulni. A kilakoltatásokról korábban az Abcúg is beszámolt: a székesfehérvári önkormányzat sorra mondja fel a szociális bérlakásban élő bérlők szerződéseit, pedig sokuknak nincs is tartozásuk és jogosultak lennének még ott élni. Hosszú évek óta rászoruló, lakhatásukat piaci viszonyok között megoldani nem képes emberek kerülhetnek utcára. Az önkormányzat álláspontja szerint sok az igénylő, kevés a szociális lakás, ezért kipörgetik a régi lakókat, hogy másnak is jusson hely. Minderről részletesen itt olvashat.

A Roma Parlament szerint a székesfehérvári kilakoltatás és a miskolci Számozott utcákban zajló kilakoltatások között párhuzamot lehet vonni. Miskolcon 120 család hagyta el az otthonát, az ökormányzat pedig megpróbálta rávenni őket, hogy a városon kívül találjanak maguknak lakhatást. Székesfehérváron a szervezet információi szerint 32 család költözött ki a Mura utcai telepről, a túlnyomó részük a környező falvakba.

A fórumon Horváth Aladár, a Roma Parlament vezetője azt mondta, hogy a legtöbb család esetében az önkormányzat augusztusban meghosszabította a lakásbérleti szerződést, viszont attól tart, hogy ez azt jelenti, ezeket a családokat csak később, egyenként fogják utcára tenni.

A szervezet harminc székesfehérvári család képviseletét látja el. Számukra a közeljövőben fog kiderülni, hogy megtarthatják-e az önkormányzati lakásukat. Amennyiben nem, úgy a szervezet kilátásba helyezte, hogy a bíróságon fogja kérni a kilakoltatások felfüggesztését, panaszt tesznek az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, és ha szükséges, tüntetést is szerveznek.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!